Deák Ferenc lelki üdvéért

A B.-Csabán Deák Ferenc nagy hazánkfia lelki üdvéért tartott gyász-isteni tiszteletről bővebben kell megemlékeznünk. Az evangélikus magyar templomban főtisztelendő Szeberényi Gusztáv és főtisztelendő Haan Lajos urak tartották az emlékbeszédeket, előbbeni a szószékről, utóbbi a szokásos ima közben. Úgy az isteni tisztelet fenséges egyszerűsége, mint az emlékbeszédek szívből jövő hangja mély benyomást gyakoroltak az összegyűlt hallgatókra. A katolikus templomban főtisztelendő Péky Antal úr végezte az isteni tiszteletet; ott a pompa és külső fény nagyobb volt, mert ravatal volt felállítva, és az ének executálva többek közt Beethoven gyászindulója is ‒ de azért az isteni tisztelet benyomása a hallgatókra itt is olyan volt, hogy egy szem sem maradt könny nélkül, mit az eredményezett, hogy főtisztelendő Péky Antal úr a mise kezdetén annyira felindult, hogy zokogva kezdvén a szomorú munkához, alig tudott magához térni.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. február 13., III. évf. 13. szám)

Erzsébet királyné Deák ravatalánál
Forrás: Vasárnapi Ujság, 23. évf. 7. szám (1876)
 

Deák Ferenc emlékére

A b.-csabai polgári leányiskola Deák Ferenc halálának emlékére szombaton, febr. 5-én egy kis ünnepélyt rögtönzött. Rendes tanítás helyett a növendékek mind összegyűjtettek, s Zsilinszky Endre id. igazgató néhány szóval rajzolta a nagy veszteséget, mely Deák halálában a nemzetet érte, és buzdította a növendékeket a nagy emberek iránti tiszteletre. Ezután Donner Lajos tanár elénekeltette Kölcsey Himnuszát az összes növendékekkel. Mire Berndt Mari III. osztálybeli növendék elszavalta Komócsy József alkalmi költeményét (1876. jan. 28.). Végül pedig az összes növendékek énekelték Vörösmarty Szózatát. Ezután a növendékek templomba mentek.
(Békésmegyei Közlöny, 1876. február 10., III. évf. 12. szám)

Deák Ferenc szülőháza Söjtörön
Forrás: Vasárnapi Ujság, 23. évf. 6. szám (1876) 84. p.
 

Március 15.

Csabán is megtartották a szokásos kegyelettel március 15-ét a polgári körben, mint minden évben. Előkészület nélkül történvén, mégis csinos számú közönség gyűlt be, kik megemlékezvén a régi időkről, a szabadság ezen hajnal napjáról, éltették főhősét, Kossuth Lajost, s éltették az imádott hazát.
(Békés, 1874. március 22., III. évf. 12. szám)

Kossuth 1848-ban
Kossuth 1848-ban