Égbekiáltó dolog

Mindig újabb és újabb panaszok merülnek fel az illetékek helytelen kivetése és behajtása körül, és nincs senki, aki ezen már tűrhetetlenné váló állapotokon segítene. Különösen aziránt temérdek panasz merül fel, hogy egy és ugyanazon illetékeket kétszer fizettetik. Ilyen eklatáns esetet közölnek velünk. — Áchim L János úr, egyik legjobb módú csabai gazda, valami örökösödési ügyben 700 forint illetéket fizetett. Egyszerre ugyanezen illetékért egzekuálják. Akármilyen jómódú az ember, 700 forintot kétszer mégsem szeret fizetni. Bead egy folyamodványt az adófelügyelőséghez, ez átteszi a pénzügy-igazgatósághoz, ez pedig el nem intézi, s most kitűzik ellene a már befizetett illetékre az árverést. Ezt elkerülendő még egyszer lesz kénytelen fizetni. Aztán, ha elintézték ügyét, s meggyőződtek, hogy kétszer fizetett, lótnia-futnia és költekeznie kell, míg visszakapja a jogtalanul felvett pénzt. Ily ügyekben, hol már fizettek, több árverés van most Csabán kitűzve szegény emberek ellen, kik éppen most a téli hónapokban nem fizethetnek. Pénzüket tán visszakapják valamikor, de ingóságaik elkótyavetyéltetnek. — Kérünk erélyes intézkedést, mert égbekiáltó dolog az ilyesmi!
(Békésmegyei Közlöny, 1879. december 7., VI. évf. 132. szám)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük