Jegyzőválasztás

A Csabán f. hó 4-én megejtett jegyzőválasztásnál két szavazatszedő bizottság működött, melynél a következőképen folyt a szavazás. Az egyik küldöttségnél Gally Gyulára szavazott 372, a másiknál 208; Petrovszky Józsefre 160 és 118; Such Sándorra 22 és 17; Vidovszky Ferencre 44 és 39; Mácsanszky Jánosra 2 és 1. Összesen szavazott tehát 983 polgár, Gally Gyula kapott 580, Petrovszky József 278, Such Sándor 38, Vidovszky Ferenc 83 és Mácsanszky János 3 szavazatot. Gally Gyula 580 szavazata ellenében, a többieknek összesen csak 407 szavazatuk levén, Gally Gyula 173 általános szótöbbséggel jegyzőnek lett választva, és zeneszóval a városházára hozatván, a hivatali esküt azonnal letette.
(Békésmegyei Közlöny, 1880. július 6., VII. évf. 128. szám)

 

Hűke József (1815‒1880)

Egy derék tisztviselővel ismét kevesebb van. Hűke József, Csaba városának 33 éven át buzgó, lelkiismeretes jegyzője csütörtökön reggel 8 órakor elhunyt. A koros férfiú régóta betegeskedett, mindamellett hivatalos teendőit még a legutóbbi hetekben is pontosan igyekezett teljesíteni. Békés megyében született, itt nevelkedett. Mintegy 32 éves korában jött Csabára, hol azóta folytonosan köztiszteletben vitte hivatalát. A csabai közönség abban mutatta ki az elhunyt iránti kegyeletét, hogy temetésén a rossz idő dacára tömegesen jelent meg megtenni neki a végtisztességet. A sírnál Szemián Sámuel főjegyző megható beszédben búcsúzott el az elhunyt pályatárstól.
(Békésmegyei Lapok, 1880. április 11., II. évf. 42. szám)

Forrás: OSZK gyászjelentések (https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/663648)
 

A városi tanács megválasztása

Tegnapelőtt történt meg Csabán a városi tanács megválasztása. Az elhunyt Krcsmárik János volt jegyző helyére felkiáltással Jeszenszky Miklós orosházi jegyző lett megválasztva, kit ezennel úgy üdvözlünk, mint kiben városunk egy szakavatott hivatalnokot, s társadalmi életünk egy rokonszenves egyént nyert. Bírónak a civilizált, s tetőtől talpig derék Lepény Pálra esett a többség szavazata. A megválasztás után küldöttség sietett az új bírót lakásán üdvözölni; mire Lepény bíró úr meghatottan, tiszta magyarsággal válaszolt. Így a városházán is, hova a küldöttség éljen felkiáltások közt hozta. Albíró Zsíros Mihály és városi gazda Zahorán Pál lettek, Glacz Ferenc esküdt helyére pedig Fábry János lőn megválasztva.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. január 17., V. évf. 5. szám)

 

Gyász

Krcsmárik János, Csaba város egyik érdemes jegyzője, ki hosszú évek során vitte kitűnő szorgalommal e hivatalt, f. hó 18-án hosszú szenvedés után, életének 51. évében meghalt. Ő kezelte a városi adó- és telekkönyvi ügyeket, és alig van Csabán család, kinek birtokviszonyait emlékezetből ne ismerte volna. A város egy nagy, szorgalmas, szakmájában jártas tisztviselőt, barátai egy víg kedélyű társalgót, családja egy kitűnő családapát vesztett benne.
(Békésmegyei Közlöny, 1877. november 22., IV. évf. 93. szám)

Krcsmárik János gyászjelentése
Forrás: Békésmegyei Közlöny, 4. évf. 93. szám (1877. november 22.) 3. p.