Csabai újdonságok

 

Összeírás. A központi bizottmány e hó 4-én tartá alakuló gyűlését; a kibocsátott hirdetmény szerint az összeírás máj. 27-töl jún. 9-ig fog tartani mindennap délelőtt 8‒12, délután 3‒6 óráig; ki ez idő alatt magát be nem jegyezteti, szavazati jogától elesik.
Nagyvárosiasodunk. Városunk érdemteljes polgára, Fáy Jakab úr társaskocsit, egy szalontai polgár pedig bérkocsit hozatott városunkba. Indulási hely: „Fiume“ vendéglőtől. Ajánljuk közönségünknek.
(Békés, 1872. május 19., I. évf. 7. szám)

Csabai újdonságok

 

Városunk szépül. Utcáinkat a szárazabb idő beálltával mindenütt kezdik egyengetni; a házak előtti faültetést is kezdi népünk megkedvelni; szépészeti tekintetből különös figyelmet érdemel Sztraka György úr háza, mely mind bel-, mind külrendezésre nézve igen csinosan és ízléssel van építve, méltó mindenki által a megtekintés és utánzásra, csak az kár, hogy városunk egyik félreeső utcájában fekszik. Bizton hisszük, hogy hatóságunk a város csinosodását mindenkor szem előtt fogja tartani, hogy így, évek múlva Csaba városa is Alföldünk díszesebb városai közé legyen sorozható.
Majális. A csabai gimnázium máj. 8-án tartá majálisát a Szécsényi ligetben. A tanulók 2 órától estig mulattak, s egy pár dalt is hallottunk tőlük, melyeket Németh Lajos tanár úr taníttatott be velük. Estefelé rándultak ki Csaba szép hölgyei, és a legjobb kedéllyel mulattak Purcsy Náci zenéje mellett. Az idő nagyon kedvező volt, s a szép vendégkoszorú éjfél után oszlott el.
(Békés, 1872. május 12., I. évf. 6. szám)

Ligeti mulatság - Jankó János rajza
Ligeti mulatság (Jankó János rajza)

Csabai újdonságok

 

Jelentés. Kemény Mihály országgyűlési képviselőnk vasárnap délután tartá országgyűlési jelentését, számot adva polgártársainak képviselői működéséről szép számmal összegyűlt választói előtt, a „Fiume városához“ címzett szálloda nagytermében. Jelentését lelkesedéssel fogadták, s Vidovszky János mondott szívélyes köszönetet a balközéppárt nevében Kemény Mihály úrnak országgyűlési működéséért, és felkérte, hogy képviselői mandátumát jövőre is fogadja el. Kemény Mihály úr megköszönte a bizalmat, s a követjelöltséget elfogadta.
Vita. Múlt vasárnap este 9 óra tájban, a békési úton lévő korcsmában ‒ szóvita végett ‒ verekedés támadt, s egy kocsist majd agyonütöttek a bor nedvétől fellelkesült atyafiak. Szerencséjére azonban két derék földész jött segítségül, s ezeknek sikerült a felbőszültektől őt megszabadítani. Egy csendőrt nem lehetett látni az utcán. A dorbézolásból hazatérő ifjúság vasárnaponként oly éktelen lármát csap, hogy a békés polgárokat nyugodalmaikból felháborítja; elnézhetnének a csendőrök olykor-olykor az ilyen helyekre is. Különben reméljük, hogy erélyes biztosunk intézkedni fog a csendőrök őrjáratairól.
(Békés, 1872. május 5., I. évf. 5. szám)

Csabai újdonságok

 

Színielőadások. Csóka Sándor színtársulata, mely a múlt év végén városunkban kitűnő pártolásnak örvendett, május hó 1-én kezdi meg előadásait. Az ügybuzgó igazgató társulatát karmesterrel és operettszemélyzettel gyarapítá. Bízunk közönségünknek iránta tanúsítandó részvétében.
Ünnepély. Az új városházának alapköve e hó 13-án tétetett le, délelőtt 10 órakor mozsárlövések hirdeték az ünnepély kezdetét, majd a csabai első zenekar a Rákóczi-indulót kezdé meg, mely után nt. Haan Lajos ev. lelkész úr tót, Szemián Sámuel főjegyző úr pedig magyar nyelven tartottak alkalmi beszédeket, úgyszinte Petrovszky csabai bíró, Urszinyi Andor és Fábry János urak is. A Szózat és Himnusz zenéje, éljenzés és mozsárdurrogás között az ünnepély fél 12 órakor ért véget.
Új divat. A helybeli, csak fúvó hangszerekkel ellátott zenekarunk, ruházatában új divatot kezdett; ugyanis hogy a többi zenetársulatoktól megkülönböztetve legyenek, egész magyar egyenruhát készítettek. Az egyenruha: sötétszürke magyar nadrág veres zsinórral, sötétkék huszárka, gallérján ezüstös paszománttal, fejükön szürke sipka, a prímásnak gallérján trombitajelvény. Feltámadáskor és húsvét első napján a katolikus templomban az isteni tisztelet zenéjük kíséretében tartatott meg.
(Békés, 1872. április, I. évf.)

Városháza

Munkácsy Bécsben

 

Munkácsy Mihályt, a megyénkben közelebbről ismert zseniális magyar festőt bécsi kollégái méltó ajándékkal lepték meg. Ugyanis karácsony estéjén, midőn Düsseldorfból Bécsbe érkezett, az itt lakó festők egy gyönyörű babérkoszorút készítettek, s karácsonyi ajándékul nyújtottak át e felirattal: „Dem genialen magyarischen Maler Michael Munkácsi die deutschen Maler in Wien.” A fiatal művész, ki e megtisztelő megemlékezésre legtávolabbról sem számított, hálásan köszönte meg a nem remélt kitüntetést, s azzal ígérte viszonozni, hogy legújabb művét a bécsi festőknek ajánlja. Munkácsy tiszteletére kedélyes lakomát is rendeztek.

A bécsi Szent István-székesegyház
Forrás: Vasárnapi Ujság, 4. évf. 28. szám (1857. július 12.)

Küldemény

 

Titus Pilis minorita rendű áldozár és gerlai lelkész legközelebb 14 tanintézet számára tengeri és édesvízi növényeket küldött be a közoktatási minisztériumhoz, s azok a most említett minisztérium által megfelelő számú hazai tanintézetek között szétosztattak.
(Békés, 1871. december 28., III. évf. 104. szám)

Dicsérő sorok

 

Csabáról dicsérő sorokat vettünk, Csóka Sándor ott működött színtársulatáról. Különösen Csókáné, Szabóné, Könyves és Szabó vannak kiemelve, mint akik a f. hó 17-én tartott utolsó előadáson, A peleskei nótáriusban dicséretre méltóan feleltek meg szerepeiknek. A tudósító felemlíti levelében, hogy „sajnálva válnak meg kedves színészeiktől, kik a közönség tetszését és pártfogását nyerték meg; de remélik, hogy húsvétra ismét visszatérnek Csabára.” — Ugyancsak Csabán közelebb Fátyol Károly és fia Lajos gordonkások adtak hangversenyt a kaszinó termében. A műsor közül különösen a Havasi kürt, Bihari ábránd és Erdélyi román dal részesültek nagy tetszésben.
(Békés, 1871. december 24., III. évf. 103. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Gál Zsuzsanna: Fejezetek a Békés megyei színjátszás történetéből. Békéscsaba : Békés Megyei Kvt., 2002.

Hét évtized a békéscsabai színészet múltjából, 1875–1944. vál., sajtó alá rend. és jegyz. ell.: Papp János. Békéscsaba : RFG és Nyomdaip. Szakközépisk. : Vár. Tcs., 1980.

Papp János: A békéscsabai műkedvelő színjátszás története, 1845–1944. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Emlékház, 1996.

Papp János: A békéscsabai színészet története. Békéscsaba : Vár. Tcs., 1961–1967.

A kántor lakháza

 

Csabáról egy névtelen levelet kaptunk, melynek írója hosszasan panaszolja, hogy az ottani római katolikus kántor lakháza oly rozzant állapotban van, hogy összeomlása várható. E ház fala a nedvességtől annyira át és át van járva, hogy a szobák festése színüket is elveszíték, s általában a kántor helyzete lakása tekintetében egy cseppet sem irigylendő. Tudósító meleg szavakban fordul Csaba város 5000-nyi katolikus lakosságához, s figyelmeztetőleg kéri őket, hogy a szegény kántor sorsa iránt több méltányossággal viseltessék.
(Békés, 1871. december 9., III. évf. 97. szám)

Találkozás

 

A múlt napokban a Vásárhely felé menő éjjeli vonat Csabán túl három ökörrel találkozott, melyeket agyonzúzott anélkül, hogy egyéb baj esett volna annál, hogy az egyik teherkocsi a vágányból kiesett.
(Békés, 1871. november 30., III. évf. 96. szám)

Egy tehervonat balesete Galántánál
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900

Munkácsy Weimarban

 

Munkácsy Mihály a szász-weimari hercegtől meghívást kapott tanárságra a weimari fest. akadémiában. M. a meghívást magától elhárította. Azonban a herceg gr. Kalkreuthot személyesen elküldte Düsseldorfba, hogy M-t a tanárság elvállalására rábírja. Sikerült is a grófnak M. skrupulusait eloszlatni, biztosítván öt a herceg részéről, hogy további stúdiumainak semmi sem álland útjában, ecset alatt levő műveit előbb befejezvén, műutazásokat tehet stb., melyek után M. a tanárság elvállalására késznek nyilatkozott egy bizalmas levele szerint, főleg azért, mert mint tanárnak irányzata terjesztésében közvetlenebb hatása leend. Erre a napokban M. gr. Kalkreuthtól sürgönyt kapott, hogy a herceg őt személyesen megismerni kívánván, menne át Weimarba, minek következtében Munkácsy oda el is utazott.
(Békés, 1871. november 16., III. évf. 92. szám)