Műbírálat

Lapunk szerkesztőjének a múlt héten volt alkalma Bogyó színtársulatának egy előadását, a Szép Iliánna című színdarabot, melynek szerzője Moldoványi Gergely, végignézni. Nem akarunk ezen előadásról részletes bírálatot írni, de a színtársulat érdekében, mely legközelebb Csabára jön, szükségesnek találjuk kijelenteni, hogy a csabai közönségnek igen disztingvált ízlése lévén, az előadás technikai részét illetőleg is megvan az a határozott kívánalma, hogy a kosztüm a darab szellemével mindig párhuzamos legyen. Ha tehát a társulat Csabán boldogulni akar, figyelmeztetjük, hogy ez irányban is több műgondot kell kifejtenie, mint azt az említett előadásnál tapasztaltuk.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. február 1., VIII. évf. 14. szám)

 

Örvendetes eredmény

A csabai izr. iskolában megtartott vizsgák igen örvendetes eredményt mutattak fel. Az iskola úgy tanrend, mint berendezés tekintetében teljesen megfelel a törvény szabta kellékeknek. A tannyelv kizárólagosan magyar, s örömmel tapasztaltuk, hogy még oly növendékek is, kiknek német az anyanyelvük, tisztán, menten minden idegen kiejtés alól ejtik ki a magyar szót. Különösen Lerner Jakab, az első és második osztály tanítója érdemli teljes elismerésünket, mert dacára annak, hogy legküzdelmesebb feladat neki jutott, tanítványainak szabatos és értelemről tanúskodó feleletei teljesen meggyőztek arról, hogy e feladatnak teljesen megfelelni képes. Halljuk, hogy az iskolaszék a félévi vizsgákat eltörölni szándékozik, mert míg egyrészt kevés tájékozhatót nyújt a tanítványok előhaladásáról, másrészt nagyon sok időt rabol el és zavarólag hat a tanítás egyöntetűségére.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. január 27., VIII. évf. 12. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• Révész Fülöp: A Békéscsabai Izraelita Hitközség múltja és jelenje. Békéscsaba : Tevan ny., 1926

 

Népmozgalmi kimutatás

— 1880-ban született összesen 1753, fiú 874, leány 879; ezek közt volt törvénytelen 50, ikrek 25 esetben. Házasult 356 pár. A hallottak száma 1628, férfi 839, nő 789. Az életkort tekintve: 0‒1 évig 509, 1‒5-ig 565, 5‒10-ig 89, 10‒20-ig 69, 20‒30-ig 48, 30‒40-ig 62, 40‒50-ig 48, 50‒60-ig 68, 60‒70-ig 35, 70‒80-ig 62, 80‒90-ig 20, 90‒100-ig 3. Az elmúlt évben így a szaporulat 125, mi az előbbeni évekhez arányítva igen csekélynek mondható. Ez évben többnemű járvány lépvén föl, leginkább a gyermekek közül vivén magának áldozatot.
— 1880-ban a csabai evangélikus egyházban száma a szülötteknek volt 1403, a meghaltaké 1363, s így a szaporulat csak 40 lélek. Rég nem szedte ugyanis a halál angyala, főleg bélhurutban, a gyermekek közül oly sűrűen áldozatait, mint a lefolyt esztendőben.
— Csabán a múlt évben összesen 356 házasság köttetett, éspedig evangélikus 266, katolikus 73, zsidó 14, görögkeleti 3. Gyermek született összesen 1790, evangélikus 1070 a városban és 257 a szőlőkben, katolikus 367, oláh 38, zsidó 58, összesen 1790. Meghaltak: evangélikus Csabán 1120 és a szőlőkben 286, katolikus 274, oláh 31, zsidó 26, összesen 1737.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. január 9., VIII. évf. 4. szám; 1881. január 18., VIII. évf. 8. szám; 1881. január 20., VIII. évf. 9. szám)

Precíziós mérleg
Forrás: A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)
 

Elöljárósági választás

Az e hó 4-én Csabán megejtett elöljárósági választás eredménye: bírónak Lipták L. János, albírónak Zsíros Mihály, gazdának Kesjár Aradszky György, esküdteknek az I. tizedben Kovács György és Janovszky András, a II. tizedben Lepény András és Fábry János, a III. tizedben Griecs T. Mihály és Korcsok János, a IV. tizedben Hricsovinyí János és Maczák H. Márton, az ószőlőkben Petrovszky János, a jaminai szőlőkben Kosa István lettek megválasztva.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. január 6., VIII. évf. 3. szám)

 

Átszállították Gyuláról a telekkönyveket

A csabai telekkönyveket 11 nagy ládába csomagolva a december 31-i esti vonattal szállította át a Hajnik Béla, Szulimán Ödön és Gruman Károly urakból álló átvevő küldöttség.
(Békésmegyei Híradó, 1881. január 5., III. évf. 2. szám)

 

Népszámlálás

— A népszámlálás Csabán holnap veszi kezdetét. A feladat tanulmányozása végett az ügynökök és a felülvizsgálók több esetben összehívattak, s így reméljük, hogy a népszámlálás Csabán minden akadály nélkül fog keresztülvitetni. E helyen megemlítjük, hogy a népszámláláshoz szükséges nyomtatványok, melyek Csabára érkeztek, egy egész szekér rakományt tesznek ki. Elképzelhető tehát, mennyi szükséges az egész országban ezen nyomtatványokból.
— Csabán az újévvel megindított népszámlálás befejeztetvén, a 4891 gyűjtőíven összesen 16.187 férfi és 16.346 nő lett összeírva, s így Csaba lakosainak száma az 1880. év utolsó napján 32.533 lélek volt. Eszerint Csaba lakossága a legutóbbi népszámlálás óta 2500 lélekkel szaporodott, ami ‒ ha tekintetbe vesszük, hogy azóta Kondoros község megalakultával az oda csatolt puszták lakossága elszakadt Csabától ‒ elég szép szaporulat.
(Békésmegyei Közlöny, 1881. január 1., VIII. évf. 1. szám; Békésmegyei Lapok, 1881. január 23., III. évf. 10. szám)