A választás Csabán

Csabán augusztus 5-én ejtetett meg a választás. Reggeli fél nyolc órakor állottak fel a két párt választói a városháza udvarán. Nyolc órakor a választási elnök, t. Karassiay István úr jelenté, hogy nála két jelölt ajánltatott, gróf Apponyi Albert, az egyesült ellenzék, és Szeberényi Gusztáv, a Szabadelvű Párt részéről. Pontban kilenc órakor vette kezdetét a szavazás, két bizottság előtt. Az egyórai határidő eltelte után a következő eredményt konstatálta, illetve hirdette ki a választási elnök. Szavazott összesen 1032; ezek közül Apponyi Albertre 478, dr. Szeberényi Gusztávra 554, s így Szeberényi Gusztáv jelentetett ki a Szabadelvű Párt örömkiáltásai közt Csaba város képviselőjének. A párt azonnal megválasztott képviselőjéhez sietett számos zászlóval és zenekísérettel, ki a városházára követé pártját, hol az erkélyről egy igen sikerült szónoklatot tartott érces hangon úgy, hogy 300 lépésről is tisztán lehetett hallani. A szónoklatot dörgő éljen követte, s ezzel be lett fejezve a csabai követválasztás.
Megjegyzendő, hogy számos beteget, sántát, gutaütött embert hozott mindkét párt kocsikon szavazni. A kir. tisztviselők, kik szavaztak, kivétel nélkül gróf Apponyira adták szavazatukat, fényes tanújeléül annak, hogy a kormány nemcsak pressziót nem gyakoroltat általuk a népre, de hogy ők maguk is saját egyéni meggyőződésük szerint, mint szabad polgárok szavazhatnak. Az izraelitáknak legalább 2/3 része szinte Apponyira szavazott. A választás befejezése után ismét előbbi csendes medrébe térend vissza a társadalmi élet, és a differenciák, melyek sűrűn merültek fel a pártharcban, ki lesznek egyenlítve. Adja Isten, hogy úgy legyen!
(Békésmegyei Közlöny, 1878. augusztus 8., V. évf. 63. szám)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük