Zsilinszky Mihály a jelölt

A b.-csabai Szabadelvű Párt vasárnap délután 3 órakor a színházban népes közgyűlést tartott. Tárgyát a gr. Apponyi Albert lemondása következtében megürült országgyűlési képviselői állás betöltéséről való tanácskozás képezte. A párt nagy lelkesedéssel és egyhangúlag Zsilinszky Mihályt kiáltotta ki jelöltjéül. Egy többtagú küldöttség menesztetett Zsilinszky Mihályhoz, mely felkérje a jelöltség elfogadására, illetőleg a választók közt való megjelenésre. E küldöttség elhozván a jelöltet magával, az egy szép beszédben megköszönve a benne helyezett bizalmat, elfogadta a jelöltséget, s röviden reflektálva az országos állapotokra, fejtegette a szélsőbal és a kormány törekvései közti különbséget, s felhívta a jelen lévő és jelen nem lévő párthíveket, hogy emeljék fel a Szabadelvű Párt zászlaját, s őrizzék meg Csaba városának eddigi jó nevét.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. október 11., VIII. évf. 123. szám)

Zsilinszky Mihály
Forrás: Vasárnapi Ujság, 52. évf. 10. szám (1905)
 

Beszámoló

Dr. Szeberényi Gusztáv, B.-Csaba városa volt országgyűlési képviselője hétfőn délelőtt 11 óra után tartotta rövid, de velős beszámolóbeszédét az oly nagy számmal egybesereglett választók előtt, hogy a városháza nagyterme nem levén képes őket befogadni, az udvarra kellett lemennie beszédét elmondandó. Szabadelvű párti programmal fogadta el ‒ így mondá ‒ a nem keresett, de azért reá nem kevésbé megtisztelő megbízást 3 évvel ezelőtt, és nyugodt lelkiismerettel mondhatja, hogy meggyőződéséhez híven, e pártnak a lehetséges és állandó biztos haladást kivívni célul tűzött zászlaját követte. Nem tartott sok felesleges beszédet, de a vallásalap rendezése kérdésében felszólalt, minek folytán e kérdés a jövő országgyűlés első teendői közzé fog tartozni. Azonkívül különösen Csaba város érdekeit előmozdítani iparkodott, s hogy azt nem egészen sikertelenül tette, bizonyítja az 1881. évi január elseje óta Csabán létező telekkönyv.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. június 21., VIII. évf. 74. szám)

Dr. Szeberényi Gusztáv arcképe
Forrás: Vasárnapi Ujsag 1872. augusztus 18.

Kapcsolódó irodalom:

• Demmel József: A kettős identitás ára : a békéscsabai Szeberényi Gusztáv és a nemzetiségi kérdés a 19. századi evangélikus egyházban. Békéscsaba : Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézete, 2014
• Dr. Szeberényi Gusztáv, †. In: Evangélikus Egyház és Iskola, 8. évf. 34. szám (1890. augusztus 23.)
• Emléklapok. Kegyelete jeléül kiad. a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület néhai Szeberényi Gusztáv szeretett püspökének emlékére ; szerk. Händel Vilmos. Budapest : Hornyánszky, 1890
• Kertész Botond: Békeidők küzdelmei, Szeberényi Gusztáv Adolf élete. Békéscsaba : Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, 2014
• Szeberényi Gusztávról. In: Evangélikus Élet, 55. évf. 40. szám (1990. október 7.) 3. p.
• Szeberényi Gusztáv Adolf: Szeberényi Gusztáv Adolf írásaiból. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Egyházközs., 2012
• Világnak világa : egyházak a Körösök vidékén. Gyula : Erkel Ferenc Múz., 2000

 

Fáklyásmenet

Csaba alig részesült még oly látványban, milyet a fáklyásmenet nyújtott, mellyel a b.-csabai Szabadelvű Párt képviselőjelöltjét vasárnap este megtisztelte. Már este 7 órakor hullámzott a nép az utcákon, s midőn besötétedve a fáklyák meggyújtattak, több mint 10.000 főre szaporodott a sokaság. Az ún. vármegyeháztérről elindulva a Vasút utcán keresztül vonult a menet; főispán úr háza előtt érve lelkes éljenekbe tört ki, s 10.000 torok a Szabadelvű Párt követjelöltjét éltetve ért annak lakásáig, hol Báttaszéki Lajos tartott hozzá egy rövid üdvözlőbeszédet, melyre a jelölt úr meghatottan válaszolt. Mindkét alkalommal kénytelenek voltak a szólók többször megállani, mert egypár inas és néhány érettségi vizsgát tett, de azért mégis éretlen eszű deák, kiknek zsebkendő kellene és cucli, s kik jobban értenek még a padfaragáshoz, mint a politikához, éktelen lármával félbeszakította a szólókat, miáltal természetesen nem a 12.000 főre szaporodott tömeget, mely jelöltje tiszteletére rendezte az impozáns ovációt, hanem önmagukat tették nevetségessé és méltó megvetés tárgyává.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. augusztus 8., V. évf. 63. szám)

 

Képviselői beszámoló

Csabán vasárnap du. 4 órakor Kemény Mihály, Csaba város országgyűlési képviselője tartá nagyszámú választópolgárok és hallgatóközönség előtt beszámoló beszédét. Elmondá röviden a lefolyt országgyűlés történetét, és szerényen hangsúlyozta, hogy csak közmunkásként támogatá a nép nagyjait és vezéreit, mert vezérszerepre nem vágyott. Most szabadelvű, és az országos Szabadelvű Párt programját utógondolat nélkül magáénak vallja. Beszéde végén Horváth János gimn. igazgató a választók nevében üdvözlé, és a képviselő-jelöltséggel újra megkínálta. Kemény Mihály pedig késznek nyilatkozott elfogadására.
(Békésmegyei Közlöny, 1875. június 3., II. évf. 44. szám)