Sajnosan kell visszaemlékeznünk azon borzadalmas évre, amelyben az epemirigy megyénkben pusztított; midőn öt hét lefolyta alatt kétezer ember lett a halál martaléka Csaba városában; mily rettenetes jelenet volt az, midőn látta a gyermek egyik órában atyját, a másikban anyját halva előtte; egyik pillanatban javában mulatott társaságokban, már a másikban rosszul lett, s kevés idő múlva megszűnt élni.
Midőn már látván a lakosság, hogy a járvány szűnni nem akar, sőt még inkább tovább harapódzik, kétségbe esve futkostak a mezőkre, a templomokba, egyik házból a másikba jajveszékelve, hány családapán s anyán történt azon szerencsétlenség, hogy míg ők egybegyűlve fohászkodtak istenhez, hogy szüntesse meg a rájuk mért csapást, addig az otthon lévők megbetegedtek, s elhagyottan feküdtek ágyaikban.
Látván az elöljáróság a dühöngő nyavalyát, rendeleteket bocsátott ki a lakosok közt, hogy hulláikat a városon kívül egy külön helyre temessék el; s ez volt a Széchenyi liget.
A járvány megszűntével emlékül az elöljárók egy márványoszlopot emeltek a Széchenyi liget egyik félreeső részén, mely most is látható egy halom tetején ily felírással az egyik oldalán: „Két ezer csabai nyugszik itt ez emlék tövébe, akiket az epemirigy, dühösködő mérgébe öt hetek lefolyta alatt kedveseiktől elragadt.” A másik oldalon: „Kezdődött július 25-én, és végződött september 6-án az 1831-ik esztendőben.” A harmadik oldalon: „306 róm. katholikus, 1651 ágostai vallásbeliek, 51 nem egyesült ó hitűek, 11 izraeliták.” A negyedik oldalon: „Örök emlékezetül tétették az elöljárók.”
Ott alusszák örök álmaikat, férj nejével, szülő gyermekeivel együtt, vallásfelekezet nélkül 2019-en, egy halom takarja őket.
Bizton merjük állítani, hogy minden vallásbeli megünnepli isteni tisztelettel azon nagy napot, melyben e borzasztó járvány kezdődött.
Legyen könnyű a földpora a kiszenvedetteknek, a feltámadás boldog reményében!
(Békés, 1872. június 9., I. évf. 10. szám)