Beíratás

A b.-csabai evangélikus algimnáziumba f. hó 11-ig beiratkozott tanulók száma 80. Lakhelyük szerint 69 helybeli, 11 vidéki; szüleik polgári állása szerint 17 értelmiségi, 14 őstermelő, 44 önálló kereskedő és iparos, 2 magántisztviselő, 3 személyes szolgálatot tevő; vallásuk szerint 45 ágostai hitvallású, 2 helvét hitvallású, 7 római katolikus, 2 görög katolikus, 24 izraelita; nyelvi viszonyuk szerint 22 beszél magyarul, 40 magyarul és tótul, 7 magyarul, tótul és németül, egy magyarul és németül; koruk szerint 3 tízéves, 29 tizenegy, 19 tizenkettő, 15 tizenhárom, 7 tizennégy, 7 tizenöt; előmenetelük szerint 78 haladó, 2 ismétlő; tandíjfizető 77, tandíjmentes 3.
(Békésmegyei Közlöny, 1880. szeptember 16., VII. évf. 178. szám)

 

Majális

A b.-csabai gimnázium tanulóinak f. hó 15-én a sétakertben tartott majálisa fényesen sikerült. Csaba összes lakosságának dísze-virága mintha légyottot adott volna magának e mulatsághoz, mely azonban családias, kedélyes színezetét mindvégig megtartotta. Az igazgatóság és a tanári kar a közönség őszinte elismerését érdemlik, hogy a fiatalságnak nemcsak szellemi kiképeztetéséről, de oly módoni nemes szórakozásáról is gondoskodik. A kisebb és nagyobb tanulók éjjeli 11 óráig járták vígan és illedelmesen a különféle táncokat, kivált a csárdást, azután következett a nagyok mulatsága.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. május 19., V. évf. 40. szám)

Ligeti mulatság - Jankó János rajza
Forrás: Gécs Béla: Békéscsaba Széchenyi ligete : mozaikok a liget történetéből. Békéscsaba : Kolorprint, 2016. 22. p.
 

Egyházi értesítő

A b.-csabai evangélikus egyháznak 1877-re szóló népies irányú értesítőjéből álljanak itt csak a következők. Pénzben: bevétel 31.250, kiadás 31.145 forint. Búzában: bevétel 1851, kiadás 1850 köböl. Az egész évre kivetett adó tesz: 4906 forintot és 2504 hektár búzát. Az előző év hátraléka 4461 forint és 1874 hektár búza. — Az egyház 18 elemi iskoláján kívül csekélyebb áldozattal 8-at tart fenn a tanyákon, 200-at meghaladó tanonccal. Fenntartja ugyancsak a négyosztályú gimnáziumot. Az elemi iskolák szükséges tanszereinek, az íróeszközöknek beszerzéséhez, a tantermek tisztán tartásához, fűtéséhez a tanoncok a felsőbb osztályokban 90, az alsóbbakban 40 koronával járulnak. — Nagy szükségét látjuk hangoztatva egy méltó tanácsteremnek. Érdekes adat az egyház áldozatkészségéhez s gyarapodásához az, hogy 25 év óta tíz új iskolát s egy szép templomot épített!
(Békésmegyei Közlöny, 1878. március 28., V. évf. 25. szám)

Erzsébethelyi templom
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.
 

Iskolai értesítő

A b.-csabai evangélikus algimnázium 1877. évi értesítőjéből a következő érdekesebb adatokat közöljük. Rendes tanár van négy, úm. Horváth János igazgató, Melczer Kálmán, Petrovics Soma és Szomora Bertalan urak. Kisegítők: Bartóky István, Donner Lajos, Fábry Károly és Németh Lajos urak. A római katolikus tanulókat Kaczvinszky Sándor káplán úr, az izraelitákat Hirschfeld József rabbi úr oktatta a vallástanból. A tanulók összes száma az év végén 90 volt, aközt „őstermelő”, azaz földműves szülők gyermekei 20-an, vallásra nézve 47 ágostai, 3 helvét, 8 római katolikus, 1 görög katolikus, 31 izraelita. Az ifjúsági könyvtárban 516, a tanáriban 1664 kötet könyv van.
(Békésmegyei Közlöny, 1877. július 1., IV. évf. 52. szám)

Algimnáziumi értesítő (1876-77)
Forrás: Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1876
 

Tanügy

— A b.-csabai reálgimnázium megszűnt élni. Az ág. h. ev. egyház presbitériuma, mely legnagyobb hatósága ez intézetnek, f. hó 17-én elhatározta, hogy a reál irányt elvetve algimnáziummá változtatja az iskolát. Tekintve azt, hogy reálgimnázium magában véve nevetséges galimatiász, minden tanügybarát csak örülhetne e kedvező változásnak, ha örömét el nem rontaná az a körülmény, hogy e változás csupán egy tanári állomás eltörlése céljából történt. Szomorú dolog, hogy egy elsőrendű egyház, amely egymaga képes fenntartani s jeles tanerőkkel ellátni egy 4 osztályú középiskolát, oly gyenge főhatósággal bír, amely nem látja, vagy nem akarja látni annak káros voltát mind az egyházra, mind a tanügyre, mind a tanárokra nézve, ha iskolája tanirányban s tanerőkben folytonosan változik. Nem akarjuk az egyház autonómiáját sérteni, midőn e tényre reflektálunk, de miután ez iskola nyilvános és helybeli, lehetetlen gyermekeink, de az egyház érdekében is fel nem szólalnunk, hogy legalábbis különös, miszerint e tanintézet rövid néhány év alatt ötször-hatszor változott jellegében: egyszer gimnázium, egyszer polgári iskola, egyszer reálgimnázium, majd ismét gimnázium, megint polgári iskola, s így tovább.
— A b.-csabai polgári leányiskola, melyet a helybeli nőképző társulat tart fenn, az elmúlt tanév végével ismét 3000 forintnyi segélyben részesült f. 1876. évi szükségletei fedezésére a nagymélt. közoktatási minisztériumtól. Úgy látszik, a kormány jól fogja fel feladatát, midőn egy oly fontos tanintézetet, minő e leányiskola, mely egész megyénkben s messze annak határain túl is egyetlen a maga nemében, nem enged megbukni, hanem mindenképpen támogatja. Mégis érdemli a támogatást nemcsak anyagilag a kormány részéről, hanem különösen a szülők részéről, kiknek leánygyermekeik vannak; és nagy elismerésre érdemesek azon hölgyek, akik hovatovább többre szaporodva a nőképző társulat tagjai közé lépnek, s mások kapacitálása által is a társulat tagjai számát gyarapítják.
— A b.-csabai polgári leányiskola iskolaszéke a kormány támogatása folytán elhatározta, hogy a jövő 1876/77. tanévre már felállíttatik a IV. osztály is, s evégből egy negyedik tanszékre, melyhez a természettudományok tanításának a feltétele, s 900 forintnyi fizetés és 300 forint lakbér van kötve, pályázatot hirdet. Az okmányokkal felszerelt folyamodványok aug. 20-ig a nőképző társulat elnökéhez, Kemény M. úrhoz küldendők be.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. július 27., III. évf. 60. szám)

Evangélikus Algimnázium értesítő 1876-77
Forrás: Értesítő a békés-csabai ágost. hitv. evangélikus algimnasiumról 1876/7. Békéscsaba, 1877
 

Közvizsga a gimnáziumban

A b.-csabai algimnázium nyári közvizsgája múlt pénteken tartatott meg az ev. kistemplomban nagy és válogatott közönség jelenlétében. Bármennyire elismerjük azt az igazságot, hogy a közvizsgák után nem lehet biztos ítéletet mondani valamely tanuló haladása felett, és hogy az ily nyilvános vizsgákon rendesen csak a kitűnőbbek szoktak felelni: mindazonáltal a csabai vizsgáról, melynek súlya az egy hétig tartott szigorlatokra esik, jó lélekkel elmondhatjuk, hogy sikerült. Nem vettünk észre semmi szemfényvesztést, semmi feltűnési vágyat sem a tanulók, sem a tanárok részéről; sőt ellenkezőleg, mind a tanulók, mind a tanárok bebizonyították, hogy ez év folytán is becsületesen dolgoztak. Az elöljáróság és a szülők örömmel és megelégedéssel távoztak a vizsgáról. Jólesett meggyőződniük afelől, hogy gyermekeik jó kezekre vannak bízva. A tanulók nyílt és nyugodt tekintete, értelmes és bátor felelete, amellett szerény magaviselete elárulták a tanítás öntudatos vezetését és a fegyelem helyes alkalmazását. A rendes tantárgyak mellett szép haladást észleltünk a rajzban és az énekben is. Szóval a derék tanárok, s élükön az igazgató, Horváth János úr, teljes mértékben megérdemlik a közönség elismerését és háláját. Csak egy hiányt vettünk észre a csabai gimnáziumnál a cenzúrák alkalmával, nevezetesen azt, hogy a tantermek egyáltalán nem felelnek meg az újabb kor pedagógiai követelményeinek. Jó volna e tekintetben is valami gyökeres javítást ‒ azaz új építést ‒ eszközölni. Reméljük, hogy a csabaiak buzgósága rövid időn ezen is segíteni fog!
(Békésmegyei Közlöny, 1876. június 29., III. évf. 52. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• A békés-csabai Ág. Hitv. Evang. Algymnasium értesitője. Békéscsaba : Algymn., 1868-1870
• A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 125 éve : Iskolatörténeti tanulmányok. szerk.: Kruchió Gábor. Békéscsaba : Rózsa F. Gimn. és Nyomdaip. Szakközép : Békés M. Tcs. Műv. Oszt., 1980
• Tanárok és tanítványok : életrajzok és visszaemlékezések a Békéscsabai Ágostai hitvallású Evangélikus Rudolf Gimnázium tanárairól és sikeres diákjairól. szerk.: Forján János. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre, 2008

 

Gimnáziumi értesítő

A b.-csabai evangélikus reálgimnáziumról szóló ez évi értesítő megjelent. Örömmel látjuk, hogy ez intézetben nemcsak a tanításról, hanem a lelki s testi nevelésről is kellőleg gondoskodva van. Őt rendes és három rendkívüli tanár működött a lefolyt tanévben szám szerint 87 tanítvány nevelése körül, akik közül lakhelyre nézve helybeli 65, a többi vidéki; vallásra nézve 54 evangélikus, 9 római katolikus, 1 görögkeleti, 14 Mózes-vallású. Év közben meghalt 1, kimaradt 9. A taneszközök ez évben is szépen gyarapodtak mind vétel, mind ajándék útján. A jövő 1875/76. tanév szeptember első napjaiban kezdődik. Erre nézve a közönség tájékoztatására a következőket jegyezzük meg. A beíratásnál a szülék vagy helyettesük jelenléte szükséges. Az első osztályba bevétetik, aki vagy szabályszerű iskolai bizonyítvánnyal, vagy vizsgálat útján kimutatja, hogy az elemi negyedik osztály tantárgyait kielégítő sikerrel tanulta. A többi osztályokba csak legalábbis kielégítő középiskolai bizonyítvánnyal léphetni be. A beíratási és évi tandíj félévenként előre fizetendő. Tankönyvekről s egyéb iskolai szerekről kellőleg gondoskodva van, úgyhogy minden szülő teljes bizodalommal vezetheti fel gyermekét ezen derék tanintézetbe.
(Békés, 1875. július 20., IV. évf. 28. szám)

Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1876
Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Forrás: Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1876
 

A békés-csabai ág. hit. Reálgimnázium

Jelen cikkünk célja, hogy a csabai gimnázium 16, közvetlen pedig 10 évi történetét nem ugyan kronologikus egymásutánban, de azért amennyire lehet, tüzetesen leírjuk, hogy ezáltal a megye közönségét, különösen pedig azokat, kiknek gyermekeik nevelése szívükön fekszik, tájékoztassuk. Azért mondjuk, hogy 10 év óta, mert azóta igazgatja a gimnáziumot Horváth János úr, és csakis azóta emelkedett az a mai kor színvonalára.
Felállíttatott 1858-ban mint reálgimnázium a B.-Csaba városa által e célra adott 43.000 forint alaptőke alapján 3 osztállyal s ugyanannyi ideiglenes tanárral.
1860-ban hozzájárult a negyedik osztály egy negyedik ideiglenes tanárral.
1864-ben kezdődik a gimnázium valódi története: akkor új tanárokká lettek kinevezve Horváth János, Szomora Bertalan és valamivel később Melczer Kálmán. Igazgató Horváth János lett, ki a gimnázium átalakításának művét a legnemesebb buzgalommal azonnal megkezdette; ekkor különben a reálirány elejtetett, s az intézet tisztán gimnaziálissá tétetett.
1870-ben az algimnázium latin nyelvvel összekapcsolt négyosztályú polgári iskolává tétetett, s az előbbi rendes négy tanárhoz még egy adatott.
1872. januárban a polgári cím helyett reál vétetett fel, az osztályok és tanárok száma meghagyatván.
És ez utóbbi cím alatt működik a gimnázium most is, ámbár iránya határozottan gimnaziális, a reál cím csak arra való lévén, hogy aki a latin nyelvet tanulni nem akarja, az is felvétethessék. Tíz év alatt a gimnázium oly módon haladt elő, hogy a helyes oktatáshoz olyannyira szükségelt gépek, könyvtár stb. száma már oly nagy, hogy a helyiség szűk lett, s a mostani szereket sem lehetett célszerűen elrendezni, így például az egész régiség- és éremtár egy kis vörös katulyába van elhelyezve. (Nagyobbításáról még eddig nincs gondoskodva.)
Hogy azonban a számok elokvenciája tüntesse elő a derék igazgató s a tanárok ügybuzgalmát, elősoroljuk a gimnázium taneszközeinek számát.
Könyvtár: Ifjúsági könyvtár: 336 mű, 449 kötetben. Tanári könyvtár: 943 mű, 1464 kötetben.
Természetgyűjtemény: 105 db rovar, 987 db növény, 393 db ásvány, 62 db kagyló, 4 db kitömött madár.
Természettani szertár: 85 db természettani eszköz, 40 db tömörmértani test.
Régiség- és éremtár: 388 db régi pénz, 13 db érem.
A jelenleg működő tanári személyzet 6 tagból áll, nevezetesen Horváth János, Szomora Bertalan, Melczer Kálmán, Petrovics Sámuel, Soltész Nándor, Németh Lajos urakból.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. június 28. I. évf. 22. szám)

A Real-Gymnasium értesítője 1874/75
 

Beíratás

A békés-csabai ágost. hitv. evang. reálgimnázium a kolera miatt szükségessé vált felsőbb rendelet következtében az 1873/4. tanévet szeptember 15-én kezdi meg. Ehhez alkalmazottan a beiratkozásra szeptember 12., 13. és 14., a javító- és pótvizsgákra pedig szeptember 11. tűzetik ki.
Horváth János igazgató
(Békés, 1873. augusztus 24., II. évf. 34. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• A békéscsabai gimnázium első évtizedei, 1855–1897. Mokry Sámuel, Horváth János, Bukovszky János irásaiból; vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz.ell.: Kruchió Gábor. Békéscsaba : RFG és Nyomdaip. Szakközépisk., 1980.
• A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 125 éve : Iskolatörténeti tanulmányok. szerk.: Kruchió Gábor. Békéscsaba : Rózsa F. Gimn. és Nyomdaip. Szakközép : Békés M. Tcs. Műv. Oszt., 1980.
• Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1874–1878. 5 db.
• Tanárok és tanítványok : életrajzok és visszaemlékezések a Békéscsabai Ágostai hitvallású Evangélikus Rudolf Gimnázium tanárairól és sikeres diákjairól. szerk.: Forján János. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre, 2008.

Evangélikus gimnázium értesítője