Esténként egész népvándorlás vonul a nagytemplom terére, kisebb és nagyobb székeket cipelve az ott elkerített helyhez, hogy az akrobaták mutatványait megbámulja. Belül a finomabb közönség élvezi a hajmeresztő látványt, és gyönyörködik abban, mint forog veszélyben embertársa élte; visszafojtott lélegzettel lesi az akrobata borzasztó ugrásait, és elhiteti magával, hogy mulat. Hát még a külső publikum! Százával tódulnak a kerítéshez, a székeket oda állítják, és mint egy nagy páholyból, áhítattal nézik végig az előadást. El sem fér a nagy közönség bent és a kerítés körül; de néhány atyafi gondoskodik arról, hogy még többen részesülhessenek a műélvezetben. Néhány szénásszekér odaáll a kerítés mellé, s pár pillanat múlva el vannak azok lepve magas publikummal, mely még a bent ülő finomabb közönséget is lenézi… Mikor pedig egy jó színtársulat üti fel itt tanyáját, ritkán lát telt házat. — Elég szomorú ez.
(Békésmegyei Közlöny, 1880. augusztus 8., VII. évf. 152. szám)
