Halálozás

Petrovszky Pál, Csaba városának hosszú időn át volt bírája és albírája tegnap délután egy órakor szélhűdés következtében elhalálozott. Még délig a Fiume kávéházban kedélyesen társalgott, s a rosszullét semmi nyoma sem volt rajta észlelhető. Derék, jellemes polgár volt, ki osztatlanul bírta Csaba polgárainak bizalmát, s így elhunyta a legméltóbb részvétet keltett.
(Békésmegyei Közlöny, 1880. október 20., VII. évf. 202. szám)

 

A városi tanács megválasztása

Tegnapelőtt történt meg Csabán a városi tanács megválasztása. Az elhunyt Krcsmárik János volt jegyző helyére felkiáltással Jeszenszky Miklós orosházi jegyző lett megválasztva, kit ezennel úgy üdvözlünk, mint kiben városunk egy szakavatott hivatalnokot, s társadalmi életünk egy rokonszenves egyént nyert. Bírónak a civilizált, s tetőtől talpig derék Lepény Pálra esett a többség szavazata. A megválasztás után küldöttség sietett az új bírót lakásán üdvözölni; mire Lepény bíró úr meghatottan, tiszta magyarsággal válaszolt. Így a városházán is, hova a küldöttség éljen felkiáltások közt hozta. Albíró Zsíros Mihály és városi gazda Zahorán Pál lettek, Glacz Ferenc esküdt helyére pedig Fábry János lőn megválasztva.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. január 17., V. évf. 5. szám)