Városunk polgárainak tegnap ismét alkalma nyílt a legszebb polgári jog gyakorlatára. Okot szolgáltatott erre Boczkó Dániel volt országgyűlési képviselőnknek kimúlta, kinek megüresedett helyét kellett vala ez alkalommal betölteni. A város 30.000 lelkéből kikerült s beíratott 1436 választó közül ‒ szabályszerűleg a templomokban, a templomok előtt, nyomtatott s kifüggesztett falragaszokkal, ezenfelül a központi bizottság buzgósága folytán nyomtatott egyéni cédulákon közzétett időre ‒ megjelent a választás helyén 350 választó.
Ne mondjuk, hogy ez nagy közönyösség, mely a népnek a törvényhozásba közvetett befolyás fontosságának fel nem ösmerésére mutat; ne tartsuk okául, hogy a polgári körben megalkotott követjelölt egyénisége a közönség minden osztályát ki nem elégíté. Sőt ne mondjuk, hogy nem lévén ellenjelölt, a cselekvő pártnak nem állott érdekében nagyobb tevékenységet kifejteni a párt tagjainak mesterséges szaporításában; nyugodjunk meg inkább azon hitben, hogy a nép az elkésett mezei munka folytatását sürgősebbnek tartá a követválasztásnál, s azért nem jelent meg.
A választók tekintélyes része tehát, a polgári kör helyiségéből kiindulva, dicséretes rendben és csendben a kitűzött 9 órára a választási helyen megjelent. A választási elnök röviden, tapintatosan előadá a feladat fontosságát, s a választókat követjelöltjük megnevezésére hívta fel ‒ mire Kemény Mihály neve hangoztatott. Akadt azonban történetesen 10 választó, ki Karassiay István urat, a megye jelenlegi első alispánját hozta javaslatba. Erre természetesen szavazás következett, mely két óra lefolyása alatt véget ért. Kemény Mihály, a nyilvános, politikai hitvallását előlegesen, írásban közlött jelölt kapván 262 szavazatot, az esetleges jelölt pedig, ki csendes munkásságában Gyulán a hivatalos asztalnál intézte napi teendőit, tudtán kívül 88 szavazattal lett megtisztelve.
Az eredményt csakhamar hirdeté a városházára tűzött zászló, melyen nagy betűkkel írva áll: Éljen Kemény Mihály.
Ami újonnan megválasztott követünk politikai hitvallását illeti, ki a programjában is kifejtett elvei szerint a 67-i kiegyezésnek ellenese, ki önálló pénzt és hadügyet, külön külképviseltetést kíván, ki állítja, hogy a mi sarkalatos ügyeink felett hazánkon kívül felelősség nélkül intézkednek, ki sem fényes múlttal, sem tág körű jelennel nem dicsekedhetik, teljes életében a nép között élt, annak jogait védte, tehát igazi demokrata ‒ a balközéphez tartozik.
Elválasztása után következett megköszönő beszédében tudtára adá a választóknak, hogy ő mint honvéd sokat szenvedett ‒ bujdosásában itt talált menedéket ‒, és ha a balsors újra vészt hozna hazánkra, őt nemcsak a törvényhozás zöld asztalánál, de a csatamezőn is készen találandjuk. A polgári erények elősorolása, az önfeláldozási készség általános tetszéssel találkozott, és a választó közönség elérzékenyülve lelkesedésében, a Szózat első versének eléneklése után szép csendesen szétoszlott.
