10 éves a tanítóegyesület

A b.-csabai tanítók vasárnap ünnepelték egyesületté való alakulásuknak 10. évfordulóját. Ugyanis az 1868-i közoktatási törvény életbeléptetése után nemsokára megalakították a csabai tanítóegyesületet, mely évről évre virult, mígnem kebeléből 1875-ben megindult a mozgalom egy általános Békés megyei tanítóegyesület megalkotására, s miután az létesült, a csabai tanítók mint ama egyesület fióktestülete munkálkodnak ernyedetlenül az önképzés útján. Az ünnepélyt Donner Lajos polgári iskolai igazgató s a csabai fiókegyesület elnöke nyitotta meg egy emelkedett hangú, tartalmas beszéddel, fejtegetve az önképzés fontosságát és szükségét, s buzdítva a tagokat a további kitartásra.
(Békésmegyei Lapok, 1879. november 13., I. évf. 68. szám)

Donner Lajos portréja
Forrás: Magyar tanférfiak és tanitónők ezredéves albuma : emlékmű a honfoglalás ezredik évében a népoktatásügy terén működő egyének köréből. főszerk.: Vaday József. Békés : Tanügy Szerk., 1896
 

Végrehajtás a tanítóknál

A b.-csabai tanítók valamennyien végrehajtás alatt vannak! Tudvalevő dolog, hogy a tanítóknak az országos tan. nyugdíjalapra évenként bizonyos összeget kellene fizetniük 1875 óta. Felsőbb rendeletnél fogva a községeknek be kellett volna szerezni a tanítók bizonyítványait s felterjeszteni a kormánynak, hogy aszerint szedessék be tőlük a díj. A tanítók valamennyien beadták igazoló irományaikat, de a pénztárhoz, bár többen akartak már fizetni, nem jött meg a meghatalmazás a pénzek felvételére és nyugtatására. Egyszerre aztán a napokban mindegyiknél megjelenik a végrehajtó, s 37 forint 50 kr. nyugdíjtartozásban foglalni akar, 8 napot engedvén a fizetésre. Képzelhetni a zavart és indignációt ez eset felett, melynek igazságtalan volta csak akkor tűnt fel a maga valóságában, mikor utánjárással kitűnt, hogy irományaik soha nem terjesztettek fel, hanem a városházán hevertek, nem tudni, kinek mulasztása miatt, s ezért nem kapott a városi pénztár felsőbb helyről utasítást a pénzek elfogadására. Most a tanítók jogorvoslatot keresnek az eljárás miatt.
(Békésmegyei Lapok, 1879. november 9., I. évf. 67. szám)

 

Haan Lajos méltatása

Haan Lajos lelkész arcképét hozta a Fraklin-társulat által kiadott Protestáns új képes naptár meleg hangon írt tartalmas életrajz kíséretében, melyben hazafias gondolkozása, egyházi ténykedése, tudományos működése, társadalmi állása találnak méltánylásra. A kor és munka súlya ‒ írja az életíró ‒ nem látszik meg rajta, munkaképes erejétől tehát még sokat remélhet a haza és a protestáns egyház. Kívánjuk, hogy lelki-testi rugékonyságát sokáig megtartsa a közügyek javára.
(Békésmegyei Lapok, 1879. november 9., I. évf. 67. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• Csabai arcok : Békéscsaba egykori jeles személyiségeiről. szerk.: Forján János. Békéscsaba : História Könyvkiadó, 2011
• Haan Lajos (Szül. 1818. aug. 13. – †1891. aug. 12.). nekrológ. In: Századok, 25. évf. 7. sz. (1891)
• Haan Lajos naplója, részletek. 1971
• Haan Lajos: Békéscsaba története. Békéscsaba : Haan L., 1858
• Hampel József: Haan Lajos 1891. augusztusban elhunyt. In: Archaeologiai értesítő, (Uj folyam) 11. köt./4. füz. (1891)
• Koren Emil: A Haan család története. In: Lelkipásztor : evangélikus lelkészi szakfolyóirat, 66. évf. 10. sz. (1991) 321–322 p.
• Koren Emil: Haan Lajos és a korabeli Békéscsaba. In: Lelkipásztor : evangélikus lelkészi szakfolyóirat, 66. évf. 10. sz. (1991) 322–323 p.
• Márki Sándor: Haan Lajos emlékezete. Budapest : Magyar Történelmi Társulat, 1893
• Táborszky László: Haan Lajos, a csabai lelkész. In: Lelkipásztor : evangélikus lelkészi szakfolyóirat, 66. évf. 10. sz. (1991) 319–320 p.

 

Vívóiskola

Vívóiskolát nyit holnap Csabán a Fiume vendéglő egy termében Scholtz Gusztáv okleveles jeles vívótanár. Kitűnő szakavatottsága és páratlan ügyessége biztosítják e férfias mulatság meghonosodását. Már tavaly is többen tanultak nála, s egészen kiképezték magukat a kard- és voltige-vívásban. Ajánljuk a vívás kedvelőinek figyelmébe.
(Békésmegyei Lapok, 1879. november 2., I. évf. 64. szám)

Vívóverseny a fővárosi vigadóban
Forrás: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 21. szám (1895. május 26.)
 

Hangverseny

Purcsi Jancsi b.-csabai jó hírű cigányzenekara vasárnap, folyó hó 12. este mutatá be a volt gabonacsarnok csinos termében újonnan betanult darabjait, melyek között különösen az Aida című opera a szép számmal megjelent közönség osztatlan tetszésében részesült. A Vigadó dísztermében nem lehetett a zenekarnak megtartani a tervezett sétahangversenyt, mert ez egy estére nagyon drága. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy kitűnő zenekarunk e hangversenyét igen kevés nő látogatta, pedig zene és nő nagyon megfér egymás mellett. Csak a kezdet nehéz. Ha egynéhány a jobb társasághoz tartozó nő megkezdeni jónak látná, követné őt több is.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. október 14., VI. évf. 109. szám)

Purcsi Jancsi fellépés
Forrás: Békésmegyei Közlöny, 6. évf. 106. szám (1879. október 7.) 1. p.
 

Népmozgalmi kimutatás

1879. július 1-től szeptember hó végéig született összesen 516, fiú 252, leány 264; ezek közt volt törvénytelen 14, ikrek 7 esetben. Házasult 55 pár. A halottak száma 293, férfi 159, nő 134; az életkort tekintve 0‒1 évig 128, 1‒5-ig 73, 5‒10-ig 6, 10‒20-ig 11, 20‒30-ig 16, 30‒40-ig 7, 40‒50-ig 7, 50‒60-ig 11, 60‒70-ig 13, 70‒80-ig 18, 80‒90-ig 2, 90‒100-ig 1.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. október 7., VI. évf. 106. szám)

Precíziós mérleg
Forrás: A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)
 

Évi értekezlet

A b.-csabai ev. tanítói testület f. hó 1-jén tartotta meg nt. Haan Lajos lelkész úr elnöklete alatt szokásos évi értekezletét. Az egyes tanítók bejelentették a növendékek eddigi létszámát; eszerint összesen van 1144 tanuló, ebből a nem magyar ajkú iskolákra 711, a magyar ajkúakra 433 tanuló esik. Az elnök bemutatta a vallási és közoktatási miniszter rendeletéből kiadott tantervet a nem magyar ajkú népiskolák számára, s ajánlotta a tanítóknak e tanterv megszerzését szigorú ahhoztartás végett. A beköszönt iskolai évben tanítandó tantárgyak megbeszélésénél egyebek közt kiemelendő ama határozat, mely a nem magyar iskolákban a magyar nyelv tanítására vonatkozólag hozatott, ti. hogy az iskolába járni kezdő kisgyermekek a magyar nyelv ismeretébe mihamarabb bevetettesenek; kötelességükké tétetik a tanítóknak, hogy a beszéd- és értelemgyakorlatok tanításánál az egyes tárgyakat magyarul is megnevezzék, és a gyermekekkel megneveztessék, a megtanított szóbeli kifejezésekkel lépést tartó magyar olvasmányokat olvastassanak.
(Békésmegyei Lapok, 1879. október 5., I. évf. 56. szám)

Haan Lajos portréja
Forrás: Vasárnapi Újság 28. évf. 6. sz. (1881. február 6.)
 

Hatósági vizsgálat az iskoláknál

A csabai iskolákat hatóságilag kedden megvizsgálták egészségi tekintetből. Azon iskolákat, melyekre a múlt évben megjegyzések voltak, járásunk főszolgabírája, Eördögh Frigyes személyesen tekintette meg, a többieket Fábry János városi esküdt járta be. Kifogást leginkább az izr. iskolák ellen tettek, melyek túltömöttek, illetőleg szűkek.
(Békésmegyei Lapok, 1879. október 2., I. évf. 55. szám)

 

Szomorú jelenet

A csabai vasúti állomás tegnapelőtt és tegnap nagyon népes volt. Oka ennek az, hogy a folyó évben besorozott katonák és honvédek most mentek be az ezredeikhez, illetve a zászlóaljaikhoz. Volt sírás-rívás, ki-ki siratta a magáét. Megható volt ez egész jelenet olyannyira, hogy számos egyénnek szemeiből, még olyanokéból is, akiknek nem volt kit siratniok ‒ látva a siránkozókat ‒, szintén könnyeket csalt ki, míg végre a csengettyű megszólalt, s a vonat megindult, s ezzel vége lett a szomorú jelenetnek.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. október 2., VI. évf. 104. szám)

Kórházi vonat
Forrás: Vasárnapi Ujság, 13. évf. 30. szám (1866. július 29.)
 

Falragaszok

Sok falragasz van Csabán az utcasarkokon, egyik múlt heti, másik múlt hónapi kelettel, van múlt évi is. Ha egy vidéki ide vetődik, képzeljük, hogy csodálkozik azon, hogy mi minden van Csabán: tűzijáték, színi- és műkedvelői előadás, dalestély, gesangs-soirée stb., hátha még a suszterinasok nem tépnék le egyiket-másikat, pláne telve volnának vele a falak. E hirdetések miatt az érdekes legújabb hirdetés se tűnik fel, ezért, továbbá, hogy a háziurak épületeinek falai meg legyenek kímélve, óhajtandó volna Csabán vagy 10 rendes hirdetési táblának felállítása.
(Békésmegyei Lapok, 1879. szeptember 11., I. évf. 48. szám)

Hirdetés a Békésmegyei Közlöny 1879. szeptember 21-i számából
Forrás: Békésmegyei Közlöny, 6. évf. 99. szám (1879. szeptember 21.)