Tanügy

A békés-csabai nőképző társulat 4 osztályú polgári leányiskolája, megyénk közművelődésének egyik jelentékenyebb tényezője, a lefolyt évben teljessé nőtte ki magát: köszönet érte az iskolaszék fáradhatlan buzgalmának és a közönség nem szűnő áldozatkészségének. A társulati tagok száma 178-ra emelkedett. Örvendetes jelenség, hogy újabban a nők is nagyobb számmal vétetik fel magukat, bár még mindég csak 19-en vannak feljegyezve a tagok sorába. Legnagyobb kontingenst a kereskedők, honoráciorok, köztük különösen a tanítók és iparosok szolgáltattak. A tanítótestületnek 6 tagja van, négy rendes tanár és 2 hitoktató. Korszerű haladás, hogy a tornatanítás is megkezdetett, s hogy úgy a növendékek között, mint a közönség előtt népszerűvé lett. Az iskolának 68 növendéke volt, 9-cel több, mint tavaly, ami mutatja a lassú, de biztos emelkedést a létszámban. A mulasztások százaléka csak 1,29%, ami a községi viszonyokat kedvezőnek tünteti fel az iskolában. A tanulmányi előmenetelt mutatja, hogy átlag legtöbb a jeles; különösen kitűnt a 4. osztály 6 növendéke, aki mind tiszta jeles (kitűnő). Rendkívüli tantárgyul a francia nyelv és gimnasztika taníttatott a 15 rendesen kívül. A növendékek között vallásra Mózes-vallású 35, keresztyén 36, lakhelyre vidéki 12, helybeli 59, polgári állásra legkevesebb a földmivelő gyermeke, csak négy.
(Békésmegyei Közlöny, 1877. augusztus 12., IV. évf. 64. szám)

Polgári Leányiskola
Forrás: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897–1935. közread.: Dobrotka Pál. Békéscsaba : Typografika, 2005
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük