Főispáni kinevezés

A Békésmegyei Közlöny csütörtöki, augusztus 10-i száma közölte a rég várt hírt, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök előterjesztése folytán Ferenc József király július 23-án Beliczey Istvánt Békés megye főispánjává nevezte ki. Alig esett tudomására e kinevezés Csaba lakosainak, midőn másnap, azaz 11-én délelőtt Beliczey István őméltósága lakásán tömeges tisztelgésre megjelentek. Csaba lakosainak szószólója Szemián Sámuel főjegyző volt, ki keresetlen, de szívből jövő szavakkal tolmácsolá a jelenlévők és az összes lakosság abbeli örömét, hogy egy csabai születésű férfi, ki eddig is a megyei kapacitások egyik legkitűnőbbike volt, e magas tisztségre emeltetett. Az újonnan kinevezett főispán úr, kin a meghatottság legőszintébb jelei mutatkoztak, éppoly szívélyesen felelt, és biztosítá összegyűlt barátait, hogy ámbár társadalmi állása változott, mégis a régi fog maradni, és azon reményének adott kifejezést, hogy barátai támogatása és jóakaró törekvése mellett, sikerülni fog nekie e megye jó hírnevét nemcsak fenntartani, hanem öregbíteni is. — Adja Isten! Mi bizonyosan mindnyájan, mindenki a maga körében, polgári szent kötelességünknek fogjuk ismerni, hogy csekély erőnkhöz képest, minden szép és jóban, mind vezérünk mellett, mindig oldalánál legyünk!
(Békésmegyei Közlöny, 1876. augusztus 13., III. évf. 65. szám)

Beliczey István portréja. Forrás: BékésWiki

Kapcsolódó irodalom:

• Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950: Főispánok és alispánok. Közlemények Békés megye és környéke történetéből ; 8. Gyula, 2002

 

Iskolai értesítő

Beküldetett szerkesztőségünkhöz a békés-csabai nőképző társulat polgári leányiskolájáról szóló értesítő az 1875/76. évről, közli Zsilinszky Endre ideiglenes igazgató. Ezen értesítőből látjuk, hogy a társulatnak jelenleg összesen 174 tagja van, e közt 14 alapító, 105 rendes és 55 rendkívüli. A társulatnak emeletes épületén kívül 1500 forintnyi alapítványa és 16.162 forint névleges tőkéje van. A tanítványok száma az I. osztályban 26, a II.-ban 21, a III.-ban 13 volt, kilépett egy, maradt összesen 60. Az 1876/77. tanév pontosan szept. 1-jén veszi kezdetét, 2-án, 3-án és 4-én tartatnak a beírások. E tanévben a IV. osztály is megnyílik.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. augusztus 6., III. évf. 63. szám)

Bcsabai Polgári Leányiskola homlokzata
 

Haan Antal Rómában

Megyénk szülötte, Haan Antal, ki a magyar kormány által a Vatikánban lévő freskóképek másolatainak elkészítésével lett megbízva, az athenei iskolának összes csoportozatait elvégezte már, s jelenleg csupán a világhírű Disputa másolatán dolgozik. Haan Antal különben állandóan a Capri-szigeten lakik, s csak néha tartózkodik Rómában.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. július 30., III. évf. 61. szám)

Bemenetel a kék barlangba Capri szigetén
Forrás: Vasárnapi Ujság,(1874. október 25.)

Kapcsolódó irodalom:

• Bereczky Zsolt: A Haan „expeditio”. Békéscsaba : Bereczky Zs., 2003
• Csabai arcok : Békéscsaba egykori jeles személyiségeiről. szerk.: Forján János. Békéscsaba : História Könyvkiadó, 2011
• Haan Albert: A képzőművészet Békéscsabán. In: Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. főszerk.: Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék Ny., 1930
• Haan Antal, Békéscsaba első festője. In: Békés Megyei Hírlap, 67. évf. 5. szám (2007. január 6.) 12. p.
• Haan Antal emléke. In: Csabai Mérleg, 16. évf. 9. szám (2006. május 4.) 12. p.
• Haan nyomai Capri szigetén. In: Csabai Mérleg, 13. évf. 10. szám (2003. május 22.) 3. p.
• Rell Lajos: Haan Antalnak az egyház ügyét szolgáló festményei. In: Evangélikus Élet, 35. évf. 18. szám (1970. május 3.) 2. p.
• Rell Lajos: Haan Antal Gábor. In: Evangélikus Élet, 34. évf. 6. szám (1969. február 9.) 3. p.
• Száz év műtárgyai a Munkácsy Mihály Múzeumban 1899–1999. szerk.: Grin Igor, Szatmári Imre. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Múzeum, 1999
• Szilágyi János György: A klasszikus ókori művészet egy 19. századi magyar gyűjtője: Haan Antal. In: Ókor : folyóirat az antik kultúrákról, 15. évf. 1. szám (2016) 87–93. p.
• Turok Margit, B.: Capri szigetén temették el : Haan Antal a múlt századi festészet jeles alakja. In: Békés Megyei Népújság. 43. évf. 19. szám (1988. január 23.) 8. p.
• Zsilinszky Mihály: Haan Antal. In: A Békésvármegyei Régészeti és Mivelődéstörténelmi Társulat évkönyve 1888/89. Békésvármegyei Régészeti és Mivelődéstörténelmi Társulat, 1890

 

Tanügy

— A b.-csabai reálgimnázium megszűnt élni. Az ág. h. ev. egyház presbitériuma, mely legnagyobb hatósága ez intézetnek, f. hó 17-én elhatározta, hogy a reál irányt elvetve algimnáziummá változtatja az iskolát. Tekintve azt, hogy reálgimnázium magában véve nevetséges galimatiász, minden tanügybarát csak örülhetne e kedvező változásnak, ha örömét el nem rontaná az a körülmény, hogy e változás csupán egy tanári állomás eltörlése céljából történt. Szomorú dolog, hogy egy elsőrendű egyház, amely egymaga képes fenntartani s jeles tanerőkkel ellátni egy 4 osztályú középiskolát, oly gyenge főhatósággal bír, amely nem látja, vagy nem akarja látni annak káros voltát mind az egyházra, mind a tanügyre, mind a tanárokra nézve, ha iskolája tanirányban s tanerőkben folytonosan változik. Nem akarjuk az egyház autonómiáját sérteni, midőn e tényre reflektálunk, de miután ez iskola nyilvános és helybeli, lehetetlen gyermekeink, de az egyház érdekében is fel nem szólalnunk, hogy legalábbis különös, miszerint e tanintézet rövid néhány év alatt ötször-hatszor változott jellegében: egyszer gimnázium, egyszer polgári iskola, egyszer reálgimnázium, majd ismét gimnázium, megint polgári iskola, s így tovább.
— A b.-csabai polgári leányiskola, melyet a helybeli nőképző társulat tart fenn, az elmúlt tanév végével ismét 3000 forintnyi segélyben részesült f. 1876. évi szükségletei fedezésére a nagymélt. közoktatási minisztériumtól. Úgy látszik, a kormány jól fogja fel feladatát, midőn egy oly fontos tanintézetet, minő e leányiskola, mely egész megyénkben s messze annak határain túl is egyetlen a maga nemében, nem enged megbukni, hanem mindenképpen támogatja. Mégis érdemli a támogatást nemcsak anyagilag a kormány részéről, hanem különösen a szülők részéről, kiknek leánygyermekeik vannak; és nagy elismerésre érdemesek azon hölgyek, akik hovatovább többre szaporodva a nőképző társulat tagjai közé lépnek, s mások kapacitálása által is a társulat tagjai számát gyarapítják.
— A b.-csabai polgári leányiskola iskolaszéke a kormány támogatása folytán elhatározta, hogy a jövő 1876/77. tanévre már felállíttatik a IV. osztály is, s evégből egy negyedik tanszékre, melyhez a természettudományok tanításának a feltétele, s 900 forintnyi fizetés és 300 forint lakbér van kötve, pályázatot hirdet. Az okmányokkal felszerelt folyamodványok aug. 20-ig a nőképző társulat elnökéhez, Kemény M. úrhoz küldendők be.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. július 27., III. évf. 60. szám)

Evangélikus Algimnázium értesítő 1876-77
Forrás: Értesítő a békés-csabai ágost. hitv. evangélikus algimnasiumról 1876/7. Békéscsaba, 1877
 

Aláírások az uszodára

A b.-csabai uszodára az aláírások folyamatban vannak, ezeknek eredménye határozand az építmény felett. Egy részvény díja 10 forint, mely bizonnyal jól kifizeti magát. Az aláírások kedvező eredményének reményében az intézkedések olyanok, melyek szerint az építés a jövő héten megindítható lesz. Terveztetik néhány magánkabin és egy jókora tükör ugrókkal, trambulinnal, vetkezőfülkékkel.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. július 13., III. évf. 56. szám)

 

Közvizsga a gimnáziumban

A b.-csabai algimnázium nyári közvizsgája múlt pénteken tartatott meg az ev. kistemplomban nagy és válogatott közönség jelenlétében. Bármennyire elismerjük azt az igazságot, hogy a közvizsgák után nem lehet biztos ítéletet mondani valamely tanuló haladása felett, és hogy az ily nyilvános vizsgákon rendesen csak a kitűnőbbek szoktak felelni: mindazonáltal a csabai vizsgáról, melynek súlya az egy hétig tartott szigorlatokra esik, jó lélekkel elmondhatjuk, hogy sikerült. Nem vettünk észre semmi szemfényvesztést, semmi feltűnési vágyat sem a tanulók, sem a tanárok részéről; sőt ellenkezőleg, mind a tanulók, mind a tanárok bebizonyították, hogy ez év folytán is becsületesen dolgoztak. Az elöljáróság és a szülők örömmel és megelégedéssel távoztak a vizsgáról. Jólesett meggyőződniük afelől, hogy gyermekeik jó kezekre vannak bízva. A tanulók nyílt és nyugodt tekintete, értelmes és bátor felelete, amellett szerény magaviselete elárulták a tanítás öntudatos vezetését és a fegyelem helyes alkalmazását. A rendes tantárgyak mellett szép haladást észleltünk a rajzban és az énekben is. Szóval a derék tanárok, s élükön az igazgató, Horváth János úr, teljes mértékben megérdemlik a közönség elismerését és háláját. Csak egy hiányt vettünk észre a csabai gimnáziumnál a cenzúrák alkalmával, nevezetesen azt, hogy a tantermek egyáltalán nem felelnek meg az újabb kor pedagógiai követelményeinek. Jó volna e tekintetben is valami gyökeres javítást ‒ azaz új építést ‒ eszközölni. Reméljük, hogy a csabaiak buzgósága rövid időn ezen is segíteni fog!
(Békésmegyei Közlöny, 1876. június 29., III. évf. 52. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• A békés-csabai Ág. Hitv. Evang. Algymnasium értesitője. Békéscsaba : Algymn., 1868-1870
• A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 125 éve : Iskolatörténeti tanulmányok. szerk.: Kruchió Gábor. Békéscsaba : Rózsa F. Gimn. és Nyomdaip. Szakközép : Békés M. Tcs. Műv. Oszt., 1980
• Tanárok és tanítványok : életrajzok és visszaemlékezések a Békéscsabai Ágostai hitvallású Evangélikus Rudolf Gimnázium tanárairól és sikeres diákjairól. szerk.: Forján János. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre, 2008

 

Elvitték a harangot

A csabai evang. torony ablakán keresztül meglehetős űr hirdeti pár hete, hogy a repedés következtében hangjavesztett nagyharang útra kel ‒ no nem Rómába, csak Sopronba, hol Seltenhoffer harangöntő olvasztókemencét fűttet számára. E gyökeres kúra után majd csak beszerzi teljes hangjával egyházának az 1500 forintnyi költséget.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. június 22., III. évf. 50. szám)

Seltenhofer harangöntöde
Forrás: Evangélikus Útmutató, 1927

Kapcsolódó irodalom:

• Dedinszky Gyula: Szól a harang : harangozók, harangok, harangozás a békéscsabai evangélikus egyházban. Békéscsaba : Dedinszky Gy., 1966
• Patay Pál: Régi harangok. Budapest : Corvina, 1977

 

Tanítóképezde Csabán?

Dr. Szeberényi Gusztáv szuperintendens s Beliczey István urak, kiket a város közgyűlése menesztett a közoktatási miniszterhez azzal a kérelemmel, hogy a Csongrádon beszüntetendő tanítóképezdét Csabára tenné át; mint halljuk, méltánylást találtak ott fenn, s érveikre vették is az ígéretet, hogy ‒ ha most nem is ‒ a legközelebb felállítandó képezde Csabának fog kijutni.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. június 22., III. évf. 50. szám)

Trefort Ágoston portréja
Trefort Ágoston, közoktatási miniszter portréja. Forrás: Vasárnapi Ujság, 19. évf. 37. szám (1872. szeptember 15.)
 

Csillag a templomtoronyra

A b.-csabai szőlőbeli ev. új templom tornyára a csillag e hó 5-én, azaz pünkösd hétfőjén du. 5 és 6 óra közt tétetett fel kétezer főt meghaladó szemlélő közönség jelenléte mellett. Fehér ruhába öltözött hat hajadon húzta fel, s a torony tetején már ott várt reá Kliment János ügyes ácsmester úr, aki aztán szokásos ünnepéllyel a kitűzött helyére tette fel. Maga a csillag t. Sztraka Ernő úr városi derék mérnök műízlésű terve szerint Krenczberger bádogos úr által készült; mondhatni, igen sikerülten meg van adva mind az arány, mind a külcsinosság. Szóval már maga az épület jogosít bennünket reményleni ‒ amennyiben még nincs befejezve ‒ oly gyönyörűségre, hogy párját ritkítani fogja e megyében. Büszkék lehetnek reá a szőlőbeli hívek!
(Békésmegyei Közlöny, 1876. június 8., III. évf. 46. szám)

Erzsébethelyi templom
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.
 

Apácának állt

Gróf Wenckheim Matild kisasszony, gróf Wenckheim Károly úrnak szép és viruló egyetlen leánya, lelke sugallatát követve lemondott a földi lét minden örömeiről, és e héten egy tiroli zárdába költözött. Mai nap ritka eset, hogy egy ily állású hölgy, kit a Mindenható földi javakkal, ranggal, szépséggel megáldott, vallási meggyőződésből ‒ mely, ha túlbuzgó is, de mindenesetre tiszteletreméltó ‒ elhagyva atyját, családját, drága hazáját örökre egy zárda sötét falai közé vonuljon idegen, elhatározásának nagyszerűségét tán felfogni sem tudó emberek közé!
(Békésmegyei Közlöny, 1876. május 28., III. évf. 43. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• Nagy András, D. – Varga Árpád : A Wenckheim család Békés megyében a XIX–XX. században. Bp. : 2006
• Hankó József : Lovak és lovasok Békés megyében. Gyula : Linotype Bt, 2003
• Hankó József: Két évszázad a Weinckheim családdal. Gyula : Linotype Bt., 2000
• Héjja Julianna Erika : Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848. Gyula : Békés Megyei Levéltár, 2009
• Palatinus József : Békésvármegyei Nemes családok története. Bp. : 1909

Wenckheim Károly. Forrás: BékésWiki