Vidéki levelezés (B.-Csaba, 1870. augusztus 2-án)

A szarvasi főiskolában tanuló b.-csabai ifjúság 1869-ben 20 forintot adott át a b.-csabai algimnáziumnak ösztöndíjalap-tőkéül azon kikötés mellett, hogy a kamatok majd csak akkor váljanak folyóvá, ha ezen tőke részint saját kamatai, részint a nevezett ifjúságnak időnkénti hozzátevése által 50 forintra növekedett. Így van ez az algimnázium 1868/69. évi „Értesítő“-jében megírva. Ezen 20 forintot ugyanazon ifjúság még ugyanazon év szeptemberében 15 forint 60 koronával szaporította.
Említett ifjúság nem találta kedvére valónak, hogy tőkéje csak úgy lassan egészíttessék ki; keresett utat, mely gyorsabban vigye céljához vagy még azon túl is. Talált. Felcsapott műkedvelőnek. Előadása helyéül, tekintettel a közönség kényelmére, a Széchenyi ligetet választotta; szüksége volt tehát az idő jóvoltára is, melyre pedig nálunk mostanában nehéz sor szert tenni. Az előadásra először kitűzött idő, július 30-a, el is ázott rútul; de a másodszor kitűzött, július 31-e, megbecsülte magát.
Ott a fürdőház előtt van egy szabálytalan félkör, melynek húrját a fürdőház képezi. Ezen félkör görbe vonalán deszkakerítés emelkedik, melynek belső oldala közepében a színpad támaszkodik, míg a külsőn mindenütt fiatal akácfák zöldellnek. A félkör nagysága aligha meg nem üti a 150 □ ölet.
Az idő nem fényes, de nyugodt; a kivilágítás takarékos, de kielégítő; zene a szokott, közönség ‒ méltó az ügyhöz, hozzáillő Csaba értelmesb része áldozatkészségéhez.
Színpadra esti 8 órakor Kisfaludy Károly mindig kedves vígjátékai közül „A kérők“ került. A játszók mindegyike tisztában volt szerepével úgy a szöveg, mint a jellemzés dolgában; ennélfogva a játék igen simán, a közönség teljes kielégítésére folyt le. Lett is „éljen“, lett is taps, lett is koszorú bőven. Játék után a férfi szereplők dalkarrá alakultak, köszönetét énekelvén második és egyszersmind utolsó darabjukban Vidovszky János úrnak mint fáradhatlan s ritka tapintatú rendezőjüknek. E köszönethez élénken csatolta a közönség a magáét.
Aztán táncra kelt az ifjúság, s járta kivilágos kiviradtig.
Hát a szorgalomdíjalap mennyit nyert? Még nincs a dolog tisztázva; azonban hozzátevőleg mondhatni, hogy a befolyt 152 forintnak legalább kétharmad része nyereség lesz.
Isten tartsa meg ifjúságunkat nemes törekvéseiben, közönségünket áldozatkészségében!
(Békés, 1870. augusztus 7., II. évf. 32. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1872–1873.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük