Augusztus 20.

Szent István király ünnepén tegnap f. hó 20-án, délelőtti 10 órakor a csabai evangélikus magyar templomban ünnepélyes isteni tisztelet volt, amidőn is Petrovics Soma jeles hitszónokunk egy szép beszédet tartott, melynek végeztével a helybeli férfidalkar a magyar Himnusznak két előversszakát meglepő összhangzattal éneklé el. Az ünnepélyes isteni tiszteleten nagyszámú közönség volt jelen. Ugyanez napon a helybeli katolikus templomban is ünnepélyes isteni tisztelet volt, a helybeli katonaság kivonulása mellett.
(Békésmegyei Közlöny, 1879. augusztus 21., VI. évf. 86. szám)

Szent István megkeresztelése. Benczúr Gyula festménye
Forrás: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 32. szám (1900. augusztus 12.) 1. p.
 

Augusztus 20.

István király ünnepén a b.-csabai evangélikusok magyar templomában népes, válogatott közönség áldozott a nemzeti kegyelet oltárán. A hazafias tartalmú ének- és beszédre a lelkesedés ihlete látszott az arcokon. Főispánunk őméltósága, a városi elöljáróság testületi megjelenése nagyban emelte az ünnepélyt, melyen az intelligencián kívül értelmesb gazdaközönségünk is részt vett, bizonyságául annak, hogy a nemzeti kegyelet dolgában s a keleti vérengzésekkel szemben egy szív, élek vagyunk Isten házában.
(Békésmegyei Közlöny, 1877. augusztus 26., IV. évf. 68. szám)

Szent István átveszi a kereszténység jelvényeit
Forrás: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 17. szám (1895)