A b.-csabai tanítók valamennyien végrehajtás alatt vannak! Tudvalevő dolog, hogy a tanítóknak az országos tan. nyugdíjalapra évenként bizonyos összeget kellene fizetniük 1875 óta. Felsőbb rendeletnél fogva a községeknek be kellett volna szerezni a tanítók bizonyítványait s felterjeszteni a kormánynak, hogy aszerint szedessék be tőlük a díj. A tanítók valamennyien beadták igazoló irományaikat, de a pénztárhoz, bár többen akartak már fizetni, nem jött meg a meghatalmazás a pénzek felvételére és nyugtatására. Egyszerre aztán a napokban mindegyiknél megjelenik a végrehajtó, s 37 forint 50 kr. nyugdíjtartozásban foglalni akar, 8 napot engedvén a fizetésre. Képzelhetni a zavart és indignációt ez eset felett, melynek igazságtalan volta csak akkor tűnt fel a maga valóságában, mikor utánjárással kitűnt, hogy irományaik soha nem terjesztettek fel, hanem a városházán hevertek, nem tudni, kinek mulasztása miatt, s ezért nem kapott a városi pénztár felsőbb helyről utasítást a pénzek elfogadására. Most a tanítók jogorvoslatot keresnek az eljárás miatt.
(Békésmegyei Lapok, 1879. november 9., I. évf. 67. szám)
Címke: Békéscsaba
Vívóiskola
Vívóiskolát nyit holnap Csabán a Fiume vendéglő egy termében Scholtz Gusztáv okleveles jeles vívótanár. Kitűnő szakavatottsága és páratlan ügyessége biztosítják e férfias mulatság meghonosodását. Már tavaly is többen tanultak nála, s egészen kiképezték magukat a kard- és voltige-vívásban. Ajánljuk a vívás kedvelőinek figyelmébe.
(Békésmegyei Lapok, 1879. november 2., I. évf. 64. szám)

Hangverseny
Purcsi Jancsi b.-csabai jó hírű cigányzenekara vasárnap, folyó hó 12. este mutatá be a volt gabonacsarnok csinos termében újonnan betanult darabjait, melyek között különösen az Aida című opera a szép számmal megjelent közönség osztatlan tetszésében részesült. A Vigadó dísztermében nem lehetett a zenekarnak megtartani a tervezett sétahangversenyt, mert ez egy estére nagyon drága. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy kitűnő zenekarunk e hangversenyét igen kevés nő látogatta, pedig zene és nő nagyon megfér egymás mellett. Csak a kezdet nehéz. Ha egynéhány a jobb társasághoz tartozó nő megkezdeni jónak látná, követné őt több is.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. október 14., VI. évf. 109. szám)

Évi értekezlet
A b.-csabai ev. tanítói testület f. hó 1-jén tartotta meg nt. Haan Lajos lelkész úr elnöklete alatt szokásos évi értekezletét. Az egyes tanítók bejelentették a növendékek eddigi létszámát; eszerint összesen van 1144 tanuló, ebből a nem magyar ajkú iskolákra 711, a magyar ajkúakra 433 tanuló esik. Az elnök bemutatta a vallási és közoktatási miniszter rendeletéből kiadott tantervet a nem magyar ajkú népiskolák számára, s ajánlotta a tanítóknak e tanterv megszerzését szigorú ahhoztartás végett. A beköszönt iskolai évben tanítandó tantárgyak megbeszélésénél egyebek közt kiemelendő ama határozat, mely a nem magyar iskolákban a magyar nyelv tanítására vonatkozólag hozatott, ti. hogy az iskolába járni kezdő kisgyermekek a magyar nyelv ismeretébe mihamarabb bevetettesenek; kötelességükké tétetik a tanítóknak, hogy a beszéd- és értelemgyakorlatok tanításánál az egyes tárgyakat magyarul is megnevezzék, és a gyermekekkel megneveztessék, a megtanított szóbeli kifejezésekkel lépést tartó magyar olvasmányokat olvastassanak.
(Békésmegyei Lapok, 1879. október 5., I. évf. 56. szám)

Hatósági vizsgálat az iskoláknál
A csabai iskolákat hatóságilag kedden megvizsgálták egészségi tekintetből. Azon iskolákat, melyekre a múlt évben megjegyzések voltak, járásunk főszolgabírája, Eördögh Frigyes személyesen tekintette meg, a többieket Fábry János városi esküdt járta be. Kifogást leginkább az izr. iskolák ellen tettek, melyek túltömöttek, illetőleg szűkek.
(Békésmegyei Lapok, 1879. október 2., I. évf. 55. szám)
Szomorú jelenet
A csabai vasúti állomás tegnapelőtt és tegnap nagyon népes volt. Oka ennek az, hogy a folyó évben besorozott katonák és honvédek most mentek be az ezredeikhez, illetve a zászlóaljaikhoz. Volt sírás-rívás, ki-ki siratta a magáét. Megható volt ez egész jelenet olyannyira, hogy számos egyénnek szemeiből, még olyanokéból is, akiknek nem volt kit siratniok ‒ látva a siránkozókat ‒, szintén könnyeket csalt ki, míg végre a csengettyű megszólalt, s a vonat megindult, s ezzel vége lett a szomorú jelenetnek.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. október 2., VI. évf. 104. szám)

Falragaszok
Sok falragasz van Csabán az utcasarkokon, egyik múlt heti, másik múlt hónapi kelettel, van múlt évi is. Ha egy vidéki ide vetődik, képzeljük, hogy csodálkozik azon, hogy mi minden van Csabán: tűzijáték, színi- és műkedvelői előadás, dalestély, gesangs-soirée stb., hátha még a suszterinasok nem tépnék le egyiket-másikat, pláne telve volnának vele a falak. E hirdetések miatt az érdekes legújabb hirdetés se tűnik fel, ezért, továbbá, hogy a háziurak épületeinek falai meg legyenek kímélve, óhajtandó volna Csabán vagy 10 rendes hirdetési táblának felállítása.
(Békésmegyei Lapok, 1879. szeptember 11., I. évf. 48. szám)

Második nyomda B.-Csabán
— A napokban nyílik meg Csabán egy második nyomda, melyet Takács Soma úr Csaba legrégibb, derék polgáraink egyike alapított szakértő fia, Takács Árpád művezetése alatt.
— Csabán a második könyvnyomda a mai napon nyílt meg, és annak tulajdonosa, Takács Árpád úr, komoly igyekezettel lép a művelt közönség elé, mely hivatva van pártfogása által a megérdemelt szorgalmat jutalmazni. Volt alkalmunk a nyomdát megtekinteni, s tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy az új tulajdonos szakképességének már azáltal is elég tanújelét adta, hogy néhány nap alatt egymaga rendezte be új üzletét, melyben a jövő hó elejétől kezdve lapunk fog kiállíttatni, s melyben a legújabb ízlés szerinti öntvények pazarul tárultak szemeink elé.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. szeptember 11., VI. évf. 95. szám; 1879. szeptember 25., VI. évf. 101. szám)

Nyilatkozat
Van szerencsém a nagyérdemű közönséggel teljes tisztelettel tudatni, miszerint Csabán az 1873. év óta fennálló könyvnyomdámat Povázsay László úrnak eladtam, és ez az üzletet folyó évi október hó 1-jén birtokába is veszi, minélfogva e hó végével itteni működésem meg fog szűnni. Amidőn az eddig élvezett bizalomért leghálásb köszönetet mondok, kérem e bizalmat az új cégre átruházni, és azt pártfogolni, meg lévén győződve arról, miszerint a bizalmat kiérdemelni legfőbb igyekezete is leend. B.-Csabán, szept. 8. 1879. Dobay János, nyomdatulajdonos.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. szeptember 9., VI. évf. 94. szám)

Túljelentkezés
A b.-csabai magyar népiskolákban ez iskolaév elején oly nagy volt a felvételt kérők száma, hogy az iskola helyiségét tekintve, sokat vissza kellett utasítani. A hazafias presbitérium azonban parallel osztályokat fog még az idén felállítani, és utólag felveendi a jelentkezőket.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. szeptember 9., VI. évf. 94. szám)