Főispáni kinevezés

A Békésmegyei Közlöny csütörtöki, augusztus 10-i száma közölte a rég várt hírt, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök előterjesztése folytán Ferenc József király július 23-án Beliczey Istvánt Békés megye főispánjává nevezte ki. Alig esett tudomására e kinevezés Csaba lakosainak, midőn másnap, azaz 11-én délelőtt Beliczey István őméltósága lakásán tömeges tisztelgésre megjelentek. Csaba lakosainak szószólója Szemián Sámuel főjegyző volt, ki keresetlen, de szívből jövő szavakkal tolmácsolá a jelenlévők és az összes lakosság abbeli örömét, hogy egy csabai születésű férfi, ki eddig is a megyei kapacitások egyik legkitűnőbbike volt, e magas tisztségre emeltetett. Az újonnan kinevezett főispán úr, kin a meghatottság legőszintébb jelei mutatkoztak, éppoly szívélyesen felelt, és biztosítá összegyűlt barátait, hogy ámbár társadalmi állása változott, mégis a régi fog maradni, és azon reményének adott kifejezést, hogy barátai támogatása és jóakaró törekvése mellett, sikerülni fog nekie e megye jó hírnevét nemcsak fenntartani, hanem öregbíteni is. — Adja Isten! Mi bizonyosan mindnyájan, mindenki a maga körében, polgári szent kötelességünknek fogjuk ismerni, hogy csekély erőnkhöz képest, minden szép és jóban, mind vezérünk mellett, mindig oldalánál legyünk!
(Békésmegyei Közlöny, 1876. augusztus 13., III. évf. 65. szám)

Beliczey István portréja. Forrás: BékésWiki

Kapcsolódó irodalom:

• Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950: Főispánok és alispánok. Közlemények Békés megye és környéke történetéből ; 8. Gyula, 2002

 

Követválasztás

Városunk polgárainak tegnap ismét alkalma nyílt a legszebb polgári jog gyakorlatára. Okot szolgáltatott erre Boczkó Dániel volt országgyűlési képviselőnknek kimúlta, kinek megüresedett helyét kellett vala ez alkalommal betölteni. A város 30.000 lelkéből kikerült s beíratott 1436 választó közül ‒ szabályszerűleg a templomokban, a templomok előtt, nyomtatott s kifüggesztett falragaszokkal, ezenfelül a központi bizottság buzgósága folytán nyomtatott egyéni cédulákon közzétett időre ‒ megjelent a választás helyén 350 választó.
Ne mondjuk, hogy ez nagy közönyösség, mely a népnek a törvényhozásba közvetett befolyás fontosságának fel nem ösmerésére mutat; ne tartsuk okául, hogy a polgári körben megalkotott követjelölt egyénisége a közönség minden osztályát ki nem elégíté. Sőt ne mondjuk, hogy nem lévén ellenjelölt, a cselekvő pártnak nem állott érdekében nagyobb tevékenységet kifejteni a párt tagjainak mesterséges szaporításában; nyugodjunk meg inkább azon hitben, hogy a nép az elkésett mezei munka folytatását sürgősebbnek tartá a követválasztásnál, s azért nem jelent meg.
A választók tekintélyes része tehát, a polgári kör helyiségéből kiindulva, dicséretes rendben és csendben a kitűzött 9 órára a választási helyen megjelent. A választási elnök röviden, tapintatosan előadá a feladat fontosságát, s a választókat követjelöltjük megnevezésére hívta fel ‒ mire Kemény Mihály neve hangoztatott. Akadt azonban történetesen 10 választó, ki Karassiay István urat, a megye jelenlegi első alispánját hozta javaslatba. Erre természetesen szavazás következett, mely két óra lefolyása alatt véget ért. Kemény Mihály, a nyilvános, politikai hitvallását előlegesen, írásban közlött jelölt kapván 262 szavazatot, az esetleges jelölt pedig, ki csendes munkásságában Gyulán a hivatalos asztalnál intézte napi teendőit, tudtán kívül 88 szavazattal lett megtisztelve.
Az eredményt csakhamar hirdeté a városházára tűzött zászló, melyen nagy betűkkel írva áll: Éljen Kemény Mihály.
Ami újonnan megválasztott követünk politikai hitvallását illeti, ki a programjában is kifejtett elvei szerint a 67-i kiegyezésnek ellenese, ki önálló pénzt és hadügyet, külön külképviseltetést kíván, ki állítja, hogy a mi sarkalatos ügyeink felett hazánkon kívül felelősség nélkül intézkednek, ki sem fényes múlttal, sem tág körű jelennel nem dicsekedhetik, teljes életében a nép között élt, annak jogait védte, tehát igazi demokrata ‒ a balközéphez tartozik.
Elválasztása után következett megköszönő beszédében tudtára adá a választóknak, hogy ő mint honvéd sokat szenvedett ‒ bujdosásában itt talált menedéket ‒, és ha a balsors újra vészt hozna hazánkra, őt nemcsak a törvényhozás zöld asztalánál, de a csatamezőn is készen találandjuk. A polgári erények elősorolása, az önfeláldozási készség általános tetszéssel találkozott, és a választó közönség elérzékenyülve lelkesedésében, a Szózat első versének eléneklése után szép csendesen szétoszlott.
(Békés, 1870. október 30., II. évf. 44. szám)