Közvizsgálat

Múlt pénteken a csabai nőképzőtársulat polgári leányiskolája tartotta meg közvizsgálatait a városháza dísztermében. Mint minden évben, úgy az idén is nagy közönség gyűlt ott egybe, hogy meggyőződjék a jó hírű intézet ez évi működésének eredményéről, hogy lássa, miszerint az intézet növendékei a legszebb sikert mutatják föl, s haladásuk biztosítékot nyújt arra nézve, hogy e nélkülözhetlen intézet a legjobban van szervezve, s a működő tanerők mindent elkövetnek, hogy az intézet jó hírnevét emeljék. A tantárgyakból korrekt, értelmes feleleteket adtak a növendékek, különösen a IV. osztály növendékei: Kemény Jolán, Fischer Teréz, Kocziszky Judit, Löwinger Laura és Klein Janka meglepő előmenetelt tanúsítottak, s bevégezve a IV. osztályú tanfolyamot, fényesen mutatták be azon szép eredményt, melyet ez intézet a nevelés terén nyújtani képes. A szavalások után a díjak lőnek kiosztva a nőképzőtársulat elnöke, Kemény Mihály által a legjelesebb növendékeknek; a IV. osztály minden növendéke, a III.-ból Krassovácz Jozefin, Kulpin Fanny, Berndt Vilma, Weisz Laura és Pándy Sarolta, a II.-ból Korosi Mari, Braun Laura és Freund Hermin, az I-sőből Berndt Malvin, Povázsay Mari és Kohn Mari nyertek díjakat ajándék könyvek alakjában. Az ünnepélyes közvizsgálat énekkel fejeztetett be. A növendékek létszáma ez iskolai év végén 70 volt. A vallás- és közoktatási minisztérium az idén is 3000 forinttal járult ez iskola fenntartásának költségeihez. Óhajtandó, hogy a hasznos és szép intézetet minél szélesebb körben karolná fel a közönség!
(Békésmegyei Közlöny, 1878. július 4., V. évf. 53. szám)

A csabai polgári leányiskola
Forrás: Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. Főszerk.: Konriss Géza. Békéscsaba : Körösvidék Ny., 1930
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük