Kuriózum

 

Annak is beillenék az a jövő évre szóló adókivetés, mely Csaba városa és a megye majdnem minden községeiben a községházánál most kifüggesztve van, és általános ámulat és megbotránkozás tárgyát képezi. Oly emberek, kiknek egész vagyonáért és keresetéért senki 1000 forintot sem adna, évi 2000‒7000 forintig érő adóval volnának e tervezet szerint sújtandók. Az ember elbámul ezen ostobaságon, elbámul különösen azon magasabb diplomácián (?), mely abban rejlik, hogy most, a képviselő-választás előtt egy-két hónappal az ország ily merőben tapintatlan és igazságtalan dolgok által felizgattatik, mely a kormány leghívebb embereit is képes elidegeníteni az oly rendszertől, melynek elve s fő célja nem az, hogy minden egyes polgár az államban lehetőleg jól érezze magát, és jogoltalomban részesüljön, hanem az, hogy bőre is lenyúzassék és vásárrá vitessék, míg az öt legközelebb érintő ügyeiben, például az igazságszolgáltatás terén, semmi sem történik. Mi nem tartozunk azok közé, kik mindent elítélnek, mi a kormánytól ered, mert belátjuk, hogy sok tekintetben lehetetleneket kívánnak tőle, de az ilyesmi már leírhatlan butaság, melyet a kormánynak magáévá tenni erkölcsi reputációjának veszélyeztetése nélkül nem szabad.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. április 14., V. évf. 30. szám)

Népmozgalmi kimutatás

 

1878. január 1-től március hó végéig született összesen 408, fiú 197, leány 211, ezek közt volt törvénytelen 11, ikrek 8 esetben. Házasult 106 pár. A halottak száma 204, férfi 102, nő 102; az életkort tekintve 0‒1 évig 53, 1‒5-ig 53, 5‒10-ig 8, 10‒20-ig 14, 20‒30-ig 6, 30‒40-ig 10, 40‒50-ig 13, 50‒60-ig 9, 60‒70-ig 18, 70‒80-ig 19, 80‒90-ig 1. Az elmúlt negyedévben az egészségi viszonyok kedvezőek voltak, amennyiben a szülöttek száma még egyszer annyi, mint az elhaltaké.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. április 11., V. évf. 29. szám)

Precíziós mérleg
Forrás: A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)

Huszárok Csabán

 

Pénteken délelőtt a várva várt Vladimir-huszárok egy escadronja trombitaszó mellett egész díszben vonult be városunkba, hol állandó állomása leend jó időre. Csabán már évek óta nem volt katonaság; utoljára ulánusok feküdtek itt, de oly régen, hogy annak a híre már dajkamesének is régen elkopott. Annyival nagyobb érdekkel vártuk a szép magyar huszárok jöttét, kik bizonyára hatállyal lesznek egyhangú életünk élénkségének emelésére, s megkedveltetik magukat ott, hol hajdanában polyák dzsidások népszerűek tudtak lenni. Dél felé ért a szép lovascsapat a városháza elé, kíváncsiak nagy tömegei közt: ott kétfelé válva kereste fel az elszállásolási helyeket. A csapattal három tisztet láttunk. Üdvözöljük városunk vendégeit s új lakóit!
(Békésmegyei Közlöny, 1878. április 7., V. évf. 28. szám)

Huszárok megérkezése
Forrás: Vasárnapi Ujság,, 1871

Egyházi értesítő

 

A b.-csabai evangélikus egyháznak 1877-re szóló népies irányú értesítőjéből álljanak itt csak a következők. Pénzben: bevétel 31.250, kiadás 31.145 forint. Búzában: bevétel 1851, kiadás 1850 köböl. Az egész évre kivetett adó tesz: 4906 forintot és 2504 hektár búzát. Az előző év hátraléka 4461 forint és 1874 hektár búza. — Az egyház 18 elemi iskoláján kívül csekélyebb áldozattal 8-at tart fenn a tanyákon, 200-at meghaladó tanonccal. Fenntartja ugyancsak a négyosztályú gimnáziumot. Az elemi iskolák szükséges tanszereinek, az íróeszközöknek beszerzéséhez, a tantermek tisztán tartásához, fűtéséhez a tanoncok a felsőbb osztályokban 90, az alsóbbakban 40 koronával járulnak. — Nagy szükségét látjuk hangoztatva egy méltó tanácsteremnek. Érdekes adat az egyház áldozatkészségéhez s gyarapodásához az, hogy 25 év óta tíz új iskolát s egy szép templomot épített!
(Békésmegyei Közlöny, 1878. március 28., V. évf. 25. szám)

Erzsébethelyi templom
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.

Március 15.

 

Március 15-ét hagyományos kegyelettel ünnepelték meg Csabán a népkör helyiségeiben. A banketten igen számosan vettek részt, élükön Csaba város szeretett képviselője, Kemény Mihály úrral. A hangulat a testvériség s a közös visszaemlékezés vonzó jeleiben nyilatkozott a megjelentek intelligens érzülete javára. Kossuth Lajos életnagyságú olajképét zöld koszorú környékezé, jelezve emlékének s működésének örökké virulását. Legtöbbet s legszebben Kemény Mihály és Sztraka György urak beszéltek. Kemény úr hosszasan s részletesen adta elő Kossuth Lajosnak az 1847-i országgyűlésre való megválasztatásának körülményeit, párthíveinek lelkesült működését, s az ellenfelek kétségbeesett küzdelmét az ő háttérbe szorítása érdekében.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. március 17., V. évf. 22. szám)

Kossuth 1848-ban
Forrás: Vasárnapi Ujság, 39. évf. 38. szám (1892) 647. p.

