Műbírálat

Lapunk szerkesztőjének a múlt héten volt alkalma Bogyó színtársulatának egy előadását, a Szép Iliánna című színdarabot, melynek szerzője Moldoványi Gergely, végignézni. Nem akarunk ezen előadásról részletes bírálatot írni, de a színtársulat érdekében, mely legközelebb Csabára jön, szükségesnek találjuk kijelenteni, hogy a csabai közönségnek igen disztingvált ízlése lévén, az előadás technikai részét illetőleg is megvan az a határozott kívánalma, hogy a kosztüm a darab szellemével mindig párhuzamos legyen. Ha tehát a társulat Csabán boldogulni akar, figyelmeztetjük, hogy ez irányban is több műgondot kell kifejtenie, mint azt az említett előadásnál tapasztaltuk.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. február 1., VIII. évf. 14. szám)

 

Párbaj

Véres párbajról írnak a fővárosi lapok, mely Heinrich Ferenc és Krátky János csabai születésű hírlapíró közt folyt volna le, mely előbbeninek súlyos megsebesítésével végződött. A párbajvívók neve azonban nem bizonyos. Az ok egy színésznőről irt szigorú kritika lett volna.
(Békésmegyei Közlöny, 1880. július 29., VII. évf. 145. szám)

Kardpárbaj
Forrás: Siklóssy László: A magyar sport ezer éve II. Budapest : Országos Testnevelési tanács, 1928
 

A sajtó hatalma

Úgy halljuk, hogy a csabai városi elöljáróság annyira szívére vette a Békésmegyei Közlöny korholásait, miszerint a világítást az egész városban elterjesztendő külön budgetet készít, s mozgásba hoz minden követ a megyénél, a minisztériumnál, sőt még a királynál is, hogy ezt a kiadott pozíciót mint a teherviselő nép megvilágítására okvetlenül szükségeset helybenhagyni méltóztassanak. Denique, látszik, hogy a sajtónak mégis milyen roppant hatalma van! Már így lesz világosság Csabán, olyan, hogy még Gyula is elirigyli tőlünk.
(Békés, 1875. május 9., IV. évf. 19. szám)