Csabai apróságok

— Furcsa beteg. Múlt héten az itteni sok kuruzsló, javas, orvosló asszonyok közül egyet egy igen beteg asszony hívatott magához. A doktor asszony vagy asszony doktor, hogy annál jobban figyelmezhesse meg betege kórtüneteit, de hogy felügyeljen s őrizzen is rá, éjszakára betegénél maradt, s bizony ‒ lévén sok lótás-futása, és semminemű kocsija ily doktornak ‒ hamar elaludt. Egyszer csak kemény ütésekre s hatalmas fojtogatásra riad fel a szegény doktor, kiáltana, ha bírt volna, s alig-alig bírta magát betege erős körmeiből kiszabadítani, kire tán valami dühroham jött volt. Azt mondják, azóta nem hál többet pácienseinél.
Egy nagy rozsdás kést talált csabai polgártársunk A. J. 2 éves kis fia, s mint eszes, kis okoskodó fiú rögtön is szaladt azt kijavíttatni s megélesíttetni. Azután addig babrált s faragcsált, amíg az ujját is jól elvágta vele. Szaladt sírva véres ujjával édesanyjához, ki elkezdte feddni: „Látod, minek játszol késsel? Add ide azt a kést, mert még egyszer úgy elvághatod kezedet, hogy elfolyik a véred, s akkor meghalsz!” „Hát legalább nem halok meg kolerában!” ‒ felel a kisfiú megijedt édesanyját vigasztalva.
(Békés, 1873. november 23., II. évf. 47. szám)

 

Haan Lajos egyetemes főjegyző

Mint Csabáról értesültünk, a legközelebb Pesten megtartott egyetemes ágost. hitv. gyűlésen Haan Lajos b.-csabai evang. lelkész a 4 szuperintendencia által egyetemes főjegyzőnek lőn megválasztva, s így Csaba székhelye lőn két egyházi főhivatalnoknak, ti. Szeberényi Gusztáv mint szuperintendens és Haan Lajos mint egyetemes főjegyzőnek.
(Békés, 1873. november 16., II. évf. 46. szám)

Haan Lajos portréja

Kapcsolódó irodalom:

• Csabai arcok : Békéscsaba egykori jeles személyiségeiről. szerk.: Forján János. Békéscsaba : História Könyvkiadó, 2011.
• Haan Lajos (Szül. 1818. aug. 13. – †1891. aug. 12.). nekrológ. In: Századok, 25. évf. 7. sz. (1891)
• Haan Lajos naplója, részletek. 1971.
• Haan Lajos: Békéscsaba története. Békéscsaba : Haan L., 1858.
• Hampel József: Haan Lajos 1891. augusztusban elhunyt. In: Archaeologiai értesítő, (Uj folyam) 11. köt./4. füz. (1891)
• Koren Emil: A Haan család története. In: Lelkipásztor : evangélikus lelkészi szakfolyóirat, 66. évf. 10. sz. (1991) 321–322 p.
• Koren Emil: Haan Lajos és a korabeli Békéscsaba. In: Lelkipásztor : evangélikus lelkészi szakfolyóirat, 66. évf. 10. sz. (1991) 322–323 p.
• Márki Sándor: Haan Lajos emlékezete. Budapest : Magyar Történelmi Társulat, 1893.
• Táborszky László: Haan Lajos, a csabai lelkész. In: Lelkipásztor : evangélikus lelkészi szakfolyóirat, 66. évf. 10. sz. (1991) 319–320 p.

 

Gyula vagy Csaba?

A megyei székhely kérdésében Csaba városa által megindított mozgalom tárgyában ma délelőtt 11 órakor leend képviseleti ülés; hisszük, hogy ez ügy fontossága talpra fogja állítani nemcsak Gyula városa képviseletét, de egész közönségét is. — Tudtunkkal a megyeszékhely kérdésében Szarvas városa nyilatkozott először, mégpedig higgadtan és meggondolva. A hírek Békés városáról ellenkezőt állítanak, nem hisszük, hogy azok valók lennének; mi Békésnek csak egyet mondunk: „Légy nevedhez hű.”
(Békés, 1873. november 2., II. évf. 44. szám)

 

Germanizáció

Megbotránkozva tesszük közzé azt, hogy Csabán, a Fiume szállodában csak tolmács segélyével tud a magyar ember étkezni ‒ mert mióta bérlője Germániából odakerült, egész germán rendszert követ, német ott az étlap, német a kiszolgálás, német minden. A szegény magyar emberrel, kit a szerencsétlenség odavisz, csak lenézőleg beszélnek ‒ ily embert, ki a hazai nyelvet hallani se akarja, ki a hazai szokásokhoz simulni nem akar, meg kellene rendszabályozni olyfélén, hogy az étkezőhelyiségét ne látogassa senki, azután vissza fog menni szépen oda, ahonnan jött, a nagy Germániába.
(Békés, 1873. október 5., II. évf. 40. szám)

Fiume Szálló
 

Új nyomda

Dobay János nyomdatulajdonos B.-Csabán könyvnyomdáját a következő körlevéllel nyitá meg: „Van szerencsém a helybeli és vidéki nagyra becsült közönséggel egész tisztelettel tudatni, hogy B.-Csabán, a Széchenyi utca Csetneky-féle házban egészen újonnan berendezett könyvnyomdámat megnyitottam. Tizenkét év óta e megyének lakosa és Gyulán a nyomdászat terén működve, Csaba városa közönségének nagybecsű pártfogásában mindenkor szerencsém volt részesülni, bizton hiszem, hogy eme pártfogást a jövőben helyben felállított üzletem által fokozni leend szerencsém; kegyes pártfogásuktól fog függni üzletem további fejlesztése, gyarapítása. Csabai nyomdámban bármiféle könyvnyomdái magánmunkák elkészítésre elfogadtatnak; az e megyében dívó és gyulai nyomdámban készletben levő községi és árvagyámsági munkákra nézve azonban a megrendelést továbbra is Gyulára kérem intézni.”
(Békés, 1873. szeptember 21., II. évf. 38. szám)

Dobay János hirdetése

A Dobay nyomda kiadásában megjelent – és a Békés Megyei Könyvtár állományában megjelent – művek listája az alábbi linkre kattintva érhető el.

 

Kolera

A kolera Csabán is bőven beszedte adóját. Néhány műkedvelő a fennmaradt árvák nyomorát enyhítendő, zeneestélyt adand, melyet, ha a körülmények engedik, s főképp ha a járvány városunkban tökéletesen megszűnik, tánc is fog követni. Előlegesen is felhívjuk e zeneestélyre a t. közönség figyelmét, s óhajtjuk, hogy különösen a cél iránti tekintetből lenne részvéte oly nagy, mint amilyen nagy a tervezők s működők buzgósága. E zeneestély f. hó 13-ra van tervezve, a hangverseny tiszta jövedelme jótékony célra, a koleraárvák felsegélésére lesz fordítandó.
(Békés, 1873. szeptember 7., II. évf. 36. szám)

 

Beíratás

A békés-csabai ágost. hitv. evang. reálgimnázium a kolera miatt szükségessé vált felsőbb rendelet következtében az 1873/4. tanévet szeptember 15-én kezdi meg. Ehhez alkalmazottan a beiratkozásra szeptember 12., 13. és 14., a javító- és pótvizsgákra pedig szeptember 11. tűzetik ki.
Horváth János igazgató
(Békés, 1873. augusztus 24., II. évf. 34. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• A békéscsabai gimnázium első évtizedei, 1855–1897. Mokry Sámuel, Horváth János, Bukovszky János irásaiból; vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz.ell.: Kruchió Gábor. Békéscsaba : RFG és Nyomdaip. Szakközépisk., 1980.
• A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 125 éve : Iskolatörténeti tanulmányok. szerk.: Kruchió Gábor. Békéscsaba : Rózsa F. Gimn. és Nyomdaip. Szakközép : Békés M. Tcs. Műv. Oszt., 1980.
• Értesitő a békés-csabai Ágost. Hitv. Evang. Real-Gymnasiumról. Békéscsaba : Real-gymn., 1874–1878. 5 db.
• Tanárok és tanítványok : életrajzok és visszaemlékezések a Békéscsabai Ágostai hitvallású Evangélikus Rudolf Gimnázium tanárairól és sikeres diákjairól. szerk.: Forján János. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre, 2008.

Evangélikus gimnázium értesítője
 

Levelezés

Egyszer egy bölcs azt mondta, ne ítéld el felebarátodat mindaddig, míg annak helyzetében nem találod magadat; s ezen mondat igen okos. Én mint e városban még fiatal lakos a múlt tavaszon egy cikket bocsátottam ki a Békés című lapban, amelyben városunkat egyik részről igen szép előhaladásáról dicsértem, a másik részről pedig hanyagságáról megrovásomat fejezém ki, ámbár mindkét részről igazságosan. De miután azon időtől e mai napig is már átlátom, hogy városunkban hanyagságról szó sem lelet, mert az akarat és igyekezet minden tekintetben megvolna és meg is van, hanem egyedül csakis a lehetetlenség, a képtelenség voltak még eddig visszatartó okai. Eltekintve attól, hogy a most újonnan felépült városháza oly pompás, oly elegáns, hogy sokkal fényesebb városnak is díszére és szépítésére válna, eltekintve továbbá attól is, hogy városunk minden tehetségéből oda igyekszik a város szépítését előhaladásra hozni, e mostani szomorú beteges időben nem csak hogy az orvos urak szabad rendelkezésére bocsátotta a város előfogatait, hogy a betegeknek minél előbb segítségükre lehessenek, hanem még ezenkívül ily pénzszűk időben a város szegényei részére, kik a megkívántató gyógyszereket maguk részére megszerezni tehetetlenek, azoknak részére orvost és gyógyszereket szavazott. Óhajtandó és kívánatos volna, hogy városunknak e nemes tettét s e jó példát más községek is utánoznák
Kövesdy Benő
(Békés, 1873. augusztus 3., II. évf. 31. szám)

 

Levelezés

Most e járványos időben felhívjuk városunk egészségügyi bizottságát első, és a szépészeti bizottságot második helyen, hogy fordítsa figyelmét a városunk közepén ‒ igaz, hogy bekerített ‒ helyen levő helyre, értjük alatta a városi kisdedóvó udvarán létező piszkos pocsolyát. Ennek közelében játszik naponként az óvoda kis népe, ennek szomszédságában van a tornahelyiség, hova a gimnaziális ifjúság jár tornászni. Mellette van a polgári kör helyisége. Kérjük, pusztítsák azt el onnét úgy egészségi, mint szépészeti szempontból. Az a szép új városháza megszégyenli magát, ha megtudja, hogy e helyiség is a városé.
(Békés, 1873. július 7., II. évf. 27. szám)

 

Bál a leányiskoláért

A múlt vasárnapi bál Csabán, mely az ottani iparos egylet által rendezve sorsolással volt egybekötve, igen szépen és kedélyesen folyt le a Széchenyi liget új, fedett és igen csinos tánchelyiségében. A szép esteli idő igen sok közönséget hozott össze, és noha úgy éjfél felé villámlás és dörgéssel kísérve többször megeredt az eső, ez a vigadókat legkevésbé sem akasztotta meg jókedvükben. A mulatság csak reggel 4 órakor ért véget. A leányiskola tőkéje újabban szép összeggel szaporodhatott e vigalom következtében, mert, mint hallók, több mint 5000 sorsjegy kelt el.
(Békés, 1873. május 25., II. évf. 21. szám)