Siker a fővárosban

Krátky János csabai születésű budapesti hírlapíró A negyedfüves című népszínműve a napokban adatott először a budapesti színkörben. A Pesti Napló szerint, a próbák után ítélve, műve hatást ígér, mert nagy tehetséggel és színpadi ismerettel van írva. Krátky egy új színműn dolgozik, s még e hóban be fogja a budapesti népszínháznál nyújtani.
(Békésmegyei Közlöny, 1880. július 13., VII. évf. 133. szám)

 

Rólunk írták

A Pesti Napló szeptember 3-i 201. számában szóról szóra ezeket írja:

„Békési levelezőnk azt javasolja, hogy a megye székhelye Gyuláról Csabára áttétessék, amely indítványt már 1873 végén és 1874 elején tárgyalták. Nekünk is úgy látszik, hogy e javaslat indokolt. B.-Csaba a megye territoriális központját megközelíti, hozzá 150.000 lélek esik közelebb, mint Gyulához; a megye intellektuális és kereskedelmi központja Csabán képződik, s mindezeken kívül Csaba vasúti gócpont. Oly okok, melyek méltán megérdemlik azok figyelmét, kik a kormány körében a kikerekítés kérdésével foglalkoznak.”

(Békésmegyei Közlöny, 1875. szeptember 16., II. évf. 74. szám)

Pesti Napló 1893
Forrás: Pesti Napló, 44. évf. 1. szám (1893. január 1.)