Lóverseny, bál

 

A csabai lóverseny holnap lesz. Nem tudjuk, hogy fog majd az idő kedvezni, holnap éppen Orbán napja, s e szent neve még félelmetesebb, mint három fagyos kollégájáé. Pedig az ily összejövetelek mindig népesek, s nagyon érdekesek is szoktak lenni. Este a ligetben bál lesz a leányiskola javára, kár lenne tehát, ha Orbán megharagudnék, s egy szép mulatságot s vele egy magasztos célt fagyasztana meg.
(Békés, 1874. május 24., III. évf. 21. szám)

Lóverseny

A csabai pályafő

 

Vagy másfél év előtt a vasúti igazgatóság, belátva a csabai pályafőnél a forgalomnak napról napra növekedését, a szűkké vált első és másodosztályú várót, illetve éttermet célszerűen átalakította és nagyobbította, miért mindenkinek osztatlan elismerését vívta ki. Azonban a reform csak fél volt, mert a harmadosztályú váróterem, mely aránylag véve még több utazót fogad fel, most oly szűk egérfogó lyuk, mint eddig volt. Szánalom nézni e kis szobában, hogy vannak heringekként begyömöszölve az utasok, hogy görnyed egyike a másiknak hátán, augiászi istállóhoz méltó piszok között. Mind méltányossági, mind közegészségi szempontból elodázhatlan szükség volna tehát ezen váró-egérlyukat is nagyobbítani. Ajánljuk sorainkat az illetők szíves figyelmébe!
(Békésmegyei Közlöny, 1874. május 17., I. évf. 16. szám)

A liget rendezése

 

A csabai Széchenyi ligetben a fákat kivágják, és új csemetékkel beültetik, minthogy a régiek többnyire úgyis kivesztek volna. A liget egyáltalán rendeztetik, és célszerű újításoknak alávettetik.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. április 26., I. évf. 13. szám)

Színészek

 

Szegedi Mihály színtársulata ‒ összesen körülbelül 36 tag ‒ szerdán délután érkezett Csabára. Ma kezdik előadásaikat a Fiumében. Adatik a Strike eredeti színmű; ha a csabai színházlátogató rendes közönség magasabb műigényeinek megfelelni iparkodik a társulat, akkor bizonyosan jó dolga lesz itt.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. április 19., I. évf. 12. szám)

Kapcsolódó irodalom:

Magyar színművészeti lexikon : a magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. Szerk.: Erdődi Jenő és Kürthy Emil anyagának felhasználásával Schöpflin Aladár. Budapest : Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929–1931. – 4 db

Fényképész numero 3.

 

Egy harmadik fényképész is boldogítá Csabát becses jelenlétével. Kettő már van. Talán egyszerre sok is volna ‒ ha a harmadik történetesen igen jó fényképeket nem csinálna. Akinek kedve van magát általa megörökíttetni, annak tudatára adjuk, hogy a Reisz-féle Széchenyi utcai házban van műterme.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. április 12., I. évf. 11. szám)

Fényképészet

Épül a nőnövelde

 

A nőnöveldét Csabán már építik. Impozáns, emeletes épület leend. A munkálatokat kedden, 7-én kezdték meg, és nagy szorgalommal reggeli 6 órától esteli 6 óráig folytatják, s így rövid idő alatt elkészülend.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. április 12., I. évf. 11. szám)

Felhúzták a harangokat

 

A csabai új harangokat április 2-án, csütörtökön délután 3 órakor húzták fel rendeltetésük helyére, nagy ünnepélyesség közt, sok ájtatos és bámuló nép szeme láttára. A szuperintendens úr megható beszédet mondott, melyben kiemelé, hogy a világ még nem olyan rossz, mint amilyennek festeni akarnák, mert íme, a vallásos érzület tetemes áldozattal most is emel templomokat, és most is szentel nagy összegeket a Mindenható dicsőítésére. Zúgott a beszéd közben a szél, bömbölt a harang, és imádkozott a nép ‒ mi pedig szinte azt gondoltuk magunkban, hogy ott, hol akadnak emberek, kik 2-3000 forintot harangokra ajándékoznak, ott az ínség és a nyomor nem olyan, mint amilyennek a pesszimizmus festeni szeretné.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. április 5., I. évf. 10. szám)

Harang

Boldog csabaiak!

 

Megyeszerte tudjuk, hogy Csabán polgári leányiskola van alakulóban, melyre a kormány az utóbbi napokban 3000 forint segélyt adott. Mondanunk sem kell, hogy úgy a tervezetnél, mint a segély kieszközlésénél Csaba város derék országgyűlési képviselőjét illeti az elismerés. Nálunk is most van alakulóban a polgári iskola, és szeretjük hinni, hogy a mi városunk által küldött országos képviselő úr nem kevesebb buzgalmat fog kifejteni, hogy ez iskolára kormánysegélyt nyerjen. Lesz tehát Csabán polgári leányiskola, míg nálunk pium desiderium (Jámbor óhaj. ‒ A szerk.) marad, ki tudja, meddig. Boldog csabaiak!
(Békés, 1874. április 5., III. évf. 14. szám)

Hátralék

 

A csabai járásbíróságnál a kolerajárvány alatt történt halálozások következményeit csak most kezdik érezni, amennyiben a hagyatékok tárgyalása óriási mérvben megszaporítá ez évben nevezett bíróság úgyis elég bőven kijutó munkáját. Nem csoda azután, hogy élő ügyes-bajos felek ügyei némileg hátramaradnak a halottak miatt.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. március 22., I. évf. 8. szám)

Új harangok Csabán

 

A nagy harangra verjük, hogy Csabán az ev. nagytemplomba, a hívek áldozatkészségének gyümölcséül, új 50 mázsás harangok fognak alkalmaztatni. Vannak oly hívek, kik 3000 forintot is adakoztak e kegyeletes célra, s alig van, ki kevesebbet adott volna 100 forintnál, mire sokakat az is buzdított, hogy az adományozók neve a harangokba fog vésetni. A régi harangok már levétettek.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. március 22., I. évf. 8. szám)

A nagytemplom homlokzata