— Haruckern egyik prefektusa, Thuróczy Miklós, ki még 1735-ben Csabán élt, adta Haruckernnek ‒ vagy amint a köznép nevezte, Heróknak ‒ azt az okos tanácsot, hogy a lakosságot vallás és nemzetiség szerint elkülönözze. Így történt, hogy eredetileg voltak Csabán csupa evang. tótok, Orosházán csupa evang. magyarok, Békésen csupa reform. magyarok. — Csaba volt az első evang. telep Békés megye vidékén. Későbben keletkeztek a többiek, nevezetesen: Szarvas 1722, Berény 1722, Orosháza 1744, Tót-Komlós 1746. Ezen egyházak eleinte a pest‒nógrádi esperességhez tartoztak, s nemegyszer kellett innen a papoknak Aszódra, Acsára, Péteribe menniük esperességi gyűlésre. 1790 óta a Bánáttal alkottak külön békés‒bánáti esperességet, 1834 óta pedig a később létrejött aradi, csanádi és csongrádi egyházakkal együtt békés‒csanádi esperességgé átalakultak. (Békésmegyei Közlöny szépirodalmi és közgazdászati melléklapja, 1876. március 19., 3. szám)
Megjelent és vettük a Békés megyei gazdasági egylet „Értesítő”-jének 1868/69. évi teljes, 1869/70. évi „Értesítő”-jének pedig első füzetét. Mindkét mű nagy gonddal van egybeállítva, s az egyletnek az illető időn keresztüli működésének részletes rajzát tárják elénk. A rövid áttekintés után annyit mondhatunk, hogy a megyénk anyagi viszonyai közvetlen emelését célzó egyesület nagy fontosságú feladatának sikerrel felel meg, szerves egészben feltüntetett működése biztos zálogul szolgál arra nézve, hogy gazdászati viszonyaink sikeres továbbfejlődése az egyesületben a legbuzgóbb s legtevékenyebb tényezőt bírják. Az egyletnek az 1868/69. évben összesen 509 tagja volt; ezek közül megyén kívüli 1. A tagok számához legnagyobb kontingenst Csaba szolgáltat, hol 108 egyleti tag létezik. Utána Gyula 61, Szarvas 50, Békés 42 taggal következik; nagyobb községeink, mint Orosháza, T.-Komlós, Gyoma feltűnő kevés tagot számlál; az első helyen 17, a másodikon 11, a harmadikon 16 van. És míg a kis Gy.-Vári 13 taggal dicsekszik, addig Öcsöd 4-et, Endrőd pedig kettőt mutat fel. Az egyletnek az 1868/69. évben 4935 forint 78 kr. jövedelme, 2990 forint 48 kr. kiadása volt; ennélfogva a most folyó 1869/70. évre 1945 forint 30 kr. pénzmaradvány származott át. Ugyanez utóbbi évre készített előirányzat szerint a jövedelem 4560 forint, a kiadás pedig 3365 forintra tétetett. (Békés, 1870. március 27.., II. évf. 13. szám)