(Békés, 1870. október 30., II. évf. 44. szám)
Címke: BoczkóDániel
Boczkó Dániel
Tőlünk nem függő okok miatt csak elkésve jelezhetjük B.-Csaba városa országgyűlési képviselőjének s Békés megye bizottmányi tagjának folyó hó 9-én csabacsűdi birtokán, 81 éves korában történt kimúlását. A köztiszteletben részesült ősz hazafi a magyar képviselőház legidősebb tagja volt, s rendíthetlen hazafisága által, éltében minden pártok közös elismerését érdemlé ki személye iránt. Az ő honfiérdemei sokkal ismeretesebbek, semhogy azok részletes felemlítésébe
bocsátkozni szükséges volna, s ha egyet azok közül mégis felemlítünk, tesszük azt annak igazolására, hogy a történelem is méltányolá, elismeréssel jegyzé fel hazafitettének azon egyikét, mely legtöbb fényt áraszt a boldogultra. Horváth Mihály jeles történészünk a magyar függetlenségi harcról írt munkájában, az 1849. évi február 8-án vitt aradi ütközet rajzát adván, annak sikerét Boczkó Dániel (akkor kormánybiztos) erélyes és bátor fellépésének tulajdonítja, ki a harc tüzében ‒ a már-már hátráló magyarok elé állván ‒ ezeket visszatereli, s a 29. zászlóaljat lelkesítő szavakkal az ellenség megrohanására buzdítván, oly nagy lőn a szavainak hatása, hogy a magyarok, dacára az őket fogadott gyilkoló kartácstűznek, az ellenségre rohantak, annak nagy részét levágják, leszúrják, és a városból lőszerei hátrahagyásával kiűzik.
Ez egy tette magában véve is elég arra, hogy emlékét megörökítse a férfiúnak, kinek sírja felett egy ország kegyelete lebeg.
⁕ ⁕ ⁕
Boczkó Dániel temetése Pesten 12-én, délután fél 3 órakor ment végbe a Szövetség utcából. A Pesten időző képviselőkön kívül ügyvédek, polgárok, a presbitérium tagjai is számosan voltak jelen a végszertartáson, melyet Székács József evangélikus püspök végzett. A rövid, de tartalmas szónoklat után a Nemzeti Színház énekkara énekelt el egy gyászdalt. A holttestet egész a vámig kísérte a tömeg, ahonnan aztán a jó barátok és Csaba város küldöttei mentek a holttetemmel a temetőig. A tetemet a családi sírboltba fogják eltemetni.
(Békés, 1870. szeptember 25., II. évf. 39. szám)
Kapcsolódó irodalom:
Aradvármegye és Arad szabad királyi város monographiája. szerk.: Jancsó Benedek. Arad : Monographia-bizottság, 1892-1895.
Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti. szerk.: Pálmány Béla. Budapest : Magyar Országgyűlés, 2002. 127–128. p.
Boczkó Dániel, az aradi csata elfeledett hőse. összeáll.: Baur Edina. In: Békés Megyei Hírlap, 53. évf. 62. szám (1998. március 14–15.) 11. p.
Boczkó Dániel. (1789–1870.) In: Vasárnapi Ujság, 17. évf. 45. szám (1870. november 6.) 1–2. p.
Boczkó Dániel. In: Békés, 2. évf. 39. szám (1870. szeptember 25.) 3. p.
Bukovinszky István: Ki volt Boczkó Dániel? In: Békés Megyei Népújság, 43. évf. 114. szám (1988. május 14.) 7. p.
Czeglédi Imre: Boczkó Dániel, az 1848–1849. évi szabadságharc kormánybiztosa. In: Békési Élet, 13. évf. 4. szám (1978) 435–445. p.
Felavatták Boczkó Dániel mellszobrát. In: Békés Megyei Hírlap, 53. évf. 195. szám (1998. augusztus 21.) 1., 3. p.
Gracza György: Az 1848–49-iki magyar szabadságharcz története. Budapest : Lampel, 1894–1898.
Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozográfiája : 1715–1848. Gyula : Békés Megyei Levéltár, 2009. 235. p.
Koszorús Oszkár: Orosháza jelesei a XIX. század végéig I. Orosháza : Orosháza Város Önkormányzata, 1994. (
Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez. vál. és sajtó alá rend. Jároli József. Gyula : Békés Megyei Lvt., 1998.
Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja, 1825–1848. Budapest : Argumentum Kiadó : Országgyűlés Hiv., 2011.