1848‒1878

 

Holnap lesz harmincadik évforduló napja az örökké emlékezetes március 15-ének. Három évtized fokozta már e nap emlékét minden igaz hazafi keblében, és minden újabb érkeztével újabb előkészületek tétetnek minél méltóbb megünneplésére. Egy új nemzedék teremtette e napot (Petőfi, Irinyi, Vasváry, Jókai stb.), és ez örökséget minden újabb nemzedék szentül megőrzi. A megszentelt zászló, melyre a szabadság születésnapját lángbetűkkel jegyezték fel ezelőtt harminc évvel, soha sem hullhat a porba! Minden újabb nemzedék méltó akar lenni elődeihez, és ezek példáján lelkesülve még az elnyomatás korszakában is, dacolva a nyers erőszakkal, benső érzelmeinek nyíltan adott kifejezést. Ma már, midőn a szabad eszmék fölötti harcban nincs mit tartani a cenzúra árgus szemeitől, leghivatottabbak e nap emlékének évenkénti megörökítésére a tudományosan képző egyletek. És ezt valóban teszik is.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. március 14., V. évf. 21. szám)

Petőfi Sándor utolsó arcképe
Forrás: Vasárnapi Ujság, 27. évf. 26. szám (1880)

Bemutatták a telephont

 

A b.-csabai nyilvános felolvasások ötödike vasárnap a kicsinél nagyobb közönség előtt tartatott meg. Az estélyen Petrovics Soma ev. lelkész, Zsilinszky Mihály és Kemény Mihály országgyűlési képviselő urak tartották össze a megjelent közönség élénk érdeklődését. Petrovics úr a régi zsidók családi életét ecsetelte bibliai tanulmányai alapján. A felolvasás élénk színezéssel tárta elénk a régi zsidók társadalmi életének minden mozzanatát. Utána Zsilinszky képviselő úr olvasott fel Nápolyról. A Vezúv, a nápolyi nép, a tengerpart, az utcák zaja, mind élethű és ragyogó képet adott a felolvasó papírján. Végül Kemény képviselő úr mutatta be a telephont, a találmányok e legutóbbikát, melyet az angol-amerikai Grahamnak köszön a világ, illetőleg fog köszönni a jövő, mely annak valódi hasznát fogja tudni venni. A bemutatott készülék a polgári leányiskolában naponként du. 4 óra után bárki által megszemlélhető.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. március 14., V. évf. 21. szám)

A telefon használata
Forrás: Vasárnapi Ujság, 24. évf. 47. szám (1877)

Katonai központok

 

A Csaba és Szolnok állomásokat szemelték ki a katonai csapatok összpontosításának központjaiul. Élelmezési helyiségekül a nevezett helyeken a dohányraktárak szemeltettek ki. Ezeknek kiürítése, nemkülönben az átalakítási munkálatok már megkezdettek.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. február 24., V. évf. 16. szám)

A csabai színház

 

Koszorús regényírónk, Jókai Mór legutóbb tartott országgyűlési beszédében ‒ melynek részünkről minden szavát osztjuk, s melyre nézve határozott véleményünk az, hogy ez egyszer a költő, kinek agya állítólag csupa merész fantáziával van telve, sokkal gyakorlatibb és higgadtabb politikusnak bizonyult, mint sok ember, ki nagy és bölcs politikusnak fitogtatva magát, elérhetetlen utópiák után kapkod, és egy bizonytalan jövőnek, előre ki nem számítható, válságos megrázkódtatásnak akarná alávetni az országot ‒ konstatálta, hogy oly nemzet, melynek kebelében a mai nehéz időkben is, önként százezreket költenek nemzeti célokra és színházakra, az nem lehet oly nyomorúságos helyzetben, mint ahogy azt a mindenben túlzó, rettentő frázisokkal dobálózó ellenzék a világgal elhitetni akarja. Különösen kiemelte a szónok, hogy például Csaba városa egy 80.000 forintos színházat épített a nemzeti múzsa ápolására. A Békés megyeiek és különösen a csabaiak hálás köszönettel vették az országos hírű férfi szíves elismerését.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. február 17., V. évf. 14. szám)

Dicséret Jókaitól

 

• Jókai Mór a múlt héten az országgyűlésen nagyon elismerőleg és rokonszenvesen nyilatkozott egy beszédében Csabáról, midőn fölemlítette, hogy az, idegen ajkúsága mellett is, a magyar színészetnek hajlékot építtet ‒ önként és nagy költséggel, ami nemzeti művelődésünk s haladásunk egyik kétségtelen bizonysága. Ez elismerés kizárólag az annyiszor méltatlanul megtámadott és ócsárolt közbirtokosságot illeti, mely a vett sérelmek által sem hagyta magát a jó iránytól eltéríteni. A közbirtokosoknak és különösen a gazdáknak ‒ azt hisszük ‒ szép elégtételük lehet, hogy a rosszakaróiktól sokszor hangoztatott szűkkeblűségi váddal szemben Magyarország legnagyobb írója az országgyűlésen kiemeli áldozatkészségüket a közművelődés terén. Szívesen kifejezzük reményünket, hogy a színház felépítése nem utolsó nyilvánulása a közbirtokos-testület azon törekvésének, hogy még egyfelől nem feledkezik meg a város szellemi haladásának s csinosodásának előmozdításáról sem.
• Úgy halljuk, hogy Jókai Mór annyira megszerette Csabát, hallván haladásának hírét, hogy kitejezte egyik képviselőnk előtt készségét, miszerint hazafias városunk szerény kis színházának megnyitására nemcsak szívesen ír prológot, hanem örömmel jön el maga is meglátni azt a derék tót népet, mely a hazafiságnak templomot épített.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. február 14., V. évf. 13. szám)

Jókai Mór 1855-ben
Forrás: Vasárnapi Ujság, 51. évf. 19. szám (1904)