Az evangélikusok hírei

— A b.-csabai evangélikus egyházban született a lefolyt évben 1390, tehát az előző évnél 34-gyel kevesebb; meghalt 1123, tehát az előző évnél 333-mal több; ami 265, vagyis az előző évnél 369-cel kisebb szaporulatot mutat. Eskettetett 268 pár, tehát az előző évnél 23 párral több. A szülöttek között ikrek tíz, hármas egy ízben fordultak elő.
— A b.-csabai evangélikus egyház az új évvel nagy dolgot mozgat, nagytemplomát akarja ti. kívül-belül tetemes áldozatra készen renoválni. Halmay építész urnák e célból benyújtott tervezete valódi remekmű; méltó rá, hogy az egyháztagokat osztatlan lelkesedéssel töltse el annak végrehajtására. A kiküldött bizottság feladata a 30.000 forintot meghaladó költséget megvizsgálni, fedezésére forrásokat nyitni, pedig halogatás nélkül, hogy a munka még e tavasszal megkezdhető legyen. Aki ismeri áldozatkészségét a csabai népnek, hol templomról van szó, előre is örül a gyönyörű monumentális műnek, mellyel városunk, megyénk rövid idő alatt ismét gyarapodni fog.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. január 12., VI. évf. 4. szám)

A nagytemplom homlokzata
Forrás: Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. főszerk.: Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1930. 265. p.
 

Presbiteri ülés

A b.-csabai evangélikus egyháznak július 4-én tartott presbiteri gyűlésén Linder Károly körlelkésznek a lefolyt vizsgáról beterjesztett jelentése örvendetes tudomásul szolgált. A tizennyolc iskola beiratkozott növendékeinek száma 2382. A beíratási díjakból 1300 forint állott az iskolák belszükségének fedezésére. Említést érdemelnek a tanyai és pusztai iskolák, melyekben 500-ra menő tanoncok nyertek több-kevesebb sikerű oktatást. Kívánnivaló csak az, hogy miként a magyar, úgy a tót nyelvű iskolákban is lehetőleg szeptemberben vegye a tanítás kezdetét ‒ a dívó úzus szerint.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. július 7., V. évf. 54. szám)

A nagytemplom homlokzata
Forrás: Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. főszerk.: Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1930. 265. p.
 

Egyházi értesítő

A b.-csabai evangélikus egyháznak 1877-re szóló népies irányú értesítőjéből álljanak itt csak a következők. Pénzben: bevétel 31.250, kiadás 31.145 forint. Búzában: bevétel 1851, kiadás 1850 köböl. Az egész évre kivetett adó tesz: 4906 forintot és 2504 hektár búzát. Az előző év hátraléka 4461 forint és 1874 hektár búza. — Az egyház 18 elemi iskoláján kívül csekélyebb áldozattal 8-at tart fenn a tanyákon, 200-at meghaladó tanonccal. Fenntartja ugyancsak a négyosztályú gimnáziumot. Az elemi iskolák szükséges tanszereinek, az íróeszközöknek beszerzéséhez, a tantermek tisztán tartásához, fűtéséhez a tanoncok a felsőbb osztályokban 90, az alsóbbakban 40 koronával járulnak. — Nagy szükségét látjuk hangoztatva egy méltó tanácsteremnek. Érdekes adat az egyház áldozatkészségéhez s gyarapodásához az, hogy 25 év óta tíz új iskolát s egy szép templomot épített!
(Békésmegyei Közlöny, 1878. március 28., V. évf. 25. szám)

Erzsébethelyi templom
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.
 

Tisztelgés a főispánnál

A b.-csabai evangélikus egyház szintén tisztelgett Beliczey István őméltóságánál. A presbitérium s tanári kar élén Haan Lajos lelkész úr üdvözölte az ünnepeltet, ama meglepő körülmény felelevenítésével, hogy e nemes család 1776-ban telepedett le megyénkben, s így éppen százados évfordulóján részesült ‒ Békés megye közönségének osztatlan örömére ‒ e magas kitüntetésben. Őméltósága ‒ az egyháznak szerencsekívánatait megköszönve ‒ kifejezést adott a reménynek, hogy bárha új társadalmi állásában keveset érintkezendik az egyházi testülettel, egyben ti. a hazaszeretetben hiszi, találkozni fognak.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. augusztus 20., III. évf. 67. szám)

 

Kuriózum

Kuriózum gyanánt megemlítjük, hogy szorgalmatosabb hivatalnokok, mint Csabán az evangélikus egyház hivatalnokai, talán egész Magyarországban nincsenek ‒ ezek az urak (az egyház elnökét, Szegény Ádám urat sem kivéve) télen-nyáron reggeli 6 órakor kezdik működésüket, és esteli 8 órakor fejezik be.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. május 14., III. évf. 39. szám)

 

Per a harang miatt

A b.-csabai ev. egyház köztudomásúlag új nagy harangjával megjárta, amennyiben az pár héttel a beszentelés után elrepedt, és használhatlanná vált. Az egyház pert indított a bécsi harangöntő ellen, aki készíté, minek folytán hétfőn délelőtt tartatott meg Kubek Sándor b.-csabai járásbíró személyes vezetése alatt a szakértői szemle, mely újdonságot nekünk az a sok rekedt harangszó súgott meg, mely a szemle alkalmával a leget eltölté.
(Békésmegyei Közlöny, 1875. november 28., II. évf. 95. szám)

Harang
Forrás: Vasárnapi Ujság, 39. évf. 49. szám (1892) 838. p.
 

Megrepedt a harang

A csabai ev. egyháznak nagy baja van. Híres 50 mázsás harangja, mely egy év előtt néhány ezer forintba került, megrepedt, s teljesen hasznavehetlenné vált. Mi lesz már most a harangozókból, akik oly büszkék voltak új harangjaikra?
(Békés, 1875. augusztus 1., IV. évf. 31. szám)

 

Tanítófogadás

A csabai polgárok között egy idő óta nagy izgatottság uralkodik amiatt, hogy a helybeli evangélikus egyház elöljárósága nem gondoskodik kellőleg a magyar iskoláról. Már több mint egy hónapja múlt, mióta országszerte fogdosva keresnek olyan kétségbeesett két embert, akik 500 forintos fizetésre jönnének nyomorogni és nyomorgatni azon cím alatt, hogy tanítók. Valóban csodálatos dolog, hogy a legnagyobb evangélikus egyház ilyen szerepre vállalkozott, és hogy nem bírja, vagy nem akarja belátni azt, miszerint ily eljárással csak megerősíti azon már-már közönségessé vált nézetet, hogy a felekezetek nem érdemesek arra, hogy iskoláik legyenek, mert élhetetlenek és fösvények. Jegyezzék meg maguknak a presbiter urak, hogy amit az iskolákon megtakarítanak, azt tízszeresen fogják megadni utódaik a börtönökre és csalókra!
(Békésmegyei Közlöny, 1874. november 1., I. évf. 40. szám)

 

Püspöki székhely

B.-Csaba ezúttal püspöki székhellyé leendett! Egy a közlő előtt fekvő érdekes és hivatalos tudósítás után konstatálva van azon ‒ a tudományos műveltséget, az egyház és iskolák körében tanúsított sokoldalú buzgó tevékenységet jutalmazó ‒ elismerő tény, miszerint a b.-csabai ev. ág. hitv. lelkész, esperes és tudós, dr. Szeberényi Gusztáv szuperintendenssé, a bányakerület püspökévé ‒ a befolyt 209 szavazatokból 105 szavazattal ‒ megválasztatott. A felszentelés B.-Csabán f. év szeptember 12-én, a hivatalbai beiktatás ugyanazon hó 30-án Pesten fog megtartatni. Ezen választás mindenesetre oly érdemdús, nagy tudományú férfiút ültetett az ev. ág. hitfelekezet egyik főpásztori székébe, hogy mind a választóknak, mind a választottnak kölcsönösen áldást, örömet és Istennek vezérlő oltalmát lehet szívből kívánnunk.
(Békés, 1872. augusztus 4., I. évf. 18. szám)

Dr. Szeberényi Gusztáv arcképe

Kapcsolódó irodalom:

Demmel József: A kettős identitás ára : a békéscsabai Szeberényi Gusztáv és a nemzetiségi kérdés a 19. századi evangélikus egyházban. Békéscsaba : Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézete, 2014.

Szeberényi Gusztáv Adolf: Néhai Szeberényi János ág. hitv. evang. püspök vezérfonala a konfirmálandók oktatásában. 6. kiad. Budapest : Hornyánszky ny., 1899.

Emléklapok. Kegyelete jeléül kiad. a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület néhai Szeberényi Gusztáv szeretett püspökének emlékére ; szerk. Händel Vilmos. Budapest : Hornyánszky, 1890.

Szeberényi Gusztáv Adolf: Szeberényi Gusztáv Adolf írásaiból. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Egyházközs., 2012.