Az iskolai év elején

Mozgalmas élet uralkodik néhány nap óta Szarvas és Csaba utcáin mindenfelé. Megérkeztek vándormadaraink, melyek a szünidőkre távoztak volt körünkből. Apró csicsergő fi- és leányapróságok, lesült arcú, tömzsi alakok járták be apástól-anyástól a várost, némelyiknek már könyvek is vannak hóna alatt. Első pillanatra kitetszik, hogy egészséges falusi légkörből jöttek ide hozzánk, olyan pirospozsgás az arcuk. Itt-ott szemérmes arcú leánykák is mutatkoznak mamájuk oldala mellett. Mindegyik megtalálja elhagyott fészkét. A fő-, algimnázium vagy a nőképező iskola fogadja őket kebelébe. A szünidő, a gondtalan, mulatságokkal fűszerezett élet annyit változtatott rajtuk. Az az ünnepélyes komolyság, az a mély tudományosságos affektáló kifejezés, melyet egy-egy tanító arcukra erőszakolt, eltűnt, s kedves szemérmes mosolynak vagy naiv, szeretetreméltó pajzánságnak adott helyet. Lassanként elcsöndesül minden, elhangzanak az iskolaév megnyitásának ünnepélyes hangjai, s a csicsergő apróság és tudós nagyok, a szemérmes arcú leánykák szent félelemmel lépik át az iskola és tanterem küszöbét, melynek összefaragott padjai előtt a jóakaratú professzorok s ünnepélyes komolyságú tanítónők hangoztatják a szent igéket a kivakációzott sereg fülébe.
(Békésmegyei Közlöny, 1880. szeptember 8., VII. évf. 173. szám)

 

Hetipiac

A csabai hetivásárok újabb időben mind nagyobb mérvet öltenek, ami arról tanúskodik, hogy a helybeli piacot a vidéki vevőközönség is mind sűrűbben látogatja. Éppen azért nagyon kívánatos lenne, hogy a városi hatóság intézkednék aziránt, miszerint ama régi megrögzött szokást, mely szerint a legfőbb közlekedési utakat a belpiacon oly embertömeg állja el, hogy úgy a szekeresek, mint az egyes gyalogjárók csak hosszas erőlködéssel és időveszteséggel hatolhatnak rajta keresztül, valahára megszüntesse. Jelöljön ki az ácsorgóknak oly helyeket, hol az adásvevéssel elfoglalt közönséget nem akadályozhatják teendőiben; ezt nemcsak a közrendészet, de az eladó- és vevőközönség iránti méltányosság jogosan elvárhatja a város igen tisztelt és kétségbevonhatlan jóakaratú, lelkes atyáitól.
(Békésmegyei Közlöny, 1877. november 1., IV. évf. 87. szám)

Faáruló székely
Forrás: Vasárnapi Ujság, 16. évf. 22. szám (1869)
 

Levelezés

Egyszer egy bölcs azt mondta, ne ítéld el felebarátodat mindaddig, míg annak helyzetében nem találod magadat; s ezen mondat igen okos. Én mint e városban még fiatal lakos a múlt tavaszon egy cikket bocsátottam ki a Békés című lapban, amelyben városunkat egyik részről igen szép előhaladásáról dicsértem, a másik részről pedig hanyagságáról megrovásomat fejezém ki, ámbár mindkét részről igazságosan. De miután azon időtől e mai napig is már átlátom, hogy városunkban hanyagságról szó sem lelet, mert az akarat és igyekezet minden tekintetben megvolna és meg is van, hanem egyedül csakis a lehetetlenség, a képtelenség voltak még eddig visszatartó okai. Eltekintve attól, hogy a most újonnan felépült városháza oly pompás, oly elegáns, hogy sokkal fényesebb városnak is díszére és szépítésére válna, eltekintve továbbá attól is, hogy városunk minden tehetségéből oda igyekszik a város szépítését előhaladásra hozni, e mostani szomorú beteges időben nem csak hogy az orvos urak szabad rendelkezésére bocsátotta a város előfogatait, hogy a betegeknek minél előbb segítségükre lehessenek, hanem még ezenkívül ily pénzszűk időben a város szegényei részére, kik a megkívántató gyógyszereket maguk részére megszerezni tehetetlenek, azoknak részére orvost és gyógyszereket szavazott. Óhajtandó és kívánatos volna, hogy városunknak e nemes tettét s e jó példát más községek is utánoznák
Kövesdy Benő
(Békés, 1873. augusztus 3., II. évf. 31. szám)