Boldog csabaiak!

Megyeszerte tudjuk, hogy Csabán polgári leányiskola van alakulóban, melyre a kormány az utóbbi napokban 3000 forint segélyt adott. Mondanunk sem kell, hogy úgy a tervezetnél, mint a segély kieszközlésénél Csaba város derék országgyűlési képviselőjét illeti az elismerés. Nálunk is most van alakulóban a polgári iskola, és szeretjük hinni, hogy a mi városunk által küldött országos képviselő úr nem kevesebb buzgalmat fog kifejteni, hogy ez iskolára kormánysegélyt nyerjen. Lesz tehát Csabán polgári leányiskola, míg nálunk pium desiderium (Jámbor óhaj. ‒ A szerk.) marad, ki tudja, meddig. Boldog csabaiak!
(Békés, 1874. április 5., III. évf. 14. szám)

 

Álarcos bál, összeesküvés

Folyó hó 16-án leend a Csabán felállítandó 4 osztályú leányiskola javára a b.-csabai nőképző társulat által rendezett nagy álarcos bál. Jegyek előre válthatók Bartoky László és Vidovszky K. urak kereskedésében, személyenként 1 forint 50 kr.-ért. A rendezőség egyszersmind közhírré teszi, hogy minden belépti jegy mellé két szavazójegy is adatik; az elsővel a legszebb hölgymaszkra, a másikkal a legrútabb férfimaszkra lehet szavazni; a legtöbb szavazatot nyerő női maszk egy értékes aranyórát, a férfimaszk két üveg pezsgőt nyer. Álarcos új és válogatott jelmezekkel Ruttkay Károly fogja ellátni a közönséget. — Csaba szépei, neszét vevén annak, hogy a 16-i álarcos bált rendező fiatalság a legszebb nőt jutalommal akarja kitüntetni, „titkos” gyűlést tartottak (mely azonban a Békésmegyei Közlöny újdondásza előtt titok nem maradhatott, nem lévén előtte titok a nap alatt), melyben elhatározták, hogy azért is mind egyforma caricot-öltözetben fognak megjelenni. Ily körülmények közt nehezen lesz lehetséges a legszebb maszkot kitalálni, s eszerint a rendezők azon kellemes helyzetbe jönnek majd, hogy a megjelenő hölgyek mindegyikét lesznek kénytelenek egy aranyórával kitüntetni, mert eszerint mindegyik „legszebb” maszk lesz. Tessék tehát vagy egypár tucat aranyóráról gondosodni!
(Békésmegyei Közlöny, 1874. február 8., I. évf. 2. szám)

 

Bál a leányiskoláért

A múlt vasárnapi bál Csabán, mely az ottani iparos egylet által rendezve sorsolással volt egybekötve, igen szépen és kedélyesen folyt le a Széchenyi liget új, fedett és igen csinos tánchelyiségében. A szép esteli idő igen sok közönséget hozott össze, és noha úgy éjfél felé villámlás és dörgéssel kísérve többször megeredt az eső, ez a vigadókat legkevésbé sem akasztotta meg jókedvükben. A mulatság csak reggel 4 órakor ért véget. A leányiskola tőkéje újabban szép összeggel szaporodhatott e vigalom következtében, mert, mint hallók, több mint 5000 sorsjegy kelt el.
(Békés, 1873. május 25., II. évf. 21. szám)

 

Csaba megint kitesz magáért

A csabai iparosok a felállítandó felsőbb leányiskola javára sorsjátékkal egybekötött táncvigalmat rendeznek május 18-án a Széchenyi liget fedett nyári helyiségében. A nyeremények tárgyai az iparosok által e célra készített kézimunkákból állanak; a sorsjegyek még e hét folytán fognak kibocsáttatni. Minden kivitelhez csak jóakarat szükséges, ez pedig a csabaiakban megvan, és tetteiket siker koronázza. Mit gondolnak, gyulai uraim; nem jó volna-e eme téren őket követni, legalább egy minél hamarabb létesítendő reáltanoda ügyében? Vagy ráérünk erre még?
(Békés, 1873. április 20., II. évf. 16. szám)

 

Táncestély a leánynevelde javára

Február 22-én a Csabai Nőképző Társulat és a felállítandó leánynevelde javára rendezett álarcos és tombolajátékkal egybekötött táncvigalom óhajtott sikerrel ment végbe. A szép számmal megjelent báli vendégek vidámak és megelégültek voltak, s legfesztelenebbül társalogtak egymással. B.-Csaba ezúttal is bebizonyította, hogy emelkedése társadalmi szellemmel bír, s hogy keblében az élvezettel többnyire nemes fogékonyság párosul. Ily szép tulajdonok mellett pedig bátran fel lehet tenni, hogy ahol az emberbaráti érzelem ily szépen nyilatkozik, ott a részvét nem fog hiányozni, példa erre a nőképző társulat, melyet ez alkalommal is oly buzgalmas pártolásban részesített.
A táncok a jó rendezés mellett ezúttal vígan lejtettek, a tárgyak, melyek sorsolás végett a rendezők által szereztettek be, szünóra alatt játszattak ki, oly ízléssel voltak választva, hogy azoknak csinos kiállítása a rendezőknek méltó dicséretére szolgál. A tárgyak kisorsolása után a báli vendégek ismét vigadni kezdtek, s a jókedv kivilágos kiviradtig tartott. Így ment végbe e társas táncvigalom, melyet nemcsak szellemi, hanem anyagi tekintetben is szép siker koszorúzott, mert míg a vendégek teljes megelégedéssel távoztak el, addig a társulatnak szép jövedelmet eredményezett. Az álarcos táncestély tiszta jövedelme 653 forint 38 krajcár.
(Békés, 1873. március 2., II. évf. 9. szám)

Álarcos táncestély (1873)
 

Csabai és gyulai műkedvelők

Műkedvelőink a csabai ifjúság meghívásának engedve ott a csabaiakkal együtt ma előadást rendeznek, színre kerül a gyulaiak által „A phrenolog”, a csabaiak által pedig „A közügyek”. A tiszta jövedelem fele a gyulai nőegyleté, másik fele része pedig a csabai felsőbb leányiskoláé leend. Mint halljuk, a csabaiak e látogatást Gyulán vissza fogják adni. Mi e lépésben a kölcsönös régi jó viszonynak helyreálltát véljük üdvözölhetni Gyula és Csaba között, mely néhány év előtt meglazult, és hogy ez úgy legyen, szívből kívánjuk.
(Békés, 1873. január 5., II. évf. 1. szám)

Műkedvelői előadás a Várszínházban
 

Műkedvelő-előadás

Derék műkedvelőink fáradhatlan buzgalmának köszönhető, hogy nálunk a jótékony célú színielőadások még mindig tartanak: hogy míg a jóra, szépre fogékony közönség nemes szórakozás mellett nem mindennapi élvezetben részesül, addig lassanként gyűlnek a cseppek, és telik a hordó; vagy érthetőbben szólva, egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy lesz, ha nem is díszes palotája, mint aminőnek tulajdonképpen lenni kellene, de szerény házikója, oltára a nőnevelésnek B.-Csabán. Szilárd meggyőződésünkből merjük állítani, hogy azon esetre, ha B.-Csabán a legnépszerűbb, legszentebb szándék megvalósul, akkor annak kivitele körül tiszteletre méltó ifjainknak nem csekély érdeme leend. Koszorút, az elismerés, a méltánylás legszebb virágiból szőtt koszorút az ilyen fiatalságnak!
A május 29-i előadást leginkább két szempontból tartjuk mi ragyogóan sikerültnek. Először a szabatos, összhangzó játék miatt, mely a kedélyre oly vidítólag, oly képzőleg hatott, másodszor a nevezetes anyagi haszonért, mely a leendő polgári leányiskola alaptőkéjét majd 200 forinttal gyarapította. Az első tisztán műkedvelőink érdeme, a másik a közönségé; azon közönségé, mely mintha a Szentlélek szállta volna meg, összeseregelve helyből s a vidékről, zsúfolásig tölté meg a tágas színtermet. Jólesik lelkünknek most is visszaemlékezni arra a gyönyörű, válogatott népre, minőt csak nagy ritkán, kiváló eseteknél láthat együtt az ember.
Színre került ez alkalommal Szigethy József nemzeti színházi tag magyaros zamatú kétfelvonásos darabja, a Szerelem és örökség. A rendezéssel Vidovszky János úr újból remekelt. A darab végén, ékes koronául, táncmulatság következett. A tánchelyiséggé átalakított díszes kaszinói nagyterem egészen megtelt az erő, deliség, kellem és szépség felejthetetlen kedves alakjaival, kik vidám jókedvvel járták a fürge táncot mindaddig, míg a hajnal az ablakokat meg nem pirosította! Sok ily szép napot B.-Csabának!
(Békés, 1871. június 4., III. évf. 45. szám)

 

Műkedvelői előadás B.-Csabán II.

A második műkedvelői előadás a leendő polgári leányiskola javára tegnap, április 25-én tartatott meg. A díszes színházzá átalakított vendéglői nagyterem csaknem egészen megtelt. Két egy-egy felvonásos vígjáték adatott. Az első: Az én csillagom Scribe-től, melyet Vidovszky János úr ez alkalomra igen sikerülten fordított le; a második: A nyolcadik pont, Valczel Károly eléggé ismeretes darabja. Az én csillagomban Harsányi Alexandrin és Fábry Gizella kisasszonyok, Uhrinyi István, Thomka Emil és Vidovszky Ferenc urak vettek részt. A nyolcadik pontban Rimler Mariska és Haan Ida kisasszonyok, Launer Károly és Thomka Emil urak játszottak. Az előadás semmi kívánnivalót nem hagyott. A vidám kedvre hangolt közönség minden egyes szereplőt kihívott taps kíséretében, virágkoszorúval tisztelt meg. A rendezés s kiállításról, első közlésünkhöz hasonlóan, csak dicsérőleg, elismerőleg nyilatkozhatunk. A civilizáció nemtője jutalmazza meg mindazokat, kik ezen élvezetes s fényes sikerű színielőadás megtartását akár közvetlen, akár közvetve lehetségessé tevék.
(Békés, 1871. április 30., III. évf. 35. szám)

 

Műkedvelői előadás B.-Csabán I.

A tervben levő polgári leányiskola alaptőkéjének gyarapítása céljából lelkes műkedvelőink ma, április 1-én Tóth Kálmán Nők az alkotmányban című legújabb vígjátékát csordultig telt ház előtt, határozott sikerrel adták. A legszebb eszme, a nőnevelés előbbre vitelére egyesült nemes társulat iránt őszinte tiszteletünkkel párosult hálánkat véljük leróni, midőn a szereplők működéséről, a nyilvánosság színe előtt, szívesen megemlékezünk. Elismerésünk koszorújának legszebb virágait elsősorban a műkedvelő úrhölgyeknek nyújtjuk; nem illem s obligát lovagiasságból tesszük ezt, hanem mivel ők erre igazán érdemesek jeles, sőt néhol művészi magasságra emelkedett játékukért. Az egész előadás ‒ a gyönyörűen kiállított színpaddal ‒ teljesen kielégíté a nagy számmal összegyűlt intelligens közönséget.
(Békés, 1871. április 6., III. évf. 28. szám)

A Vasárnapi Ujság illusztrációja
 

Köszönet

Köszönet a B.-Csabán felállítandó magán polgári leányiskola kezdeményezőinek nevében:
Múlt évi december 20-án felkértük a tisztelt közönséget: szíveskedjék minél több nyereménytárgy ajándékozása által eszközölni, hogy az említett iskola javára sorsjátékkal összekötött táncvigalmat rendezhessünk. Kérésünk mindenütt, ahova csak eljutott, oly tiszteletreméltó fogadtatásban részesült, hogy a f. hó 19-én megtörtént táncvigalom alkalmával körülbelül 1200 forint értékű, szám szerint 564 darab nyereménytárgyat sorsolhattunk ki. A tisztelt közönség arról is gondoskodott, hogy a sorsjáték céljának megfeleljen; gondoskodott egyfelől a kibocsátott 6500 darab 20 krajcáros sorsjegyből 6105 darabnak megvevése, másfelől a táncvigalomnak oly élénk meglátogatása által, hogy maga a belépti jegyek jövedelme úgy a sorsjáték, mint a táncvigalom költségeit fedezi. A tisztelt közönség ezen áldozatának, szabatosabban mondva, a nőnevelés iránt nyilvánult érdekeltségének nyomós eredményei vannak: az általunk megvett iskolatelek árát majdnem félig törleszti, a célba vett iskolát illető itt-ott felmerült és felvert kételyeket gyengíti; a kezdeményezők bizalmát, mely szerint a tisztelt közönség a B.-Csabán felállítandó polgári leányiskola horderejét felismerni, s ezen iskolát támogatására méltatni fogja, megerősíti. Fogadja a tisztelt közönség legbensőbb köszönetünket, s engedje remélnünk, hogy ha kegyes támogatására ismét utalva leszünk, ismét oly nemes áldozatkészségnek örvendhessünk, aminőt a nőnevelés meg is érdemel, meg is hálál.
Horváth János elnök
(Békés, 1871. február 23., III. évf. 16. szám)