A bosszú

Csaba város képviselő-testületének keddi gyűlésén, melyen igen gyér számban jelentek meg a képviselő urak, Haan Lajos lelkész úr, Zsilinszky Mihály úr apósának indítványára és más rokonok támogatása mellett, Zsilinszky Endre úr lapját a község közlönyévé avatták, és anyagi segélyben is részesíteni határozták. Hogy a fiatal lapot ‒ a mi lapunk ellenében, mely 6 év óta tesz szolgálatot a megyének és e községnek ‒ a község közlönyévé választották: ahhoz nincs szavunk, de hogy anyagi segélyben is részesítik, mikor mi eddig is 6 éven át ingyen és gyorsabban hoztunk minden, a községi életre vonatkozó nevezetesebb mozzanatot, s mikor azt ezentúl is megteendjük, midőn tehát merő feleslegesség arra pénzt költeni, ahhoz igenis van szavunk, s nyíltan kimondjuk, hogy ez nem egyéb, mint ellenünk való bosszú és egy porció vastag nepotizmus. No de mi ki fogjuk heverni ezt is, és rezignációval viseljük ezt a jóakaratú „csapást” is. Csodálatra méltó volna, hogy a város ily privát ambíciókat vesz védszárnyai alá, és nyíltan egyik vagy másik lap pártjára áll, ha nem tudná az egész megye, hogy a képviselő-testületben minden 2. vagy 3. ember vagy Zsilinszky Endre úr, vagy Povázsay nyomdász úr rokona, sógora, pajtása!! Ilyenekkel kell nekünk 6 évi fáradozás után küzdenünk. De azért megleszünk ‒ hisszük és reményljük!
(Békésmegyei Közlöny, 1879. december 11., VI. évf. 134. szám)

Békésmegyei Lapok rövid leírás
Forrás: Vasárnapi Ujság, 27. évf. 6. szám (1880. február 8.)
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük