Évi értekezlet

A b.-csabai ev. tanítói testület f. hó 1-jén tartotta meg nt. Haan Lajos lelkész úr elnöklete alatt szokásos évi értekezletét. Az egyes tanítók bejelentették a növendékek eddigi létszámát; eszerint összesen van 1144 tanuló, ebből a nem magyar ajkú iskolákra 711, a magyar ajkúakra 433 tanuló esik. Az elnök bemutatta a vallási és közoktatási miniszter rendeletéből kiadott tantervet a nem magyar ajkú népiskolák számára, s ajánlotta a tanítóknak e tanterv megszerzését szigorú ahhoztartás végett. A beköszönt iskolai évben tanítandó tantárgyak megbeszélésénél egyebek közt kiemelendő ama határozat, mely a nem magyar iskolákban a magyar nyelv tanítására vonatkozólag hozatott, ti. hogy az iskolába járni kezdő kisgyermekek a magyar nyelv ismeretébe mihamarabb bevetettesenek; kötelességükké tétetik a tanítóknak, hogy a beszéd- és értelemgyakorlatok tanításánál az egyes tárgyakat magyarul is megnevezzék, és a gyermekekkel megneveztessék, a megtanított szóbeli kifejezésekkel lépést tartó magyar olvasmányokat olvastassanak.
(Békésmegyei Lapok, 1879. október 5., I. évf. 56. szám)

Haan Lajos portréja
Forrás: Vasárnapi Újság 28. évf. 6. sz. (1881. február 6.)
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük