B.-Csabán dicséretes szokás gazdálkodó polgártársainknál, hogy egymással vetélkedve hizlalják a sok sertést, és ebből folyólag még dicséretesebb az a szokás, miszerint általában oly gazdag disznótorokat csapnak, melyek ‒ egyik mítoszi közmondásunk szerint ‒ hét vármegyére szólnak. Azonban a csabai disznótorok annyiban különböznek más vidéki hasonló mulatságoktól, hogy itt ily alkalmakkor a lehető legnagyobb kegyelettel viseltetnek a kivégzett állatok só és füst alá szánt nemesebb, illetőleg emészthető testrészei iránt, és a disznótorokon csak mintegy mutatványul hordanak fel belőlük az asztalra, azt is már csak akkor, midőn előbb csirkepaprikás, töltött káposzta, kappan-, pulyka- vagy kacsapecsenyével jól elteltek a vendégek úgyannyira, hogy mikorra a jóízű toros falatokra kerülne a sor, megesik egyik-másik, városi szokásainktól idegen vidéki atyánkfián, hogy az eget is bőgőnek nézi, s a házi kisasszony helyett a szobaleánynak kezd udvarolni. • Ha már a csabai disznótorok jó szokásainál vagyunk, egy füst alatt fölemlítjük annak rossz oldalát is. Csabán ugyanis megvan az a patriarchális szokás, hogy minden ember saját udvarát és háztáját szereti állandó tisztaságban tartani; de azon túl már a Jóistenre vagy a városatyáinak bölcs intézkedéseire hagyja a tisztaság fönntartását, és ugyancsak gondoskodnak arról is, hogy a városatyák ne hasztalan törjék a fejőket, mert köztereinket mentől jobban tisztítják, annál inkább megtelnek szeméttel. Miután a helypénzkrajcárokat a közbirtokosság szedi egyetemlegesen és kizárólagosan, helyén van-e, hogy a közterek tisztán tartása mégis a város közterhére rovassék? Ennek közbeszúrása után áttérünk tulajdonképpeni tárgyunkra, a disznótorokat megelőző manipulációkra. Egy-egy gazda 10-20 darab hízott sertését, az atyafiság közbenjöttével, kora reggel kihajtja a Körös-partra, mégpedig többnyire a város kellő közepén, itt aztán egyenként nagy sivalkodás közt lefülelik és leszúrják a disznókat. Ez a sivítás-visítás többnyire két-három órán keresztül tart, nem kevéssé zavarván azok nyugalmát, akik azon tudatban fizetik a drágább házbért, hogy a város közepén nem háborgatja őket senki, pedig hát nem egy szellemi munkás is lakik a Körös-part mentén, akiket a mindennap szokásosan megújuló zajos jelenetek nem kevéssé akadályozzák működésükben, kivált, ha még idegesek is. Hát még a Körös-partnak mily kinézése van a mostani idény alatt? A bulgáriai csatatérről szóló hírlapi leírások csak halvány képét nyújtják a mi vértől sáros és szalmatörekkel elegy Körös-parti pocsolyáinknak! Itt már csakugyan kívánatos, sőt elkerülhetetlen, hogy bírói tekintélyét közbevesse a t. elöljáróság, és ezáltal elejét vegye ama nomád szokásnak, mely az Isten szabad ege alatt mindent megenged magának. Úgy tudjuk, hogy e tárgyban már történt is némi intézkedés, de ez, úgy látszik, csak írott vagy legföljebb kidobolt malaszt maradt, mert a fentebb vázolt dicstelen szokás ismét napirenden van. Tehát szigorúbb intézkedést kérünk!
(Békésmegyei Közlöny, 1877. december 16., IV. évf. 100. szám)
