Versenygyaloglás

Versenygyaloglás rendeztetik pünkösd második napjára Gyuláról Csabára és vissza. A pályázat terve szerint pályázhat mindenki, ki 18 évét betöltötte. A pályadíj: 15 forint az első, 10 forint a második és 5 forint a harmadik. Ha 10-nél több jelentkezik pályázatra, az érkezési idő nem lesz kitűzve, de ha 10-nél kevesebb lesz, a kitűzött díjakat csak úgy lehet elnyerni, hogyha a pályázók útjukról 3 óra alatt megérkeznek, ellenkező esetben a díj nem fog adatni. Indulás a Korona vendéglőtől délután 3 órakor, ahol is a pályázni szándékozók az említett óráig jelentkezhetnek.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. május 21., III. évf. 41. szám)

Versenygyaloglás London és Brighton között
Forrás: Tolnai Világlapja, 12. évf. 27. szám (1912. június 30.)
 

Kuriózum

Kuriózum gyanánt megemlítjük, hogy szorgalmatosabb hivatalnokok, mint Csabán az evangélikus egyház hivatalnokai, talán egész Magyarországban nincsenek ‒ ezek az urak (az egyház elnökét, Szegény Ádám urat sem kivéve) télen-nyáron reggeli 6 órakor kezdik működésüket, és esteli 8 órakor fejezik be.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. május 14., III. évf. 39. szám)

 

Békebírák választása

Vasárnap április 30-án választották a Békés megyei gazdasági egylet csabai békebíráit, kik hivatva lesznek előforduló tűz- és jégkáreseteknél az egyleti tagok érdekeit a magyar ált. bizt. társulattal szemközt képviselni. A választott békebírák a következők: Sztraka György, Rimler Pál, Havran Pál, Zsíros Mihály, Stark József, Lepény Pál.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. május 7., III. évf. 37. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• A békésmegyei gazdasági egylet … értesitőjének 1. füzete. – Békéscsaba : Békésmegyei Gazd. Egylet (Gyula : Dobay ny.) szerk.: Mokry Sámuel. 1872.
• A békésmegyei gazdasági egylet … értesitőjének 2. füzete. – Békéscsaba : Békésmegyei Gazd. Egylet (Gyula : Dobay ny.) szerk.: Mokry Sámuel. 1871.
• A Békésmegyei Gazdasági Egylet … évi értesítője. – Gyula : Dobay ny.,
– 1875., 1875. évi / szerk. Mokry Sámuel. – 1876.
– 1877., 1877-ik / szerk Mokry Sámuel. – 1878.
– 1878., 1878-ik / szerk. Mokry Sámuel. – 1879.
– 1879., 1879-ik / szerk. Mokry Sámuel. – 1880.
– 1880., 1880-ik / szerk. Mokry Sámuel. – 1881.
– 1881., 1881-ik / szerk. Mokry Sámuel. – 1882.
– 1882., 1882-ik / szerk. Mokry Sámuel. – 1883.
– 1884., 1884-ik / szerk. Mokry Sámuel. – 1885.
– 1888., 1888-ik / szerk. Zlinszky István. – 1888.
– 1889., 1889-ik / szerk. Zlinszky István. – 1890.
– 1891., 1891-ik / szerk. Zlinszky István. – 1892.
– 1892., 1892-ik / szerk. Zlinszky István. – 1893.
– 1894., 1894-ik / szerk. Zlinszky István. – 1895.
– 1897., 1897-ik / szerk. Zlinszky István. – 1897.
• A Békésmegyei Gazdasági Egylet értesitőjének … egyesitett füzete. Békéscsaba : Békésmegyei Gazd. Egylet (Gyula : Dobay ny.) szerk.: Mokry Sámuel. 1873.
• Árjegyzéke a Békésmegyei Gazdasági Egylet csabai Faiskolájában eladásra kerülő facsemeték-, rózsák-, diszfüvek- és virágoknak : 1890 őszén és 1891 tavaszán. Békéscsaba : Békésmegyei Gazd. Egylet, 1890 (Békéscsaba : Corvina ny.)
• Zlinszky István: A Békésvármegyei Gazdasági Egylet története, 1860-1896. Békéscsaba : Corvina ny. 1896.

 

Értesítés

A b.-csabai első kisdedvédő egylet választmánya tudósítja a t. szülőket, hogy az általa a központban felállított alapneveldét a Holecska András-féle házba teszi át, s azt két tanteremmel a legújabb rendszer szerint felszerelve f. évi május hó 8-án nyitja meg; továbbá felkéri, hogy gyermekeiket járatni, s alapneveldénket meglátogatni szíveskedjenek (Launer Károly jegyző).
(Békésmegyei Közlöny, 1876. április 30., III. évf. 35. szám)

Kisdednevelési kiállítás
Forrás: Vasárnapi Ujság, 36. évf. 33. szám (1889)
 

Nincs szabad fürdés

A múlt napok roppant forrósága Csabán több parasztot és több gyermeket arra indított, hogy more patrio nyilvánosan, Ádám öltözékében a Körös habjaiban enyhülést keressenek. A hatóság azonban, igen helyesen, részint közerkölcsi, részint rendőri szempontokból ezen privát passziójuknak egyszer s mindenkorra elejét vette, és a fürdőket az erre különösen kijelölt félreeső és biztos helyekre utasította.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. április 27., III. évf. 34. szám)

 

Pápai látogatás

Haan Antal festész, megyénk fia, tudvalevőleg a magyar vallás- és közoktatási minisztérium megbízásából Rómában időzik, hol a híresebb olasz festők képeinek másolatait készíti el a Nemzeti Múzeum részére. Most a Disputa című Raffaello-féle híres festményt másolja. Nemrég munka közben váratlan meglepetés érte. Pápa őszentsége ugyanis meglátogatá atelier-jét, és vele hosszabban beszélgetvén, hízelgő szavakban fejezé ki elismerését megyénk fiának művészi tehetsége és szorgalmas tanulmányozása fölött.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. április 27., III. évf. 34. szám)

IX. Pius pápa. Forrás: Digitális Képarchívum
 

Népmozgalmi kimutatás

1876. január 1-től március végéig született összesen 421, fiú 208, leány 213, ezek közt volt törvénytelen 14, ikrek 3 esetben. Házasult 112 pár. A halottak száma 258, ebből férfi 137, nő 121; az életkort tekintve: 0‒1 évig 103, 1‒5-ig 55, 5‒10-ig 14, 10‒20-ig 7, 20‒30-ig 14, 30‒40-ig 11, 40‒50-ig 11, 50‒60-ig 13, 60‒70-ig 16, 70‒80-ig 13, 90‒100-ig 1.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. április 13., III. évf. 30. szám)

Precíziós mérleg
Forrás: A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)
 

Jótékonyság

Hrabovszky Mátyásné szül. Krátky Ilona március 20-án reggel megjelent a csabai szolgabírói tisztségnél, s ott Omaszta Szilárd szolgabíró úr asztalára 50 forintot letett; azon kérdésre, hogy eme letett 50 forinttal tulajdonképpen mit akar, azt felelte, hogy ő azt szolgabíró úr szabad rendelkezésére bocsájtja, s avval elment. Omaszta Szilárd úr jogával élve ezen összegből 10 forintot a helybeli szegényalap, 10 forintot a csabai kórházalap, 10 forintot a csabai reálgimnáziumnak taneszközök beszerzésére és 20 forintot a b.-csabai nőnövelde, illetve felsőbb polgári iskolának Csaba város elöljárói útján még aznap adott át ‒ így összesen az egész 50 forint jótékony célra fordíttatott. Krátky Ilona, ha sok pénzzel rendelkezik, soha jobbat ennél nem cselekedhetett.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. március 23., III. évf. 24. szám)

 

Történeti apróságok

Haruckern egyik prefektusa, Thuróczy Miklós, ki még 1735-ben Csabán élt, adta Haruckernnek ‒ vagy amint a köznép nevezte, Heróknak ‒ azt az okos tanácsot, hogy a lakosságot vallás és nemzetiség szerint elkülönözze. Így történt, hogy eredetileg voltak Csabán csupa evang. tótok, Orosházán csupa evang. magyarok, Békésen csupa reform. magyarok.
— Csaba volt az első evang. telep Békés megye vidékén. Későbben keletkeztek a többiek, nevezetesen: Szarvas 1722, Berény 1722, Orosháza 1744, Tót-Komlós 1746. Ezen egyházak eleinte a pest‒nógrádi esperességhez tartoztak, s nemegyszer kellett innen a papoknak Aszódra, Acsára, Péteribe menniük esperességi gyűlésre. 1790 óta a Bánáttal alkottak külön békés‒bánáti esperességet, 1834 óta pedig a később létrejött aradi, csanádi és csongrádi egyházakkal együtt békés‒csanádi esperességgé átalakultak.
(Békésmegyei Közlöny szépirodalmi és közgazdászati melléklapja, 1876. március 19., 3. szám)

Harruckern János György. Forrás: BékésWiki
 

Panasz a vasútra

A B.-Csabán a városi indóháznál megforduló utazók nagyon panaszkodnak afölött, hogy az utazási jegyek váltásának helye oly messzire esik a várótermektől és a restaurációtól, hogy annak, ki a legközelebbi vonatról, melyen indulni akar, lekésni nem akar, lélekszakadva kell futni a pénztárhoz; arról pedig, hogy a déli vonattal megérkezve valamit egyék is, szó sem lehet. Csodáljuk, hogy a Tisza vidéki vasút igazgatósága ezen könnyen helyrehozható bajon nem segít.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. március 16., III. évf. 22. szám)

Békéscsabai vasútállomás
Forrás: Békés vármegye. Szerk.: Márkus György. Budapest : Békésvármegye Monogr. Szerk., 1936

Kapcsolódó irodalom:

• Felek Ferenc: Fejezetek az Alföldi Első Gazdasági Vasút – MÁV Alföldi Kisvasút történetéből : a Békéscsaba – Vésztő vasútvonal története. Budapest : Kisvasutak Baráti Köre Egyesület, 2011
• Horváth Ferenc: Az Alföldi Első Gazdasági Vasút – a MÁV Alföldi Kisvasút története, 1894-1971. Budapest : MÁV, 1999
• Nagyvárad – Fiume : a 100 éves gyorsvonat állomásai képeslapokon = Grosswardein – Rijeka : die Stationen des 100 Jährigen Schnellzuges auf Postkarten. szerk.: … Niedzielsky Katalin. Békéscsaba : Typografika, 2015
• Szabó Szilárd: AEGV Rt története, 1894-1914-ig. Szombathely : Szabó Sz., 1999