Csaba-Szőlős nem válik

A csaba-szőlősiek kérvénye, melyet a kormányhoz azon célból nyújtottak be, hogy Csaba városától, melynek külvárosát képezik, elszakadhassanak, és külön községgé alakulhassanak ‒ mint halljuk ‒, nem járt rájuk nézve a várt sikerrel, mert a belügyminiszter kérelmüknek helyt nem adott. Ez ügy eléggé ismeretes közönségünk előtt. Az elszakadást nem pártolta sem Csaba városa, sem a vármegye, éspedig éppen a csaba-szőlősiek érdekében belátva, hogy mint önálló község nem bírnák magukat fenntartani; most a miniszter is kimondotta a végszót. Hisszük, hogy már most a józan szőlősiek nem fognak többé hallgatni az izgatókra, akik haszon- és hivatallesésből folytonosan izgatják a város ellen, s végre-valahára vége szakad a huzavonának. De viszont reméljük, hogy Csaba városa sem fogja figyelmen kívül hagyni Csaba-Szőlősnek érdekeit, hanem azokat úgy fogja respektálni, hogy a lakosságnak nem lesz többé oka azt mondani, hogy a város mostohagyermekeként bánik velük.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. december 13., VIII. évf. 150. szám)

 

Új iskola Csabán

A csabai evangélikus egyház presbitériuma múlt heti gyűlésén elhatározta, hogy Csaba-Szőlősön már három iskola lesz. De még az is csekély szám a korcsmákhoz képest, mert míg az iskolák száma jelenleg kettő, addig a korcsmáké tizenkettő. Jó lenne a regáletulajdonos közbirtokosságnak figyelembe venni e kiáltó aránytalanságot, s meggondolva, hogy egy korcsma többet ront a nép erkölcsén, mint amennyit 10 iskola javít, igyekeznék rajta, hogy a korcsmák száma Csaba e szép jövőjű külvárosában kevesbedjék. Az evangélikus egyháznak nagy érdemei vannak az iskolaügy terén. Alig múlik egy esztendő, hogy figyelemre méltó javítást ne tenne az iskolákban; vagy új tanszéket rendszeresít, vagy új épületeket emel. A múlt évben is két igen szép iskolaépületet állított.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. november 17., VIII. évf. 139. szám)

Erzsébethelyi templom
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.
 

Megyei intézkedések

A legutóbbi megyei közgyűlés a házaló kereskedés Csabán leendő eltiltására nézve beadott kérvénynek helyt adott, ellenben azon kérvényt, mely szerint Szőlős-Csaba külön községgé akar alakulni, elutasítólag intézte el.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. szeptember 20., VIII. évf. 114. szám)

Házaló zsidó (Jankó János rajza)
Forrás: Vasárnapi Ujság, 14. évf. 51. szám (1867. december 22.)
 

A szőlős-csabai orgona

— A szőlős-csabai templom orgonája július 9-én lett egy népes bizottság szakszerű megvizsgálása után hivatalosan által véve. Az orgona általában kifogástalan műnek s árát tekintve ‒ 2500 forint ‒ felette olcsónak ítéltetett, mely után Saskó Márton orgonaépítő urat a maga szakmajában a b.-csabai evangélikus egyház a legmelegebben ajánlhatja. Feljegyzésre méltó körülmény, hogy B.-Csabán ez az első orgona, melynek utolsó porcikája is helyben készült.
— Hány darabból áll az orgona? E kérdést veté fel a megejtett orgonaátadásnál valaki. Én ‒ úgymond az építő ‒ nem tudom, apám azonban (ki tudvalevőleg szintén e szakmában tekintély) azt szokta mondani, hogy az orgona minden egyes részét 1 krajcárral számítva, meg van űzetve. A csabai új orgona ez alapon 250.000, tehát ¼ millió részecskéből van összeállítva.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. június 12., VIII. évf. 84. szám)

Erzsébethelyi templom
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.

Kapcsolódó irodalom:

• A békéscsabai evangélikus gyülekezet 300 éve : tanulmányok Békéscsaba evangélikusságáról. Szerk.: Jároli József. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Egyházközség, 2018
• A művelődés évszázadai Békéscsabán. Szerk.: Käfer István, Köteles Lajos. Békéscsaba : Polgármesteri Hiv., 1998
• Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. Főszerk.: Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék Ny., 1930
• Evangélikus templomok. Szerk.: Kemény Lajos, Gyimesy Károly. Budapest : Evangélikus Templomok Kiadó, 1944
• Tábori György: A városrendező : Sztraka Ernő városi mérnök munkássága. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Emlékház, 1993
• Zelenyánszki András: Erzsébethely, Jamina, Vinice regénye avagy Békéscsaba V. kerületének története a kezdettől napjainkig. Békéscsaba : Zelenyánszki A., 2005

 

Önálló község vagy külváros?

Csaba-Szőllős, ezen Csaba melletti 3-4000 lakostól álló csabai telep évről évre gyarapodik, és egyre csinosabb házak épülnek. Egyes lakosainak azon körülménynél fogva, hogy ők az országos adóba 6000, a községi adóba 2300 forintot fizetnek, az a gondolata támadt, hogy vajon őrájuk nézve nem volna-e előnyösebb, ha az anyavárostól elszakadnának, s külön önálló községgé alakulnának. Idő folytán e gondolat mind jobban és jobban hódított, bár sokan nem tartották üdvösnek az elszakadást. Most a kezdeményezők annyira vitték a dolgot, hogy ez ügyben a csabai főszolgabírónál is lépéseket tettek. E tárgyban Fábry Károly ügyvédnél is volt egy küldöttség, aki vasárnap Csaba-Szőllősön, az iskola helyiségébe értekezletre hívta az érdeklődőket, kik közül 150-en meg is jelentek. Kezdetben könnyen s általános tetszés közt folyt az eszmecsere, de amint az elnök kimondta, hogy a föld után járó illetéket ott kell majd fizetni, amely határban az fekszik, általános lett az elégedetlenség. A gyűlés eredménye az lett, hogy ilyen feltételek mellett majd csak akkor szakadnak el a csaba-szőllősiek a várostól, mikor majd a város megunja őket. A gyűlés azon fanyar óhajjal oszlott szét, hogy csak legyen úgy, mint régen volt. Egyébiránt  Fábry Károly a közóhaj biztos megtudása céljából azt javasolta, hogy aláírási ív köröztessék a lakosság között, s akik a különválást kívánják, arra jegyezzék fel neveiket, ami el is fogadtatott.
(Békésmegyei Lapok, 1880. május 11., II. évf. 55. szám)

Erzsébethelyi templom
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. közread. Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005.
 

Rendőrség a szőlőkben

Csaba-Szőlősben, Csaba város e külvárosából (melyet még mindig szeretnek az értelmetlen jaminai szőlők nevével illetni) örömmel értesítenek bennünket, hogy ott a múlt héten kezdte meg működését az eddig szokásos éjjeli őrök helyett a rendes városi rendőrség.
(Békésmegyei Lapok, 1880. április 13., II. évf. 43. szám)

Pécsi rendőrök
Forrás: Ernyes Mihály: Fejezetek a rendőrség történetéből. Pécs : Betűcenter, 1994