2019 május – Oldal 2 – Csabai szemelvények

Előre a medve bőrére

A gyulai törvényszéki palota

Csabai szomszédaink nagy lakomát csaptak annak örömére, hogy elnyerik tőlünk a törvényszéket, azonban elhamarkodták a dolgot, mert mint a 25-ös bizottság jelentéséből kitűnik, megmarad a törvényszék továbbra is városunkban. Nem akarunk itt a kérdés fejtegetésébe mélyebben ereszkedni, hanem hogy eltekintve a történeti múlt s a meglevő épületek által nyújtott előnyöktől, nevezett bizottmány határozata nemcsak méltányos, de igazságos is ‒ azt hálásán ismerjük el.
(Békés, 1870. november 27., II. évf. 48. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Békés vármegye. sajtó alá rend. Madarász Gyula; szerk. Márkus György. Budapest : Békésvármegye Monogr. Szerk., 1936.

Gyula város monográfiája. szerk. Béres István et al. Gyula : Hazafias Népfront Gyulai Vár. Biz. : Vár. Tcs., 1958.

Implom József: Gyula város története, 1214-1972. 2. kiad. Gyula : Vár. Tcs., 1973.

Scherer Ferenc: Gyula város története. Gyula : Törvényhatósági Biz., 1938.

Székely Lajos: Gyula város rövid leirása [!leírása] : több képpel és a város legújabb térképével. Gyula : Dobay ny., 1897.

Fátum

lovasszekér

A napokban a csabai szállító lova elég meggondolatlan volt egyik lábával a járdára lépni. Szerencsétlenségére azonban a városi mérnök arra menvén előrántja a fuvarost rendőri kihágásért, s viszi a városházához. Az ember türelemmel megy, s követi őt neje is a szekéren, a városháza előtt megállt, várván a fátum kimenetelét. Azonban a város erélyes hajdúi a bíró elé vitt szekeresben nem látván elég biztosítékot, a szekeret akarták lovastól együtt lefoglalni, midőn azonban e buzgó működésben a szekéren ülő nő őket akadályozni akarná, hatalmuk egész súlyát kezdék éreztetni a védtelen asszonyon, fokosaikat gyengédtelen érintkezésbe hozván annak hátával. Azonban megjárták, mert a két hőst az asszony annyira megveré, hogy dicstelenül voltak kénytelenek odahagyni a csatatért. Az asszony ugyan, mert magát védelmezé, letartoztatott, de a hajdúk bántatlanul maradtak. A szekeres 5 forintig lett megbüntetve. Hány helybeli szekeres s lovas áll, megy vagy vágtat el a járdákon, s ezeken mily ritkán esik meg ily fátum. (Békés, 1870. november 13., II. évf. 46. szám)

Követválasztás

Városunk polgárainak tegnap ismét alkalma nyílt a legszebb polgári jog gyakorlatára. Okot szolgáltatott erre Boczkó Dániel volt országgyűlési képviselőnknek kimúlta, kinek megüresedett helyét kellett vala ez alkalommal betölteni. A város 30.000 lelkéből kikerült s beíratott 1436 választó közül ‒ szabályszerűleg a templomokban, a templomok előtt, nyomtatott s kifüggesztett falragaszokkal, ezenfelül a központi bizottság buzgósága folytán nyomtatott egyéni cédulákon közzétett időre ‒ megjelent a választás helyén 350 választó.
Ne mondjuk, hogy ez nagy közönyösség, mely a népnek a törvényhozásba közvetett befolyás fontosságának fel nem ösmerésére mutat; ne tartsuk okául, hogy a polgári körben megalkotott követjelölt egyénisége a közönség minden osztályát ki nem elégíté. Sőt ne mondjuk, hogy nem lévén ellenjelölt, a cselekvő pártnak nem állott érdekében nagyobb tevékenységet kifejteni a párt tagjainak mesterséges szaporításában; nyugodjunk meg inkább azon hitben, hogy a nép az elkésett mezei munka folytatását sürgősebbnek tartá a követválasztásnál, s azért nem jelent meg.
A választók tekintélyes része tehát, a polgári kör helyiségéből kiindulva, dicséretes rendben és csendben a kitűzött 9 órára a választási helyen megjelent. A választási elnök röviden, tapintatosan előadá a feladat fontosságát, s a választókat követjelöltjük megnevezésére hívta fel ‒ mire Kemény Mihály neve hangoztatott. Akadt azonban történetesen 10 választó, ki Karassiay István urat, a megye jelenlegi első alispánját hozta javaslatba. Erre természetesen szavazás következett, mely két óra lefolyása alatt véget ért. Kemény Mihály, a nyilvános, politikai hitvallását előlegesen, írásban közlött jelölt kapván 262 szavazatot, az esetleges jelölt pedig, ki csendes munkásságában Gyulán a hivatalos asztalnál intézte napi teendőit, tudtán kívül 88 szavazattal lett megtisztelve.
Az eredményt csakhamar hirdeté a városházára tűzött zászló, melyen nagy betűkkel írva áll: Éljen Kemény Mihály.
Ami újonnan megválasztott követünk politikai hitvallását illeti, ki a programjában is kifejtett elvei szerint a 67-i kiegyezésnek ellenese, ki önálló pénzt és hadügyet, külön külképviseltetést kíván, ki állítja, hogy a mi sarkalatos ügyeink felett hazánkon kívül felelősség nélkül intézkednek, ki sem fényes múlttal, sem tág körű jelennel nem dicsekedhetik, teljes életében a nép között élt, annak jogait védte, tehát igazi demokrata ‒ a balközéphez tartozik.
Elválasztása után következett megköszönő beszédében tudtára adá a választóknak, hogy ő mint honvéd sokat szenvedett ‒ bujdosásában itt talált menedéket ‒, és ha a balsors újra vészt hozna hazánkra, őt nemcsak a törvényhozás zöld asztalánál, de a csatamezőn is készen találandjuk. A polgári erények elősorolása, az önfeláldozási készség általános tetszéssel találkozott, és a választó közönség elérzékenyülve lelkesedésében, a Szózat első versének eléneklése után szép csendesen szétoszlott.
(Békés, 1870. október 30., II. évf. 44. szám)

Boczkó Dániel

Boczkó Dániel

Tőlünk nem függő okok miatt csak elkésve jelezhetjük B.-Csaba városa országgyűlési képviselőjének s Békés megye bizottmányi tagjának folyó hó 9-én csabacsűdi birtokán, 81 éves korában történt kimúlását. A köztiszteletben részesült ősz hazafi a magyar képviselőház legidősebb tagja volt, s rendíthetlen hazafisága által, éltében minden pártok közös elismerését érdemlé ki személye iránt. Az ő honfiérdemei sokkal ismeretesebbek, semhogy azok részletes felemlítésébe
bocsátkozni szükséges volna, s ha egyet azok közül mégis felemlítünk, tesszük azt annak igazolására, hogy a történelem is méltányolá, elismeréssel jegyzé fel hazafitettének azon egyikét, mely legtöbb fényt áraszt a boldogultra. Horváth Mihály jeles történészünk a magyar függetlenségi harcról írt munkájában, az 1849. évi február 8-án vitt aradi ütközet rajzát adván, annak sikerét Boczkó Dániel (akkor kormánybiztos) erélyes és bátor fellépésének tulajdonítja, ki a harc tüzében ‒ a már-már hátráló magyarok elé állván ‒ ezeket visszatereli, s a 29. zászlóaljat lelkesítő szavakkal az ellenség megrohanására buzdítván, oly nagy lőn a szavainak hatása, hogy a magyarok, dacára az őket fogadott gyilkoló kartácstűznek, az ellenségre rohantak, annak nagy részét levágják, leszúrják, és a városból lőszerei hátrahagyásával kiűzik.
Ez egy tette magában véve is elég arra, hogy emlékét megörökítse a férfiúnak, kinek sírja felett egy ország kegyelete lebeg.
⁕ ⁕ ⁕
Boczkó Dániel temetése Pesten 12-én, délután fél 3 órakor ment végbe a Szövetség utcából. A Pesten időző képviselőkön kívül ügyvédek, polgárok, a presbitérium tagjai is számosan voltak jelen a végszertartáson, melyet Székács József evangélikus püspök végzett. A rövid, de tartalmas szónoklat után a Nemzeti Színház énekkara énekelt el egy gyászdalt. A holttestet egész a vámig kísérte a tömeg, ahonnan aztán a jó barátok és Csaba város küldöttei mentek a holttetemmel a temetőig. A tetemet a családi sírboltba fogják eltemetni.
(Békés, 1870. szeptember 25., II. évf. 39. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Aradvármegye és Arad szabad királyi város monographiája. szerk.: Jancsó Benedek. Arad : Monographia-bizottság, 1892-1895.

Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti. szerk.: Pálmány Béla. Budapest : Magyar Országgyűlés, 2002. 127–128. p.

Boczkó Dániel, az aradi csata elfeledett hőse. összeáll.: Baur Edina. In: Békés Megyei Hírlap, 53. évf. 62. szám (1998. március 14–15.) 11. p.

Boczkó Dániel. (1789–1870.) In: Vasárnapi Ujság, 17. évf. 45. szám (1870. november 6.) 1–2. p.

Boczkó Dániel. In: Békés, 2. évf. 39. szám (1870. szeptember 25.) 3. p.

Bukovinszky István: Ki volt Boczkó Dániel? In: Békés Megyei Népújság, 43. évf. 114. szám (1988. május 14.) 7. p.

Czeglédi Imre: Boczkó Dániel, az 1848–1849. évi szabadságharc kormánybiztosa. In: Békési Élet, 13. évf. 4. szám (1978) 435–445. p.

Felavatták Boczkó Dániel mellszobrát. In: Békés Megyei Hírlap, 53. évf. 195. szám (1998. augusztus 21.) 1., 3. p.

Gracza György: Az 1848–49-iki magyar szabadságharcz története. Budapest : Lampel, 1894–1898.

Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozográfiája : 1715–1848. Gyula : Békés Megyei Levéltár, 2009. 235. p.

Koszorús Oszkár: Orosháza jelesei a XIX. század végéig I. Orosháza : Orosháza Város Önkormányzata, 1994. (

Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez. vál. és sajtó alá rend. Jároli József. Gyula : Békés Megyei Lvt., 1998.

Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja, 1825–1848. Budapest : Argumentum Kiadó : Országgyűlés Hiv., 2011.

Rólunk írták

A „Tanuló ifjúság lapja” legutóbbi száma tárcájában a lap társszerkesztője, Dolinai Gyula egy Kötegyánról keltezett levelében vidékünkre tett kirándulását írja le, s abban Csabát is felemlítvén, megyénk e kiválóbb helyéről ‒ a többek között ‒ ezeket is írja:
„A városon magán nem sok látnivaló van, az utcák rendezetlenek, aránytalan szélesek s piszkosak, legfeljebb a piac mutat valamit, itt lévén három templom, a városháza, a fogadó stb. Ugyancsak a piac felső végén van a kis gimnáziumi épület is, mely 50-60 algimnáziumi tanulónak nyitja meg a szorgalmi szakban falait. Van a gimnáziumnak 4 derék tanára, kik az intelligencia vállvetett támogatása mellett mindent elkövetnek, hogy az algimnázium egész gimnáziummá alakíttassék át, mit Csaba 35 ezer lakossága könnyen fenn is tarthatna. Így aztán kielégíthetné a csabai ifjúság tudományszomját, mit most a szarvasi gimnázium pótol.”
(Békés, 1870. szeptember 18., II. évf. 38. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Ágoston János: Csabának leirása, 1826 (Pest : Trattner).

Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. főszerk. Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék Ny., 1930.

Bugár-Mészáros Károly: Békéscsaba, Evangélikus Nagytemplom. Budapest : Tájak, Korok, Múzeumok Egyes., 1989.

Bugár-Mészáros Károly: Békéscsaba, Plébániatemplom. Budapest : Tájak Korok Múzeumok Egyes., 1986.

Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1872-1873.

Fábry Károly: A csabai nagy árviz [!árvíz] és egyebek. 2. kiad. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1923.

Fábry Károly: Tallózás Csaba múltjából, 1738-1803. Békéscsaba : Körösvidék Ny., 1923.

Haan Lajos: Békés-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról, az ottani ev. ó templom százados ünnepe alkalmára értekezett Haan Lajos. Nagyvárad : Tichy ny., 1845.

Haan Lajos: Békéscsaba története. Békéscsaba : Haan L., 1858.

Békéscsabai orgonakészítő

A „Reform” egyik közelebbi száma újdonsági rovatában nagy elismeréssel említi fel Korik Sándor orgonakészítő áldozatkészségét, ki a tisza-szolnoki rongált orgonát majdnem ingyen jó karba helyezte, dacára, hogy gyöngült ereje a nagy munkában majdnem kimerült. Az említett város méltányolta is a derék mester buzgalmát, s hálás köszönettel fogadta munkáját. A szolnokiak mindig kegyelettel fognak megemlékezni tettéről, mellyel a templomot egy új orgonával úgyszólván megajándékozta. A derék orgonakészítő Békés-Csabán lakik, s rendesen kisebb-nagyobb, szakértők szerint igen jeles szerkezetű fiszharmonikákat készítget.
(Békés, 1870. szeptember 18., II. évf. 38. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Geyer József: Az orgona lényege, szervei, berendezése, regiszterei, használata, esztétikája, története, gondozása, tervezés- és építésmódja s átvételi eljárása ismeretének tankönyve. Budapest ; Szeged : Szegedi Kat. Tudósító, 1931–1933.

Klotz, Hans: Az orgonáról. Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, 1972.

Pécsi Sebestyén: Az orgona : szerkezete, története, építése. Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, 1967.

Szigeti Kilián: Régi magyar orgonák. Budapest : Zeneműkiadó, 1974-

Vidéki levelezés (B.-Csaba, 1870. augusztus 2-án)

A szarvasi főiskolában tanuló b.-csabai ifjúság 1869-ben 20 forintot adott át a b.-csabai algimnáziumnak ösztöndíjalap-tőkéül azon kikötés mellett, hogy a kamatok majd csak akkor váljanak folyóvá, ha ezen tőke részint saját kamatai, részint a nevezett ifjúságnak időnkénti hozzátevése által 50 forintra növekedett. Így van ez az algimnázium 1868/69. évi „Értesítő“-jében megírva. Ezen 20 forintot ugyanazon ifjúság még ugyanazon év szeptemberében 15 forint 60 koronával szaporította.
Említett ifjúság nem találta kedvére valónak, hogy tőkéje csak úgy lassan egészíttessék ki; keresett utat, mely gyorsabban vigye céljához vagy még azon túl is. Talált. Felcsapott műkedvelőnek. Előadása helyéül, tekintettel a közönség kényelmére, a Széchenyi ligetet választotta; szüksége volt tehát az idő jóvoltára is, melyre pedig nálunk mostanában nehéz sor szert tenni. Az előadásra először kitűzött idő, július 30-a, el is ázott rútul; de a másodszor kitűzött, július 31-e, megbecsülte magát.
Ott a fürdőház előtt van egy szabálytalan félkör, melynek húrját a fürdőház képezi. Ezen félkör görbe vonalán deszkakerítés emelkedik, melynek belső oldala közepében a színpad támaszkodik, míg a külsőn mindenütt fiatal akácfák zöldellnek. A félkör nagysága aligha meg nem üti a 150 □ ölet.
Az idő nem fényes, de nyugodt; a kivilágítás takarékos, de kielégítő; zene a szokott, közönség ‒ méltó az ügyhöz, hozzáillő Csaba értelmesb része áldozatkészségéhez.
Színpadra esti 8 órakor Kisfaludy Károly mindig kedves vígjátékai közül „A kérők“ került. A játszók mindegyike tisztában volt szerepével úgy a szöveg, mint a jellemzés dolgában; ennélfogva a játék igen simán, a közönség teljes kielégítésére folyt le. Lett is „éljen“, lett is taps, lett is koszorú bőven. Játék után a férfi szereplők dalkarrá alakultak, köszönetét énekelvén második és egyszersmind utolsó darabjukban Vidovszky János úrnak mint fáradhatlan s ritka tapintatú rendezőjüknek. E köszönethez élénken csatolta a közönség a magáét.
Aztán táncra kelt az ifjúság, s járta kivilágos kiviradtig.
Hát a szorgalomdíjalap mennyit nyert? Még nincs a dolog tisztázva; azonban hozzátevőleg mondhatni, hogy a befolyt 152 forintnak legalább kétharmad része nyereség lesz.
Isten tartsa meg ifjúságunkat nemes törekvéseiben, közönségünket áldozatkészségében!
(Békés, 1870. augusztus 7., II. évf. 32. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1872–1873.

Magántávírdai sürgönyzés

Az alföldi vasútnak július 16-án megnyitott csaba‒hódmezővásárhelyi vonalrészén fekvő csabai, csorvási, orosházi, sámsoni és h.-m.-vásárhelyi vasúttávírda-állomásoknál a magántávírdai sürgönyzés is életbe lépett.
(Békés, 1870. július 31., II. évf. 31. szám)

Vidéki levelezés (B.-Csaba, 1870. július 19.)

A háziúr otthon, sürgés-forgás és mulatozás házánál, fel is köszöntik jó nagyon a háziurat, és a háziúr minderről egy igét sem tud. Furcsa, ugye? Furcsának elég furcsa biz az, de azért lehetséges; lehetséges azért, mert megtörtént; megtörtént pedig nálunk f. hó 16-án, amidőn a csaba‒vásárhelyi vaspálya megnyílt. A vonat Vásárhelyről indulván, Vásárhely és Orosháza eljött, hogy Csabával a megnyitás örömében osztozkodjék. Itt-tartózkodásuk idejét a vonat visszatérése rövidre szabta. Ezen rövid időből kellett volna kitelni a tisztelt látogatók restaurálásának és a csabaiakkal való barátságos érintkezésnek. Várták Csabát, várták; fel is köszöntötték ékesen; de akit nem találtak, az Csaba volt. ‒ Hát mióta közönyös Csabának a közlekedés? Mióta mondta fel az udvariasságot és vendégszeretetet? Mióta nem rázza meg szíve szerint a feléje nyújtott barátságos kezet? Mióta szokta magát méltó megrovásoknak kitenni? Csaba mindettől távol áll. A dolog egyszerű magyarázata ez: az illető vasúti urak talán elfeledték ezt a kis jelentéktelen helyecskét a történendőkről értesíteni. Persze hogy a vasút csak őértük van, mi köze ahhoz Csabának? Persze hogy ők a társadalmon kívül élnek, minek a társadalmat leggyengédebb érzelmeiben kímélniök?
(Békés, 1870. július 24., II. évf. 30. szám)

Két angyal

A csehek Magyarországon, vagyis inkább Gyulán voltak a napokban, 2 csinos prágai kisasszony képében, kik nem annyira hangszereikkel (harmónium és hegedű), mint inkább csinosságukkal bájolták el hallgatóközönségük egy részét, mely utóbbi egyébiránt az általuk rendezett 2 hangverseny alkalmával ugyancsak gyér volt. Hanem hiszen mindig akad mecénása a művészetnek (?), kik élénk részvétükkel annyira-mennyire enyhíteni törekszenek az „üres ház” okozta pekuniáris csorbákat. ‒ Innen Csabára repült a két angyal.
(Békés, 1870. július 17., II. évf. 29. szám)