A Békés Megyei Könyvtár helyismereti Wordpress honlapja
A múlt napokban a Vásárhely felé menő éjjeli vonat Csabán túl három ökörrel találkozott, melyeket agyonzúzott anélkül, hogy egyéb baj esett volna annál, hogy az egyik teherkocsi a vágányból kiesett.
(Békés, 1871. november 30., III. évf. 96. szám)
Munkácsy Mihály a szász-weimari hercegtől meghívást kapott tanárságra a weimari fest. akadémiában. M. a meghívást magától elhárította. Azonban a herceg gr. Kalkreuthot személyesen elküldte Düsseldorfba, hogy M-t a tanárság elvállalására rábírja. Sikerült is a grófnak M. skrupulusait eloszlatni, biztosítván öt a herceg részéről, hogy további stúdiumainak semmi sem álland útjában, ecset alatt levő műveit előbb befejezvén, műutazásokat tehet stb., melyek után M. a tanárság elvállalására késznek nyilatkozott egy bizalmas levele szerint, főleg azért, mert mint tanárnak irányzata terjesztésében közvetlenebb hatása leend. Erre a napokban M. gr. Kalkreuthtól sürgönyt kapott, hogy a herceg őt személyesen megismerni kívánván, menne át Weimarba, minek következtében Munkácsy oda el is utazott.
(Békés, 1871. november 16., III. évf. 92. szám)
Vasutaink s a germanizáció, mint szomorúan tapasztaljuk, karöltve járnak. Többször említők már lapunkban e nem remélt s ma már divatos jelenséget, s még mindig van, s ki tudja, meddig lesz alkalmunk e nemzetiségünket lassan gyilkoló hatás ellen felszólalnunk. Közelebbről is Csabáról Váradra érkezett utasok panaszkodnak a Nagyvárad szerint, hogy Csabán a vasúti vendéglő éttermében a magyar nyelvvel nem tud boldogulni az ember – német az étlap, német a társalgási nyelv, német a kiszolgáló személyzet. Eddig nevezett lapkollégánk, s mi még hozzátehetjük, hogy szomszéd városunknak „Fiume városához” címzett nagy vendéglőjében szintén e dicséretes szokás uralkodik. A Vasárnapi Újság nemrégiben dicséretesen emlékezett meg megyénkről, hol a germanizáció hatalma nem képes hódításokat tenni, s íme, a vasút megtette azt, mire a Bach-korszak működése nem volt képes. Csaba népességének jó része szennytelen hazafisága mellett még mai nap sincs a magyar nyelv tökéletes birtokában, de a rövid évtized alatt a nemzeti nyelv elsajátításában óriási haladást tehet, s mint a múlt tizedben nekiindult, tenni is fog, de mutassa ennek jelét működésében is, ne tűrje meg a város pompás vendéglőjében az idegen nyelvet, s ha másképp nem boldogulnak, e helyiség látogatásának felhagyásával szöktessék meg a germanizáló bérlőt.
(Békés, 1871. november 9., III. évf. 90. szám)
(R.) Csaba két országos vasút metszőpontja; Csaba, Fiume, Erdély, a Bánát, Pest. Csaba maholnap Miskolc felé a bányavárosokkal, Galíciával is egyenes vasúti összeköttetésbe lép. Csabával egyenes vasúti összeköttetésben van a megyebeli községek közül Kétegyháza, Orosháza, Berény, Gyoma, csaknem ilyenben Endrőd, Tarcsa. Békés hozzá van legközelebb, nemsokára ez is és a Sárrét vele egyenes vasúti összeköttetésben lesz. Csaba a tiszai búzát termő vidékből tetemes háttért bír, míg Gyulának háttere Bihar; hogy mit tart a vasúti társaság Csaba és Gyula felől, mutatja a kettőnek indóháza: a csabai egy város a gyulaihoz képest. Aztán Gyula lapályokkal van körülvéve, terjeszkedésre kevésbé alkalmas, míg ellenben Csaba magasabb fekvésű, minden vízveszélytől távol esik, s levegője egészségesebb. Népe józan, takarékos, szorgalmas, munkaképes.
Mármost hova telepszik a kereskedő: Gyulára-e, mely alatt vasút megy el, vagy Csabára, hol vasúti gócot talál; ott-e, honnan főproduktumunk, a legjobb búza távolabbra vagy ahonnan közelebbre esik; ott-e, honnan mindenfelé egy állomással távolabbra vagy ahol ugyanannyival közelebbre lesz? A megye közönsége hova megy szükségletét fedezni örömestebb: a megye szélére Gyulára, vagy Csabára…?
Íme ezen eltagadhatlan nagy súlyú okokból van Csaba a közgazdászati megye központjául dezignálva, s mert így, kell, hogy ezen missziójában, saját jól felfogott érdekében a politikai megye is avval támogassa, hogy székhelyét Csabára áttegye, annyival inkább, mert mindenkinek, akit ügye-baja a székhelyre menni kényszeríti, e székhelyet Csabán közelebb éri. Aztán a megye bizottmánya ma 410 tagból áll, nem csupa tisztviselőből s néhány módos úrból, mint ezelőtt; csak ezen 410 tagú testület mennyivel több időt s pénzt áldoz menvén Gyulára ahhoz képest, ha Csabára menne! Ezekben azt tartom, eléggé bebizonyítottam, hogy a megye központjául nem Gyula, hanem Csaba van az új viszonyok által kijelölve. Eddig is bizony nem egyébért volt Gyula a megyének székhelye, mintha erre legalkalmasabb lett volna, hanem mert régente az akkori viszonyok ezt így hozták magukkal. De az idők s viszonyok tetemesen átalakultak.
Gyula fenntarthatja magát a jövőben is, sőt óhajtom, hogy gyarapodjék, de Csaba rövid idő alatt őt messzi túlszárnyalandja, és ha a megye a változott viszonyokat figyelemre nem méltatva, székét továbbra is Gyulán hagyná, és nem sietne annak áttételével természetes központját gyámolítani, ezzel saját érdekei ellen a legvastagabb hibát követné el. Gyula azonban vigasztalódjék, el ne kedvetlenedjék azért, amin segíteni úgysem lehet; hogy csak újabb példákra utaljak, ott van Pisa, Genova, Velence stb. hajdan mind hatalmas, gazdag városok, mégse bírtak a változott közgazdászati viszonyokkal megmérkőzni. Gyula sokkal szerényebb állást foglal el, hogysem az új korral, ama nagy városokéhoz hasonló hanyatlást kellene tapasztalnia.
(Békés, 1871. október 1., III. évf. 79. szám)
Az újabb időben bennünket, Békés megyeieket, saját nézetáramlat lepett meg. Gyakorlati nemzet akarunk lenni még ott is, hol pedig a célba vett törekvés minden mást, csak nem gyakorlati nézőpontot árul el. Szétnézünk magunk körül, s azt vesszük észre, hogy jóformán semmink nincs, mit e megye mint büszkesége méltó tárgyát mutathatná fel, ami van, az annyira szétforgácsolva és szét van szórva, hogy éppen e szétszórtságánál fogva elenyészik, s elveszti imponáló hatását. Szétnézünk, s azt vesszük észre, hogy megyénknek nincsen egy erős központja, honnan valódi tudományosság, műveltség és haladás sugarai lövellve ki, jótékony fényt és meleget árasztanának a megye többi városai és községeire.
A Békés augusztus 28-i számában (R.) úr e központot Csabában találja fel, Csabának jósolja egy életerős megyei központ fényes jövőjét, mint különben is oly városnak, mely a megyének nem oly excentrikus középpontja, mint Gyula. Ez eszme egyébiránt nem új, régibb korból veszi eredetét e mozgalom, s a legújabb időben is történt egy sikertelen kísérlet a megye középpontját a megyei törvényszék előleges áthelyezésével apránként Csabára szivárogtatni át. Míg Csabának mint a megye leendő középpontjának akadtak szószólói, addig Gyula hallgatott, érezte, hogy Csabának van felette egy el nem vitázható előnye, s ez előny nyomasztó hatása alatt várta, hogy mikor fog megfosztatni azon előnyöktől, melyekkel még jelenleg mint a megye középpontja bír. Ma már azonban Gyula érdekében is merünk emelni szót, mert ez előnye Csabának már megszűnt.
Több 15 événél, hogy Csaba a világgali könnyebb közlekedés előnyében részesül; ki bírta-e zsákmányolni ezen előnyét oly mérvben, mint azt kizsákmányolhatá vala; emelkedett-e különösen ipara s a lendület, melyet kereskedelme nyert. Szaporodott-e azon jóravaló elem, mely más nagyobb városokban a tőkepénzesek és iparosokból álló bourgeoisies-t képezi, vagy pedig ott áll hol állott, ti., hogy lakosságát egy különben tiszteletre méltó, de számra nézve, s különösen a lakossághoz viszonyított számra nézve, csaknem elenyészőleg csekély értelmiség s emellett csak nem kizárólag földműveléssel foglalkozó nagy tömeg alkotja.
Mennyivel másképp áll ez Gyulán. Nem is említvén az értelmiségi s más egyéb osztályok sokkal kedvezőbb arányát, Gyulának igen erős iparos és kereskedői osztálya van, mely mintegy közbeékelt jótékony elem szerepel, melyre támaszkodni lehet; ipara, kereskedelme fejlettebb, egyes árucikkeivel messzi kereskedik, s általában több úgy köz-, mint magánkomfort tűnik fel a vizsgáló előtt már első tekintetre. Miután pedig egy életerős megyei központul szolgáló városban kell, hogy mindezen elemek fellelhetők legyenek, egyszerűen következik, hogy Csabán ez elemeket még előbb teremteni kell, melyek Gyulán már megvannak, s hogy ennélfogva Csaba nagyobb fáradsággal lenne a megye életerős középpontjává átalakítható, mint Gyula.
(Békés, 1871. szeptember 7., III. évf. 72. szám)
Munkácsy Mihályról, a megyénkben közelebbről ismert zseniális festőről, ismét sokat írnak a lapok. Ez idő szerint Düsseldorfban tartózkodik, s nem győz a megrendeléseknek eleget tenni ‒ képeire még meg sem szárad rajtuk a festék, már száz vevő van. Októberben lakását Párisba teszi át, hol díszes műtermét már be is rendezte.
(Békés, 1871. szeptember 3., III. évf. 71. szám)
A megye t. közönsége előtt tudva van, hogy Csabán 1868-ban három irányban mozdult volt meg a társulási törekvés, úm. egy takarékpénztári üzletkörrel kapcsolatos népbankot létesíteni, továbbá nagyobbszerű exportmalom és egy téglagyár létesítése érdekében.
A pénzintézet létesült és gyarapszik azzal a különbséggel, hogy benne a főjelleg, a népbanki rész elejtetett, s most az már tisztán takarékpénztárrá alakult át, s nem helytelenül, mert a törzsbetétek tulajdonosai nem azon szegény osztálybeliek voltak, kiknél a garasonkénti tőkegyűjtés ösztönének ébresztése kívánatos. A másik két vállalat csírájában megfulladt. Mi okozta e halált, mielőtt élet lett volna, arról nyilvános szó eddig nem volt.
A műmalom iránt Csabán nagy érdekeltség mutatkozott, s körülbelül 4000 részvény jegyeztetett elöljáróba is. A szomszéd nagybirtokosság közönyösen vette a dolgot, de Békés szintén szépen érdekelte magát, összesen 8-900 részvény lett a megyében jegyezve, ami 200 forintjával 160- 180.000 forint tőkét képviselt. Számítás szerint azonban a megyében 2000 részvénynek kellett volna elkelni, mellyel az alakulás megejtetvén, a többi 2000 részvény a nagyobb piacokon volt elárusítandó, mire a körülmények nem kis reményt nyújtottak.
Mint minden nagyobb vállalatnak, úgy ennek is voltak ellenesei. Több ellenvetés tétetett ellene, hogy vidéken ily vállalat nem prosperálhat ‒ lásd a pesti malmok papírjait, és hasonlítsd össze velük a debreceni, miskolci, egri virágzó malmokat; hogy vidéken nincs hitel ‒ van mindenütt, ahol rendes vállalat van; hogy Csabán nincs tüzelő stb. A helybeli malom érdekeltjei is felkeltek, s hogy vagy vegyük meg azt a malmot ‒ jó drágán ‒, vagy mindent elkövetnek a műmalom ellen, ez volt alternatívájuk. Azonban jött a pénzkrízis, jött az 1869. rossz esztendő is ‒ azon kevesek, akik a gyűlésekre eljártak, csak mindenáron azon voltak, hogy a vállalattal hagyjunk fel. Fel is hagytunk vele, pedig 160-180.000 forinttal is lehetett volna valamit kezdeni.
A téglagyári vállalat Csabán még nagyobb visszhangra talált. Azonban a tömeges aláírók azért-e, mert abbeli ‒ alaptalan ‒ reményükben, hogy akcióikat azonnal jó nyereséggel eladhatják, csalatkoztak, vagy más téves okból, mielőtt egyéb történt volna, minthogy közönséges módon néhány százezer tégla égetéséhez hozzáfogtunk, azonnal zajongani kezdtek, alaptalan gyanúsításokkal álltak elé, melyek ugyan a nagy többség által visszautasíttattak, de szintén jött a 69, pénzszűkén volt, a befizetésektől fáztak, és így a téglagyári vállalatot is még csírájában eltemettük.
Ez a két kísérlet rövid históriája.
A műmalmi ügyről nem szólunk, ily nagy vállalatra, bármily üdvös legyen az, ma a pénzviszonyok nem kedvezők. De annál sürgősebb volna Csabán a téglagyári ügy újrafelélesztése. Nincs előnyösebb helyzetű város a megyében, mint Csaba, s nincs, mely tégla, cserép dolgában annyira meg volna szorulva, amint ezt a csabaiak nagyon érzik.
Tehát, qui perdidit numerum… (Aki elveszítette a játszmát… ‒ A szerk.)
(Békés, 1871. augusztus 3., III. évf. 62. szám)
A Csabán megtartandó megyei dalárünnepélyről a Zenészeti lapok ezeket írja:
A Békés megyei vidéki dalárünnepély rendezőbizottsága már szétküldte meghívóit az ünnepélyre, mely f. év aug. 6-án délután 4 órakor fog megtartatni B.-Csabán az ottani Széchenyi ligetben a megyében felállítandó szeretetház javára. Az előadás estéjén a népkertben tartandó táncvigalom jövedelme szintén a fentebbi célra fog fordíttatni.
A közös előadás műsora akként van véglegesen megállapítva: 1. Kölcsey: Himnusz Erkel Ferenctől, előadva az összes dalárdák által, zenekarkísérettel. 2. Lelkesedés dala Liszt Ferenctől, előadva a dalegyletek által. 3. Harcos imája Lachnertől, zenekarkísérettel, előadva az összes dalegyletek által. 4. Országos bordal Thern Károlytól, előadják az összes dalegyletek 5. Nemzeti zászló Huber Károlytól, zenekarkísérettel, előadva az összes dalegyletek által. Az összelőadásokban a következő Békés megyei dalegyletek vesznek részt, úm. a békési, csabai, gyulai, szarvasi, tárcsái és vésztői dalegyletek, melyek a közösen előadandó darabok után tetszés szerint választott kardalokat is fognak külön-külön előadni.
A rendezőbizottság ez ünnepélyre meghívta az országos magyar daláregyesület központi ig. választmányának pest-budai és vidéki tagjait, továbbá a fővárosi dal- és zeneegyletek elnökeit és karnagyait s a fővárosi zenevilág kitűnőségeit, úgyszintén a sajtó és irodalom korifeusait. A testvérdalegyletek közül testületileg csak a megyével szomszédos megyék dalegyleteit hívta meg.
Eme első vidéki dalárünnepély, mely e nemben első lesz a hazában, bizonyára legnagyobb részvétét fogja felkölteni nemcsak az illető megyének, hanem a szomszéd megyék és magának a fővárosnak is, honnan máris számosan készülnek abban részt venni. A lelkes békésieket illeti az elismerés és dicsőség, kik e téren mint ügybuzgó és kezdeményező úttörők lépnek ki a küzdőtérre, mely nekik bizonyára megillető babérokat is fog nyújtani. Az ünnepély zenészeti részében az Alexander ezred zenekara is közre fog működni.
(Békés, 1871. július 27., III. évf. 60. szám)
A megyénkben széles körben közelebbről ismert Munkácsy Mihály hírneves festő közelebb Londonban járt, hol több kitüntetésben részesült. A világváros megtekintése után ismét visszatért Düsseldorfba.
Múlt számunk bezártakor vettük a szomorú hírt, mely az aggastyánt az élet legszebb pillanataiban ‒ midőn 50 éves munkálkodásának legszebb jutalma, a közelismerést élvezheté ‒ ragadta el szerettei s tisztelői köréből; e folyó hó 17-én ünnepelte a hálás egyház félszázados tanítói jubileumát. Vilim János június 19-én vénségi végelgyengülés következtében, boldog házassága 45., élete 72. évében hunyt el, június 20-án a Kastélyi temetőben helyezték végső nyugalomra.
(Békés, 1871. június 25., III. évf. 51. szám)
