Valami Csaba szépítéséhez

Oly dicséretesen talán nem halad vármegyénk egy községe sem, mint Csaba. Aki csak 5-10 év előtt látta, ma alig ismerne reá, úgy átalakult, rendezkedett. Az előbbi célszerűtlen pallók helyett jó téglajárók biztosítják a legsárosabb időben is a tisztán járhatást az utcákon. Az új építkezési szabályoknak minden utcán hangosan szóló tanújuk van, sőt már palotaszerű épületek is emelkednek. A főutca és mellékutcák szabályosan be vannak fásítva. Utcáit, különösen főterét rendesen tisztogatják. A csapadék- és talajvizet rendszeresen levezetik, s a vizet nem hagyják az utcákon poshadni, mint sok megyei községben. A város a Széchenyi ligetből pompás parkot alakított stb.
Mindez a város képviselő-testületének, a tanácsnak, de főleg a városi mérnöknek köszönhető, akik gondosan őrködnek a város szükségletei felett, s azok e szükségleteket a lehetőséghez képest kielégítik. Hisszük, hogy ezután is a megkezdett jó úton fognak haladni.
Volt alkalmunk látni azt a nagy műszaki munkálatot, melyet a város mérnöke készített, s a képviselő-testület nemrég kivitelre elvileg el is fogadott, értjük a csapadékvizek levezetésének új tervét; ha azt egypár év alatt keresztülviszik, egy hatalmas lépéssel fogják a várost tovább vinni.
(Békésmegyei Lapok, 1879. augusztus 17., I. évf. 41. szám)

Kapcsolódó irodalom:

• Ádám Gusztáv: Békéscsaba műszaki vonatkozású alkotásai. Békéscsaba : Ádám G., 1930
• Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. Főszerk.: Konriss Géza. Békéscsaba : Körösvidék Ny., 1930
• Békéscsaba r. t. város építési szabályrendelete. Békéscsaba : s. n., 1926
• Haan Lajos: Békés-Csaba : a város története a kezdetektől a XIX. század harmadik harmadáig. Békéscsaba : Békés Megye Képviselő-test. Önkormányzati Hiv., 1991
• Haan Lajos: Békés-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjárol, az ottani ev. ó templom százados ünnepe alkalmára értekezett Haan Lajos. Repr. kiad. Budapest : Barnaföldi Gábor Archívum, 1994
• Tábori György: A városrendező : Sztraka Ernő városi mérnök munkássága. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Emlékház, 1993
• Tibori János: Békéscsaba története : a Körös-kultúra idejétől a felszabadulásig. Békéscsaba : Vár. Tcs., 1960
• Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897‒1935. Közread.: Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük