Főispáni látogatás

Szeretett főispánunk, kinek figyelme s atyai gondoskodása e megyében minden hasznos s nemes intézményre kiterjed, nagy kitüntetésben részesíté a csabai izr. népiskolát. Ugyanis f. hó 1-én váratlanul egyedül főtisztelendő Hirsehleld J. rabbi úr kíséretében az egyes osztályokat sorra meglátogatásával szerencséltette, s a magyar nyelvtan-olvasásból rögtönzött vizsga alkalmával megelégedését különösen a tanulók tiszta magyaros kiejtése nyerte meg. Főispán úr öméltósága azon örvendetes ígérettel távozott, hogy az évi vizsgák alkalmával a vendégek koszorúját megjelenésével díszíteni fogja.
(Békésmegyei Közlöny, 1877. augusztus 9., IV. évf. 63. szám)

Forrás: BékésWiki
 

Iskolai értesítő

A b.-csabai evangélikus algimnázium 1877. évi értesítőjéből a következő érdekesebb adatokat közöljük. Rendes tanár van négy, úm. Horváth János igazgató, Melczer Kálmán, Petrovics Soma és Szomora Bertalan urak. Kisegítők: Bartóky István, Donner Lajos, Fábry Károly és Németh Lajos urak. A római katolikus tanulókat Kaczvinszky Sándor káplán úr, az izraelitákat Hirschfeld József rabbi úr oktatta a vallástanból. A tanulók összes száma az év végén 90 volt, aközt „őstermelő”, azaz földműves szülők gyermekei 20-an, vallásra nézve 47 ágostai, 3 helvét, 8 római katolikus, 1 görög katolikus, 31 izraelita. Az ifjúsági könyvtárban 516, a tanáriban 1664 kötet könyv van.
(Békésmegyei Közlöny, 1877. július 1., IV. évf. 52. szám)

Algimnáziumi értesítő (1876-77)
Forrás: Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1876