Megyei lapok szemléje

T. laptársunk, a Békésmegyei Lapok, a megyei tanügyre nézve többek között fájlalja, hogy míg ún. „tudós” iskolánk (azaz gimnázium) 4 van, addig szakiskolánk egy sincs. Őszintén bevalljuk, hogy ha mirajtunk állana, mi mindenkinek, kivéve ki földmíves vagy kisebbszerű kézműves akar lenni, kötelességévé tennők, hogy legalább négy gimnáziumi osztályt végezzen, s csak ezután léphessen át szakiskolába. Mi nem képzelhetünk általánosan művelt embert, ki nem foglalkozott legalább némileg a latin és görög nyelvvel és irodalommal, ki nem ismerkedett meg a görögök egyszerű, eszes műveivel. Az ilyen egészen más gondolkozásmodorú lesz, élesebb eszű, jobb felfogású, s minden tettében, szavában helyesebb logika szokott uralkodni. S aztán gyakorlati haszna is van, mert bármely szakpályára készüljön is, könnyebben sajátíthat el bármely ismeretet, nyelvet, műkifejezést, mert tudja, honnét jő a szó, mi az eredeti értelme. Későbben vergődik ugyan önállóságra az, kinek szaktanulmányán és az elemi és polgári iskolán kívül még gimnáziumot is kellene végezni, de ez előny lesz, mert meglett, alaposan művelt férfiakkal találkoznánk csupán, s nem annyi kész, de azért éretlen teljszakállú gyerekkel. Mi tehát abban hibát nem találunk, hogy megyénkben 4 „tudós” iskola van, s legfeljebb azt kívánók, hogy mellette egy-két szakiskolánk is legyen, de maga az elnevezés, hogy „szakiskola” is arra mutat, hogy kivétel, hogy csak bizonyos köröknek való, míg a gimnázium általános; ott mindenki, bármely pályára készüljön is, nyerhet oktatást. Az általános pedig mindig szükségesebb, mint a speciális, a szakszerű.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. április 3., VI. évf. 28. szám)

 

„Erős várunk az Isten”

A várva várt nap elérkezett, a megyeszékhely kérdése a megye termében tárgyalás alá került.
Mint az indítványozó mondá, talán soha fontosabb ügy e teremben nem tárgyaltatott. Reök úr másfél óráig tartó beszédben törekedett Csaba nagyságát s városunk elmaradottságát bebizonyítani, hanem előrebocsátá, hogy biz ő e feladatra gyengének érzi magát, s mi e nyilatkozatát őszintesége nyilvánulásának tekintjük. Fontos volt a tárgy, lehetett is róla beszélni, beszélt is, de nem sikerült neki meggyőződését másokba önteni.
Városunk részéről ragyogó szónoklatokat, lelkes és lelkesítő beszédeket és oly érveket hallottunk, melyek Reök úr jól fegyelmezett seregének sorait is megbonták. Gyula részéről az ész, a szív, az erős meggyőződés nyilvánulásai e két napot sokáig emlékezetessé fogják tenni, míg Csabának éppen nincs oka e napokra önérzettel emlékezni. Csabának egyetlen szónoka volt, egyetlen vezére, igaz, hogy e vezér elég ügyes volt seregében a szigorú fegyelmet egész a mamelukságig vinni, de hiányzott nála a vezérség legelső feltétele, a manőverek rendezése.
Gyulának másodrendű szónokai is sokkal ügyesebben tudták a helyzetet felhasználni. Reök úr nem találhatott pozíciót, honnan támadásait bizton intézhette volna, azt hivé, serege nagy száma e nehézséget le fogja győzni, s e hite oly erős volt, mely őt elbizakodottá tevé. Innen magyarázható az a nyegle, fitymáló modor, mellyel a közgyűlés elé állt, s képzelt nagyságának ideális piedesztáljára lépvén, onnan nézett le Békés megye közönségére. A következés azonban megmutatá, hogy kártyavár bástyáin állott, s minél biztosabban hivé magát magas állásában, annál nagyobb volt a bukás, mely őt csata nélkül vert vezérre tette. Utolsó közlegényétől is megtanulhatta volna, hogy a puskát csak akkor lehet elsütni, ha már előbb meg van töltve. Reök úr ugyan sejté azt, de vagy rossz töltényt használt, vagy az ellenség kiszedte töltényeit.
Nem jó Csabának ez ügyet feszegetni, mivel ha azt teszik, még eddig rejtett hátrányai is napfényre kerülnek. Ez állításunkat a kétnapi vita fényesen igazolta. A szakértelem statisztikai adatokkal igazolta, hogy Csaba kolerafészek. Csaba áldozatra képtelen, mivel kötelességének sem képes megfelelni, sokkal nagyobb összeggel van adóhátralékban, mint mennyit a megye székháza felépítésére felajánlt; Csaba népe a legszomorúbb anyagi helyzetben van, s így a 60.000 forintos ajánlatot komoly dolognak a megye közönsége nem is tekinthette. Csaba kürtölt nagysága nem létez, mivel annak elérését első ízben Gyula s a többi község bukásához köti. Emelkedése csupán a községek rovására történhetnék, s mért tennénk tönkre 14 oly községet, melyeknek legnagyobb része magában hordja a feltételeket, hogy önmagát kormányozza. Emelkedjék Csaba, ha képes, önerejéből, legyen önálló törvényhatóság, sokkal hálásabb tér ez a haladásra, mint a székhely, de persze a haladás feltételeinek meg kell lenni.
„Erős várunk nekünk az Isten”, mert a fitymált múlt példáin s emlékén lelkesedni képes oly férfiakat adott, kik az ész hatalmával a tűzhelyünket megtámadott ellenséget tönkretevék, oly férfiakat, kik nemcsak városunknak, de talán Csabát kivéve az egész megyének a józanoknak s jóknak bizonyára tiszteletét bírják.
(Békés, 1873. december 14., II. évf. 50. szám)

Városháza
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.
 

Mi kellene tulajdonképpen?

Az újabb időben bennünket, Békés megyeieket, saját nézetáramlat lepett meg. Gyakorlati nemzet akarunk lenni még ott is, hol pedig a célba vett törekvés minden mást, csak nem gyakorlati nézőpontot árul el. Szétnézünk magunk körül, s azt vesszük észre, hogy jóformán semmink nincs, mit e megye mint büszkesége méltó tárgyát mutathatná fel, ami van, az annyira szétforgácsolva és szét van szórva, hogy éppen e szétszórtságánál fogva elenyészik, s elveszti imponáló hatását. Szétnézünk, s azt vesszük észre, hogy megyénknek nincsen egy erős központja, honnan valódi tudományosság, műveltség és haladás sugarai lövellve ki, jótékony fényt és meleget árasztanának a megye többi városai és községeire.
A Békés augusztus 28-i számában (R.) úr e központot Csabában találja fel, Csabának jósolja egy életerős megyei központ fényes jövőjét, mint különben is oly városnak, mely a megyének nem oly excentrikus középpontja, mint Gyula. Ez eszme egyébiránt nem új, régibb korból veszi eredetét e mozgalom, s a legújabb időben is történt egy sikertelen kísérlet a megye középpontját a megyei törvényszék előleges áthelyezésével apránként Csabára szivárogtatni át. Míg Csabának mint a megye leendő középpontjának akadtak szószólói, addig Gyula hallgatott, érezte, hogy Csabának van felette egy el nem vitázható előnye, s ez előny nyomasztó hatása alatt várta, hogy mikor fog megfosztatni azon előnyöktől, melyekkel még jelenleg mint a megye középpontja bír. Ma már azonban Gyula érdekében is merünk emelni szót, mert ez előnye Csabának már megszűnt.
Több 15 événél, hogy Csaba a világgali könnyebb közlekedés előnyében részesül; ki bírta-e zsákmányolni ezen előnyét oly mérvben, mint azt kizsákmányolhatá vala; emelkedett-e különösen ipara s a lendület, melyet kereskedelme nyert. Szaporodott-e azon jóravaló elem, mely más nagyobb városokban a tőkepénzesek és iparosokból álló bourgeoisies-t képezi, vagy pedig ott áll hol állott, ti., hogy lakosságát egy különben tiszteletre méltó, de számra nézve, s különösen a lakossághoz viszonyított számra nézve, csaknem elenyészőleg csekély értelmiség s emellett csak nem kizárólag földműveléssel foglalkozó nagy tömeg alkotja.
Mennyivel másképp áll ez Gyulán. Nem is említvén az értelmiségi s más egyéb osztályok sokkal kedvezőbb arányát, Gyulának igen erős iparos és kereskedői osztálya van, mely mintegy közbeékelt jótékony elem szerepel, melyre támaszkodni lehet; ipara, kereskedelme fejlettebb, egyes árucikkeivel messzi kereskedik, s általában több úgy köz-, mint magánkomfort tűnik fel a vizsgáló előtt már első tekintetre. Miután pedig egy életerős megyei központul szolgáló városban kell, hogy mindezen elemek fellelhetők legyenek, egyszerűen következik, hogy Csabán ez elemeket még előbb teremteni kell, melyek Gyulán már megvannak, s hogy ennélfogva Csaba nagyobb fáradsággal lenne a megye életerős középpontjává átalakítható, mint Gyula.
(Békés, 1871. szeptember 7., III. évf. 72. szám)

 

Sorozás

A megyénkben működő újoncozási bizottság e hó 24-én fejezte be Csabán a sorozást. Eredmény a következő: a rendes hadsereghez besoroztatott 147, a póttartalékba 49, a honvédséghez 220.
(Békés, 1871. február 26., III. évf. 17. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Földi Pál: A magyar gyalogság története, 1715–1918. Budapest : Anno Kiadó, 2003.

Galli Károly: Az I. világháború forgatagában : egy békéscsabai főhadnagy visszaemlékezései. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Múz., 2015.

Machalek Pál: A 101-es zászló alatt : a v. békéscsabai cs. és k. 101. Gy. E. emlékalbuma. Budapest : Machalek P., 1934.

Machalek Pál: 101. cs. és kir. gy. ezred története, 1883–1918. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1928.

Kocsor János: “Előüzent Ferenc Jóska” : tallózás első világháború emlékek között. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Múzeum, 2014.