Csabai tájkép

A barátságtalan időjárás mindamellett, hogy hetek óta emészti a kertek növényzetét, a mezők bársonytakaróját és az élő fák lombozatát, nyugalomra intvén őket a természetnek újabb életre ébredéséig: itt-ott még élénk színben díszlenek az őszi virágok, a fák megsárgult lombozata részben még szomorúan tekint a magasból le a földre végső rendeltetési helyére, hol az enyészet utolsó stádiumába megy át újabb táperőt kölcsönözni az anyaföldnek, hogy a téli álom után a szabad természetnek friss életet, pezsgő nedvet készítsen elő. Egyedül a házak ócska nádfedelét takaró zöld moha dacol az enyészet vasfogával, s néhány verőfényes óra elegendő arra, hogy lerázza magáról a zúzmarás takarót, és teljes színpompájával gyönyörködtesse a mogorva idő szemléletében kifáradt szemet. De nem szőjük tovább lelkünknek ez ideálképét, mely az őszi és téli nap fényében távolról szemlélve eszünkbe juttatja az alföldi rónák délibábját hullámzó tájképével, azzal a különbséggel, hogy itt a mohalepte tetők alatt kitörő jókedvvel mulató pezsgő vérű fiatalság hullámzik majd minden harmadik házban az őszi farsangon egybekeltek örömteljes tiszteletére, míg az öregek mint félszázados törzsek a háttérbe csoportosulva víg poharazásba temetik az elmúlt idő fáradtság- és gondterhelte élményeit. Szóval nálunk Csabán mostanában a kialvó természetet (mert hegyek nincsenek) dombon-völgyön lakodalmak élénkítik.
(Békésmegyei Közlöny, 1878. november 21., V. évf. 93. szám)

Forrás: Wikipedia Commons
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük