Főispáni kinevezés

A Békésmegyei Közlöny csütörtöki, augusztus 10-i száma közölte a rég várt hírt, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök előterjesztése folytán Ferenc József király július 23-án Beliczey Istvánt Békés megye főispánjává nevezte ki. Alig esett tudomására e kinevezés Csaba lakosainak, midőn másnap, azaz 11-én délelőtt Beliczey István őméltósága lakásán tömeges tisztelgésre megjelentek. Csaba lakosainak szószólója Szemián Sámuel főjegyző volt, ki keresetlen, de szívből jövő szavakkal tolmácsolá a jelenlévők és az összes lakosság abbeli örömét, hogy egy csabai születésű férfi, ki eddig is a megyei kapacitások egyik legkitűnőbbike volt, e magas tisztségre emeltetett. Az újonnan kinevezett főispán úr, kin a meghatottság legőszintébb jelei mutatkoztak, éppoly szívélyesen felelt, és biztosítá összegyűlt barátait, hogy ámbár társadalmi állása változott, mégis a régi fog maradni, és azon reményének adott kifejezést, hogy barátai támogatása és jóakaró törekvése mellett, sikerülni fog nekie e megye jó hírnevét nemcsak fenntartani, hanem öregbíteni is. — Adja Isten! Mi bizonyosan mindnyájan, mindenki a maga körében, polgári szent kötelességünknek fogjuk ismerni, hogy csekély erőnkhöz képest, minden szép és jóban, mind vezérünk mellett, mindig oldalánál legyünk!
(Békésmegyei Közlöny, 1876. augusztus 13., III. évf. 65. szám)

Beliczey István portréja. Forrás: BékésWiki

Kapcsolódó irodalom:

• Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950: Főispánok és alispánok. Közlemények Békés megye és környéke történetéből ; 8. Gyula, 2002

 

Követválasztás

Csabán választották meg az első követet Magyarországban Kemény Mihály személyében. Vidovszky János választási elnök beszéde után a törvény szabta jelölési fél óra alatt csak egy jelölt neveztetvén meg, a választás befejeztetett Kemény éljenzésével, aki zeneszó mellett hozatván a városházára mint a választás színhelyére, hol a szép számmal egybegyűlt választópolgárok bizodalmát lelkes szavakban köszönte meg. Kilenckor már vége volt mindennek, a polgárok csendesen szétoszlottak, és a kortesek bosszankodtak, hogy legalább nem lármázhattak, ha a közlakoma elmaradt. No de aztán szombaton csak kijutott ebből is egy kevés.
(Békés, 1875. július 13., IV. évf. 27. szám)