Vakmerő botrány

A b.-csabai Széchenyi ligetben múlt vasárnap este egynéhány iparosifjú ‒ kiknek neveit most elhallgatjuk ‒ azzal akarta mulatását tetőpontra emelni, hogy borosüvegeket dobáltak az ülő- és sétálóközönség közé. Felhívjuk az ilyen dolgokra a rendőrség és a pincérek figyelmét.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. augusztus 15., V. évf. 65. szám)

 

Majális

A b.-csabai gimnázium tanulóinak f. hó 15-én a sétakertben tartott majálisa fényesen sikerült. Csaba összes lakosságának dísze-virága mintha légyottot adott volna magának e mulatsághoz, mely azonban családias, kedélyes színezetét mindvégig megtartotta. Az igazgatóság és a tanári kar a közönség őszinte elismerését érdemlik, hogy a fiatalságnak nemcsak szellemi kiképeztetéséről, de oly módoni nemes szórakozásáról is gondoskodik. A kisebb és nagyobb tanulók éjjeli 11 óráig járták vígan és illedelmesen a különféle táncokat, kivált a csárdást, azután következett a nagyok mulatsága.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. május 19., V. évf. 40. szám)

Ligeti mulatság - Jankó János rajza
Forrás: Gécs Béla: Békéscsaba Széchenyi ligete : mozaikok a liget történetéből. Békéscsaba : Kolorprint, 2016. 22. p.
 

Bál a leányiskoláért

A múlt vasárnapi bál Csabán, mely az ottani iparos egylet által rendezve sorsolással volt egybekötve, igen szépen és kedélyesen folyt le a Széchenyi liget új, fedett és igen csinos tánchelyiségében. A szép esteli idő igen sok közönséget hozott össze, és noha úgy éjfél felé villámlás és dörgéssel kísérve többször megeredt az eső, ez a vigadókat legkevésbé sem akasztotta meg jókedvükben. A mulatság csak reggel 4 órakor ért véget. A leányiskola tőkéje újabban szép összeggel szaporodhatott e vigalom következtében, mert, mint hallók, több mint 5000 sorsjegy kelt el.
(Békés, 1873. május 25., II. évf. 21. szám)

 

Csabai újdonságok

Városunk szépül. Utcáinkat a szárazabb idő beálltával mindenütt kezdik egyengetni; a házak előtti faültetést is kezdi népünk megkedvelni; szépészeti tekintetből különös figyelmet érdemel Sztraka György úr háza, mely mind bel-, mind külrendezésre nézve igen csinosan és ízléssel van építve, méltó mindenki által a megtekintés és utánzásra, csak az kár, hogy városunk egyik félreeső utcájában fekszik. Bizton hisszük, hogy hatóságunk a város csinosodását mindenkor szem előtt fogja tartani, hogy így, évek múlva Csaba városa is Alföldünk díszesebb városai közé legyen sorozható.
Majális. A csabai gimnázium máj. 8-án tartá majálisát a Szécsényi ligetben. A tanulók 2 órától estig mulattak, s egy pár dalt is hallottunk tőlük, melyeket Németh Lajos tanár úr taníttatott be velük. Estefelé rándultak ki Csaba szép hölgyei, és a legjobb kedéllyel mulattak Purcsy Náci zenéje mellett. Az idő nagyon kedvező volt, s a szép vendégkoszorú éjfél után oszlott el.
(Békés, 1872. május 12., I. évf. 6. szám)

Ligeti mulatság - Jankó János rajza
Ligeti mulatság (Jankó János rajza)