A Békés Megyei Könyvtár helyismereti Wordpress honlapja
A csabai karácsony előtti f. hó 23-i hetivásár, kivéve a terményfélékre, a beálló karácsonyi ünnepek folytán igen élénk volt; ez a hetivásár nem a kereskedőké, hanem a gazdasszonyoké volt, kik a kedves kicsinyek és az ünnepi asztal részére mindenféle kacsákat, pulykákat, libákat, különféle néven nevezendő kolbászt és hurkákat stb. vásároltak nagy mennyiségben össze.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. december 27., I. évf. 48. szám)
Csabán, dacára, hogy az ég boltozata hetek óta setét felhőkkel van bevonva, s ömlenek alá az ég esővel megtelt csatornái, azt hiszik, hogy a holdvilág mindezen nehézségek dacára keresztültöri a koromsetét felhőkön az éjt megvilágító sugarait, s bevilágosítja a vasúttól városunkba bevezető sártengert képező közlekedési utakat úgyannyira, hogy a város utcalámpáit meggyújtatni teljesen felesleges. Nagyon tévednek az illetők, ha azon reményben ringatják képzelmeiket, hogy a hold minden időben, látván az éj sötétségében botorkáló utazóközönséget, magára vállalhatja a világításra szánt lámpák sötét hallgatását, s kénye-kedve szerint szétterjesztheti világító sugarai özönét. Most csak a lámpák, de a hold nem világíthat!
(Békésmegyei Közlöny, 1874. december 20., I. évf. 47. szám)
Az Országgyűlés szombati ülésén Békés megye kérvénye tárgyaltatott, melyben a 3 éven alóli tinók a belügyminisztérium által megengedett leöletése ellen felszólalt. Csaba város képviselője, Kemény Mihály úr emelt szót a kérvény érdekében, egyszersmind interpellálván a belügyminisztert aziránt, vajon szándékozik ez ügynek országos rendezése tekintetéből törvényjavaslatot a Ház elé terjeszteni, mit az interpellált miniszter minél előbb megtenni ígért.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. december 20., I. évf. 47. szám)
Bukovinai csángó magyarok látogatták a napokban Csabát. A bukovinai hat magyar faluból valók, s oly tősgyökeresen és tisztán beszélnek magyarul, hogy az ember lelke örül, ha hallja, és kedve kerekednék a hazafi hallgatónak egypárt közülük Budapestre, e „sváb kolinába” letelepíteni, hogy terjesszék a nagy német faluban, mely történetesen egyszersmind az alkotmányos Magyarországnak fővárosa, egy kicsit a magyar szót. Idejövetelük célja templomuk és iskolájuk részére egy kis pénzt gyűjteni.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. november 29., I. évf. 44. szám)
Kapcsolódó irodalom:
• Belényesy Márta: Kultúra és tánc a bukovinai székelyeknél. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1958.
• Fábián Ágostonné: Az eltáncolt papucsok : bukovinai székely népmesék. Budapest : Móra, 1984.
• Kóka Rozália: Bukovina, Bukovina… : utam végén visszanézek. Budapest : Fekete Sas Kiadó, 2017.
• Kóka Rozália: Virágszépzöld Anna : bukovinai székely népmesék, mondák, legendák. Budapest : Timp, 2008.
• Sebestyén Ádám: Népdalcsokor : bukovinai, andrásfalvi népdalok. Budapest : Underground Kiadó, 2017.
B.-Csabán folyó hó 8-án tartatott meg a Békés megyei agarászdíjverseny. A vadászok a Fiume szállodában jöttek össze; innen 9 órakor ‒ számos kocsi kísérete mellett elindulva ‒ a szt.-miklósi tanyáknál kezdték meg a versenyt. 12 agár volt bejegyezve, melyek közül Petőfi István és Urszinyi Béla urak agarai találtattak legjobbaknak, azonban az időből kifogyván, folytatólag másnap határoztatott el a 2 agár közti verseny, mely alkalommal Petőfi István úr agara nyerte el az első díjat, egy díszes kiállítású ezüstbillikomot.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. november 15., I. évf. 42. szám)
Megfoghatlan, hogy itt Csabán, oly népes városban nem tud megélni egy ruhakereskedő; ezelőtt volt kettő, most nincs egy sem. Aki pedig szándékozik ruhát venni, az kénytelen a szomszéd városokba átrándulni, vagy pedig bevárni az országos vásárt.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. november 8., I. évf. 41. szám)
Tekintetes szerkesztő úr! A Békésmegyei Közlöny 38. számában az Újdonságok rovata alatt egy B. F. nevezetű csabai mérnökre vonatkozó újdonság jelent meg. Csodálva olvastam újdondász úr emez irodalmi termékét, melynek helyreigazítását becses lapjában tekintetes szerkesztő úr ismert lojalitásától bizton várni bátorkodom. Cikkíró állításaira ugyanis annyit jegyzek meg, hogy B. F. mérnök úr, ha a magyar nyelvet tökéletesen nem is bírja, és ha a magyar szavakat németesen is ejti ki, de iparkodik megtanulni, sőt gyermekeit egészen magyarosan nevelteti, és nemhogy a magyar nép ellen nyilatkoznék, de szóval és tettel mellette van, e hont új hazájának tekintvén. Végre, hogy ki bélyegezhető a csőcselék elnevezéssel, az, aki a társadalomban mint szellemi produktív erő működik, és ki egyedül szellemi munkája után él? Ennek megítélését tekintetes szerkesztő úr és a t. olvasóközönség ítéletére bízom. N. N.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. november 1., I. évf. 40. szám)
A csabai polgárok között egy idő óta nagy izgatottság uralkodik amiatt, hogy a helybeli evangélikus egyház elöljárósága nem gondoskodik kellőleg a magyar iskoláról. Már több mint egy hónapja múlt, mióta országszerte fogdosva keresnek olyan kétségbeesett két embert, akik 500 forintos fizetésre jönnének nyomorogni és nyomorgatni azon cím alatt, hogy tanítók. Valóban csodálatos dolog, hogy a legnagyobb evangélikus egyház ilyen szerepre vállalkozott, és hogy nem bírja, vagy nem akarja belátni azt, miszerint ily eljárással csak megerősíti azon már-már közönségessé vált nézetet, hogy a felekezetek nem érdemesek arra, hogy iskoláik legyenek, mert élhetetlenek és fösvények. Jegyezzék meg maguknak a presbiter urak, hogy amit az iskolákon megtakarítanak, azt tízszeresen fogják megadni utódaik a börtönökre és csalókra!
(Békésmegyei Közlöny, 1874. november 1., I. évf. 40. szám)
Munkácsy Mihály Csabáról eltávozván, tisztelői Pesten táncvigalommal összekötött bankettet rendeztek részére, mely alkalommal neje, a francia bárónő Pulszky Ferenccel nagyban járta a lassú és friss magyarokat.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. október 25., I. évf. 39. szám)
Egy magyarfaló vasúti hivatalnok, B. F. nevezetű csabai vasúti mérnök ahelyett, hogy valahára megtanulná a magyar nyelvet, és megbecsülné a magyar hazát, mely neki is kenyeret ad, bátorkodik azt úton-útfélén nyilvánosan ócsárolni, a nemzetet ostobának, szokásait nevetségeseknek nevezni. Jó volna, ha már életbe léptetné a magyar minisztérium azon írott malasztját, hogy mindazon vasúti hivatalnokok, kik az 1875. év első napjáig a magyar nyelvet nem bírják, elbocsáttassanak, akkor Magyarország ily csőcseléktől megszabadulna, mely semmi kímélettel nincs azon nép iránt, melynek kenyerén hízik.
(Békésmegyei Közlöny, 1874. október 18., I. évf. 38. szám)