Munkácsy Bécsben

Munkácsy Mihályt, a megyénkben közelebbről ismert zseniális magyar festőt bécsi kollégái méltó ajándékkal lepték meg. Ugyanis karácsony estéjén, midőn Düsseldorfból Bécsbe érkezett, az itt lakó festők egy gyönyörű babérkoszorút készítettek, s karácsonyi ajándékul nyújtottak át e felirattal: „Dem genialen magyarischen Maler Michael Munkácsi die deutschen Maler in Wien.” A fiatal művész, ki e megtisztelő megemlékezésre legtávolabbról sem számított, hálásan köszönte meg a nem remélt kitüntetést, s azzal ígérte viszonozni, hogy legújabb művét a bécsi festőknek ajánlja. Munkácsy tiszteletére kedélyes lakomát is rendeztek.

A bécsi Szent István-székesegyház
Forrás: Vasárnapi Ujság, 4. évf. 28. szám (1857. július 12.)
 

Küldemény

Titus Pilis minorita rendű áldozár és gerlai lelkész legközelebb 14 tanintézet számára tengeri és édesvízi növényeket küldött be a közoktatási minisztériumhoz, s azok a most említett minisztérium által megfelelő számú hazai tanintézetek között szétosztattak.
(Békés, 1871. december 28., III. évf. 104. szám)

 

Dicsérő sorok

Csabáról dicsérő sorokat vettünk, Csóka Sándor ott működött színtársulatáról. Különösen Csókáné, Szabóné, Könyves és Szabó vannak kiemelve, mint akik a f. hó 17-én tartott utolsó előadáson, A peleskei nótáriusban dicséretre méltóan feleltek meg szerepeiknek. A tudósító felemlíti levelében, hogy „sajnálva válnak meg kedves színészeiktől, kik a közönség tetszését és pártfogását nyerték meg; de remélik, hogy húsvétra ismét visszatérnek Csabára.” — Ugyancsak Csabán közelebb Fátyol Károly és fia Lajos gordonkások adtak hangversenyt a kaszinó termében. A műsor közül különösen a Havasi kürt, Bihari ábránd és Erdélyi román dal részesültek nagy tetszésben.
(Békés, 1871. december 24., III. évf. 103. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Gál Zsuzsanna: Fejezetek a Békés megyei színjátszás történetéből. Békéscsaba : Békés Megyei Kvt., 2002.

Hét évtized a békéscsabai színészet múltjából, 1875–1944. vál., sajtó alá rend. és jegyz. ell.: Papp János. Békéscsaba : RFG és Nyomdaip. Szakközépisk. : Vár. Tcs., 1980.

Papp János: A békéscsabai műkedvelő színjátszás története, 1845–1944. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Emlékház, 1996.

Papp János: A békéscsabai színészet története. Békéscsaba : Vár. Tcs., 1961–1967.

 

A kántor lakháza

Csabáról egy névtelen levelet kaptunk, melynek írója hosszasan panaszolja, hogy az ottani római katolikus kántor lakháza oly rozzant állapotban van, hogy összeomlása várható. E ház fala a nedvességtől annyira át és át van járva, hogy a szobák festése színüket is elveszíték, s általában a kántor helyzete lakása tekintetében egy cseppet sem irigylendő. Tudósító meleg szavakban fordul Csaba város 5000-nyi katolikus lakosságához, s figyelmeztetőleg kéri őket, hogy a szegény kántor sorsa iránt több méltányossággal viseltessék.
(Békés, 1871. december 9., III. évf. 97. szám)

 

Találkozás

A múlt napokban a Vásárhely felé menő éjjeli vonat Csabán túl három ökörrel találkozott, melyeket agyonzúzott anélkül, hogy egyéb baj esett volna annál, hogy az egyik teherkocsi a vágányból kiesett.
(Békés, 1871. november 30., III. évf. 96. szám)

Egy tehervonat balesete Galántánál
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900
 

Munkácsy Weimarban

Munkácsy Mihály a szász-weimari hercegtől meghívást kapott tanárságra a weimari fest. akadémiában. M. a meghívást magától elhárította. Azonban a herceg gr. Kalkreuthot személyesen elküldte Düsseldorfba, hogy M-t a tanárság elvállalására rábírja. Sikerült is a grófnak M. skrupulusait eloszlatni, biztosítván öt a herceg részéről, hogy további stúdiumainak semmi sem álland útjában, ecset alatt levő műveit előbb befejezvén, műutazásokat tehet stb., melyek után M. a tanárság elvállalására késznek nyilatkozott egy bizalmas levele szerint, főleg azért, mert mint tanárnak irányzata terjesztésében közvetlenebb hatása leend. Erre a napokban M. gr. Kalkreuthtól sürgönyt kapott, hogy a herceg őt személyesen megismerni kívánván, menne át Weimarba, minek következtében Munkácsy oda el is utazott.
(Békés, 1871. november 16., III. évf. 92. szám)

 

Germanizáció

Vasutaink s a germanizáció, mint szomorúan tapasztaljuk, karöltve járnak. Többször említők már lapunkban e nem remélt s ma már divatos jelenséget, s még mindig van, s ki tudja, meddig lesz alkalmunk e nemzetiségünket lassan gyilkoló hatás ellen felszólalnunk. Közelebbről is Csabáról Váradra érkezett utasok panaszkodnak a Nagyvárad szerint, hogy Csabán a vasúti vendéglő éttermében a magyar nyelvvel nem tud boldogulni az ember – német az étlap, német a társalgási nyelv, német a kiszolgáló személyzet. Eddig nevezett lapkollégánk, s mi még hozzátehetjük, hogy szomszéd városunknak „Fiume városához” címzett nagy vendéglőjében szintén e dicséretes szokás uralkodik. A Vasárnapi Újság nemrégiben dicséretesen emlékezett meg megyénkről, hol a germanizáció hatalma nem képes hódításokat tenni, s íme, a vasút megtette azt, mire a Bach-korszak működése nem volt képes. Csaba népességének jó része szennytelen hazafisága mellett még mai nap sincs a magyar nyelv tökéletes birtokában, de a rövid évtized alatt a nemzeti nyelv elsajátításában óriási haladást tehet, s mint a múlt tizedben nekiindult, tenni is fog, de mutassa ennek jelét működésében is, ne tűrje meg a város pompás vendéglőjében az idegen nyelvet, s ha másképp nem boldogulnak, e helyiség látogatásának felhagyásával szöktessék meg a germanizáló bérlőt.
(Békés, 1871. november 9., III. évf. 90. szám)

Nagyvárad
Forrás: Vasárnapi Újság, 1890
 

Mi kellene tulajdonképpen?

Az újabb időben bennünket, Békés megyeieket, saját nézetáramlat lepett meg. Gyakorlati nemzet akarunk lenni még ott is, hol pedig a célba vett törekvés minden mást, csak nem gyakorlati nézőpontot árul el. Szétnézünk magunk körül, s azt vesszük észre, hogy jóformán semmink nincs, mit e megye mint büszkesége méltó tárgyát mutathatná fel, ami van, az annyira szétforgácsolva és szét van szórva, hogy éppen e szétszórtságánál fogva elenyészik, s elveszti imponáló hatását. Szétnézünk, s azt vesszük észre, hogy megyénknek nincsen egy erős központja, honnan valódi tudományosság, műveltség és haladás sugarai lövellve ki, jótékony fényt és meleget árasztanának a megye többi városai és községeire.
A Békés augusztus 28-i számában (R.) úr e központot Csabában találja fel, Csabának jósolja egy életerős megyei központ fényes jövőjét, mint különben is oly városnak, mely a megyének nem oly excentrikus középpontja, mint Gyula. Ez eszme egyébiránt nem új, régibb korból veszi eredetét e mozgalom, s a legújabb időben is történt egy sikertelen kísérlet a megye középpontját a megyei törvényszék előleges áthelyezésével apránként Csabára szivárogtatni át. Míg Csabának mint a megye leendő középpontjának akadtak szószólói, addig Gyula hallgatott, érezte, hogy Csabának van felette egy el nem vitázható előnye, s ez előny nyomasztó hatása alatt várta, hogy mikor fog megfosztatni azon előnyöktől, melyekkel még jelenleg mint a megye középpontja bír. Ma már azonban Gyula érdekében is merünk emelni szót, mert ez előnye Csabának már megszűnt.
Több 15 événél, hogy Csaba a világgali könnyebb közlekedés előnyében részesül; ki bírta-e zsákmányolni ezen előnyét oly mérvben, mint azt kizsákmányolhatá vala; emelkedett-e különösen ipara s a lendület, melyet kereskedelme nyert. Szaporodott-e azon jóravaló elem, mely más nagyobb városokban a tőkepénzesek és iparosokból álló bourgeoisies-t képezi, vagy pedig ott áll hol állott, ti., hogy lakosságát egy különben tiszteletre méltó, de számra nézve, s különösen a lakossághoz viszonyított számra nézve, csaknem elenyészőleg csekély értelmiség s emellett csak nem kizárólag földműveléssel foglalkozó nagy tömeg alkotja.
Mennyivel másképp áll ez Gyulán. Nem is említvén az értelmiségi s más egyéb osztályok sokkal kedvezőbb arányát, Gyulának igen erős iparos és kereskedői osztálya van, mely mintegy közbeékelt jótékony elem szerepel, melyre támaszkodni lehet; ipara, kereskedelme fejlettebb, egyes árucikkeivel messzi kereskedik, s általában több úgy köz-, mint magánkomfort tűnik fel a vizsgáló előtt már első tekintetre. Miután pedig egy életerős megyei központul szolgáló városban kell, hogy mindezen elemek fellelhetők legyenek, egyszerűen következik, hogy Csabán ez elemeket még előbb teremteni kell, melyek Gyulán már megvannak, s hogy ennélfogva Csaba nagyobb fáradsággal lenne a megye életerős középpontjává átalakítható, mint Gyula.
(Békés, 1871. szeptember 7., III. évf. 72. szám)

 

Munkácsy Párizsban

Munkácsy Mihályról, a megyénkben közelebbről ismert zseniális festőről, ismét sokat írnak a lapok. Ez idő szerint Düsseldorfban tartózkodik, s nem győz a megrendeléseknek eleget tenni ‒ képeire még meg sem szárad rajtuk a festék, már száz vevő van. Októberben lakását Párisba teszi át, hol díszes műtermét már be is rendezte.
(Békés, 1871. szeptember 3., III. évf. 71. szám)

Munkácsy párizsi műterme
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900
 

Qui perdidit numerum…

A megye t. közönsége előtt tudva van, hogy Csabán 1868-ban három irányban mozdult volt meg a társulási törekvés, úm. egy takarékpénztári üzletkörrel kapcsolatos népbankot létesíteni, továbbá nagyobbszerű exportmalom és egy téglagyár létesítése érdekében.
A pénzintézet létesült és gyarapszik azzal a különbséggel, hogy benne a főjelleg, a népbanki rész elejtetett, s most az már tisztán takarékpénztárrá alakult át, s nem helytelenül, mert a törzsbetétek tulajdonosai nem azon szegény osztálybeliek voltak, kiknél a garasonkénti tőkegyűjtés ösztönének ébresztése kívánatos. A másik két vállalat csírájában megfulladt. Mi okozta e halált, mielőtt élet lett volna, arról nyilvános szó eddig nem volt.
A műmalom iránt Csabán nagy érdekeltség mutatkozott, s körülbelül 4000 részvény jegyeztetett elöljáróba is. A szomszéd nagybirtokosság közönyösen vette a dolgot, de Békés szintén szépen érdekelte magát, összesen 8-900 részvény lett a megyében jegyezve, ami 200 forintjával 160- 180.000 forint tőkét képviselt. Számítás szerint azonban a megyében 2000 részvénynek kellett volna elkelni, mellyel az alakulás megejtetvén, a többi 2000 részvény a nagyobb piacokon volt elárusítandó, mire a körülmények nem kis reményt nyújtottak.
Mint minden nagyobb vállalatnak, úgy ennek is voltak ellenesei. Több ellenvetés tétetett ellene, hogy vidéken ily vállalat nem prosperálhat ‒ lásd a pesti malmok papírjait, és hasonlítsd össze velük a debreceni, miskolci, egri virágzó malmokat; hogy vidéken nincs hitel ‒ van mindenütt, ahol rendes vállalat van; hogy Csabán nincs tüzelő stb. A helybeli malom érdekeltjei is felkeltek, s hogy vagy vegyük meg azt a malmot ‒ jó drágán ‒, vagy mindent elkövetnek a műmalom ellen, ez volt alternatívájuk. Azonban jött a pénzkrízis, jött az 1869. rossz esztendő is ‒ azon kevesek, akik a gyűlésekre eljártak, csak mindenáron azon voltak, hogy a vállalattal hagyjunk fel. Fel is hagytunk vele, pedig 160-180.000 forinttal is lehetett volna valamit kezdeni.
A téglagyári vállalat Csabán még nagyobb visszhangra talált. Azonban a tömeges aláírók azért-e, mert abbeli ‒ alaptalan ‒ reményükben, hogy akcióikat azonnal jó nyereséggel eladhatják, csalatkoztak, vagy más téves okból, mielőtt egyéb történt volna, minthogy közönséges módon néhány százezer tégla égetéséhez hozzáfogtunk, azonnal zajongani kezdtek, alaptalan gyanúsításokkal álltak elé, melyek ugyan a nagy többség által visszautasíttattak, de szintén jött a 69, pénzszűkén volt, a befizetésektől fáztak, és így a téglagyári vállalatot is még csírájában eltemettük.
Ez a két kísérlet rövid históriája.
A műmalmi ügyről nem szólunk, ily nagy vállalatra, bármily üdvös legyen az, ma a pénzviszonyok nem kedvezők. De annál sürgősebb volna Csabán a téglagyári ügy újrafelélesztése. Nincs előnyösebb helyzetű város a megyében, mint Csaba, s nincs, mely tégla, cserép dolgában annyira meg volna szorulva, amint ezt a csabaiak nagyon érzik.
Tehát, qui perdidit numerum… (Aki elveszítette a játszmát… ‒ A szerk.)
(Békés, 1871. augusztus 3., III. évf. 62. szám)